Sztálin, Bandera, Auschwitz

A nemzeti identitás keresése fokozza a múltért vívott harcot Kelet-Európában.

Stier Gábor
2018. 02. 12. 16:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szomszédos Ukrajnában érthető módon még rosszabb a helyzet. Ott az effajta mélyrepülést ráadásul az európai értékekről szóló retorikával öntik le, így annál is visszatetszőbb a dolog. Mi sem természetesebb egy fiatal, a területi egységéért küzdő államban, hogy az identitását a múltban keresi. Méghozzá a „nagy testvérrel” szembeállítható korszakaiban. Így dicsőült meg a függetlenségi eszme nevében a második világháborúban a szovjetek ellen harcoló Sztepan Bandera és az Ukrán Felszabadító Hadsereg (UPA). A baj ezzel csak annyi, hogy azok a „dicső harcosok” a nácikkal kollaborálva, a szovjetek ellen harcolva lengyelek tízezreit is legyilkolták, és ellenségnek tekintve mindenkit, aki nem ukrán, szisztematikus etnikai tisztogatásokat hajtottak végre. Ennek az UPA-nak a vezetőiből, Sztepan Banderából és Roman Suhevicsből kreál nemzeti hősöket a jelenlegi hatalom, és foglalja törvénybe „dicső tetteik” lejáratásának elítélését. A köszönését pedig – „Dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek!” – most akarják bevezetni az ukrán hadseregben. Ebben a szellemben folyik ma a nemzetiségek elnyomása – és a szovjet címer lefűrészelésével ukránosítják még a második világháború áldozatainak emlékére Kijevben emelt emlékművet, a Haza Anyácskát is.

A múlt megtisztítására tett kísérletbe tenyerelt bele Ukrajna egyik nagy szövetségese, Lengyelország, amikor törvénybe foglalta a nacionalisták által a második világháborúban elkövetett bűnök tagadóinak, relativizálóinak, a banderista eszmék terjesztőinek a büntetését. Nem is emiatt támadják a jogszabályt, ahogy azt is elismeri mindenki, hogy Auschwitzot nem lehet lengyel haláltábornak nevezni. A nemzeti büszkeség által vezetett toll azonban – diplomáciai háborúba keverve Varsót – kicsit itt is megcsúszott, amikor az 1941-es jedwabnei vagy az 1946-os kielcei pogromokon átlapozva a kizárólagos áldozat szerepét erősítve azt próbálják sugallni a lengyelek, hogy távolról sem volt semmi közük a holokauszthoz. Valahogy úgy, ahogy a magyar kormány tette a német megszállás áldozatainak emlékművével.

A múlt tehát, mint ezek a példák is mutatják, nagyon is szerves része jelenünknek. Mifelénk, Közép- és Kelet-Európában túlságosan is az. Így pedig már nem erősít bennünket, hanem ellenkezőleg: béklyóba ver, a jövőnket gyengíti.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.