Széljegyzetek szomorúsághoz

Valami volt Magyarországon már azelőtt is, hogy a Fidesz bebetonoztatta volna magát.

Teljesen normális ember volt 1989 előtt. Szidta a rendszert és Ceausescut, de más senkit. Petrozsényben kezdte a mesterséget, abban a bányavároskában rengeteg román barátja volt, jól beszélte a nyelvet, élvezte az életet. 1990-ben az unokaöccse, aki már két éve Pesten élt, kihívta dolgozni. A folyamat lassan kezdődött, de ijesztő volt. Amikor hazajött, zsidózott, cigányozott, a fogát vicsorgatta.

*

Valami volt Magyarországon már jóval azelőtt is, hogy a Fidesz bebetonoztatta volna magát. Valami rémisztő kizárólagosság minden oldalról. Talán mert senki más nem volt ott, csak olyan, aki magyarnak tartotta magát? És talán ezért kellett aztán „zsidókat”, ellenséget keresni? Egy politológus barátom magyarázta nekem, hogy boldogabb világokban a liberalizmus nem normatív. Én meg folyton azt tapasztaltam, hogy mennyire az. Ahogy nem az hangzik el, amit hallani szeretne, rögtön lecsap. Az irodalomkritikáig menően: ha a vers nem ironikus, giccses. Tertium alig datur. A zsigerekig, a rostokig hatoló módon.

*

Miközben Románia nem a paradicsom egyáltalán. De még a kölcsönös el nem fogadás dinamikája is hasznosabb valamiképpen, úgy látszik, ha a másik egy reális entitás, és nem teljes mértékben a képzelet szülötte. A valóság másféle gátakat szab a gyűlöletnek.

*

A kivételeket többször felsoroltam, örülök is nekik, már aki él közülük, de attól még kivételek maradnak. Az általános az, hogy mindenki az erkölcs lovagjaival azonosítja magát, nem látja be a tévedését, és végső soron nagyon nehéz beszélgetni vele. Aki azt mondaná, hogy a normatív liberalizmus az egyetlen lehetőség, annak azt válaszolnám, hogy az eredmények nem meggyőzők. Nem lehet bízni egy olyan látásmódban, amely senkit nem von be, de nagyon sokakat kizár, amíg végül mindenki ellenség lesz. És amire, amiből, amitől ez következett.

*

És mindenki tehet arról, hogy hová jutott az ország. Kényelmes bűnbakokat találni, jóval nehezebb viszont elgondolkodni azon, hogy ki mit vétett. Az a szabadelvűség, amely Deákot és Bibót emlegeti, de mindig a leghangosabbat, a legharcosabbat, a legelfogultabbat pártolja és emeli fel, nem igazi szabadelvűség.

*

Az egyik egykori tanárom napokon át beszélgetett a Facebookon egy vad migránsozóval. Addig-addig, hogy az illető már nem oszt meg gyalázkodó tartalmakat. A legtöbben azonban nem beszélgettek, hanem azonnal osztályoztak.

*

Nem akarom kétségbe vonni a keserűség erejét és jelentőségét. Magam is rémülten látom, hogy mi történik. De nem mindig voltam ilyen rémült. Az osztályozás viszont réges-rég elkezdődött.

Gyűlöletkampány a migránsoknak nevezett menekültek ellen, gyűlöletkampány a határon túliakkal szemben. Akárhogy magyarázza az ember, az utóbbit nem érzik annak, akik művelik. Mint a jobboldaliak, a határon túliak is jó alkalom arra, hogy a szabadelvűek ne nézzenek szembe saját hibáikkal. (Mint mindig – tisztelet a kivételnek.) Az volt a 2004-es kampány is. Ma Ara-Kovács Attila szólal meg, holnap Niedermüller Péter, holnapután mindegy is, hogy ki. Egyformán tévednek, azt hiszem, és mindegyikük beszéde totális fantáziahiányról árulkodik. Ezzel nem azt mondom, hogy az RMDSZ jól teszi, hogy a Fidesz mellett kampányol, csak azt, hogy vagdalkozás helyett meg kellene érteni a határon túliak helyzetét. Kevés dolgot gyűlölök annyira, mint az üres szavakat, de a közömbösség és a pökhendiség közéjük tartozik.

*

Eltelt tizennégy év, és a szabadelvűek még mindig nem értik. Nem a vitézkötéseseket – engem sem. Akiket érteni vélnek, azok azt mondják, amit a szabadelvűek hallani akarnak. Hogy tulajdonképpen minden rendben van, illetve ami nincs rendben, az kizárólag a magyarok háza táján hibádzik. De a paroxizmusig vitt öngyűlölet nem más, mint az erkölcs vágyott fölénye.

*

Nézem az ellenzéket, és nem értem, miért nem érti: bármit oszt meg, korrupciót, lopást, csalást, nepotizmust, ott, ahova osztja, a hitről van szó, nem az igazságról. Ámulok és bámulok, hogy ilyesmiktől reméli a megváltást. Víziója nincs, karizmatikus személyiségei nincsenek, indulatai nem mindig különböznek azoknak az indulataitól, akiket oly mélységesen elítél. És sokszor még azokat is alacsony érdekek irányítják, akikben bízni merészeltünk.

*

Nem tudom, kik a tanácsadók, de borzalmas tanácsokat adnak.

*

Az egyik ellenzéki stúdióban négy ember beszélget. Egymás szavába vágnak, türelmetlenek, stílustalanok. A legmélyebb Balkán. A Balkán humora nélkül.

A szerző szerkesztő, Marosvásárhely