Verne és az emberi akaraterő diadala

A 190 éve született író a közösségi értékek társadalomszervező erejében bízott.

Verne utazásos regényeiben minden benne volt, ami izgalomban tartotta a romantika korának olvasóját. Együtt volt az Alexandre Dumas regényeiből is ismert démonikus hős (Nemo kapitány, Robur), a „sors embere”, aki a gyarló emberi igazságszolgáltatás helyett beavatkozik a történelem menetébe, a társadalom folyamataiba (Sándor Mátyás), a távoli tájak ábrázolása révén az egzotikum, illetve az irodalomban új elemként a természettudomány és a technika enciklopédikus összefoglalása.

Fiatalon a színházért rajongott az író, főleg ez vonzotta a távoli Párizsba, a romantikus nemzedék fellegvárába, ahol Victor Hugo, Alexandre Dumas, Alphonse de Lamartine és George Sand barátja lehetett. Verne is megpróbálkozott a dráma és a történelmi regény műfajával. Mindkettő divatos volt a romantika csúcspontján. Első színpadra szánt művét tizennyolc évesen írta VI. Sándor pápáról és udvaráról. A Chanteleine grófja című kisregényben szűkebb hazája, Bretagne 1793-as királypárti felkeléséből merít, hasonlóan Balzac Huhogókjához, A névtelen család pedig a québeci franciák 1837-es felkelésének állít emléket.

Ám nem a dráma és nem is a történelmi regény lett az igazi zsánere. Ha leragad ezeknél a műfajoknál, középszerű író maradt volna. Hamar rájött, hogy van érzéke a természettudományos, műszaki és technikai ismeretek ábrázolásához. Az 1863-ban megjelent Öt hét léghajón című regénnyel vette kezdetét a Különleges utazások sorozat. A kötet két izgalmas témát, az Afrika belsejének felderítésére irányuló expedíciót és a léghajózást kötötte össze, és azonnal bestsellerré vált. A közhiedelemmel ellentétben Verne keveset utazott, de természettudós barátaival személyesen konzultált regényei írásakor. A tengerészeti kérdésekbe bátyja, Paul avatta be, a léghajózásban a kor bohém fenegyereke, a fényképészet és a léghajózás úttörője, Nadar igazította el. Egyes francia és szovjet irodalomkritikusok szerették őt úgy interpretálni, mint az utópisztikus szocializmus irodalmi propagálóját. Tény, hogy számos regényében ábrázolt ilyen közösségeket: a Sándor Mátyásban Antekirtta, A bégum ötszázmilliójában Francéville, A Jonathan hajótörötteiben Kaw-djer soknemzetiségű közössége tekinthető ilyennek. Az ábrázolt közösségekben valóban megvalósul a tervezés gondolata, a kizsákmányolás is megszűnik, ám van egy döntő különbség az utópisztikus szocialisták gondolataihoz képest: teljes egyenlőség nincs Verne-nél, egy-egy karizmatikus vezető, általában tudós hangolja össze afféle „jó diktátorként” a törekvéseket. Másrészt az író mindig hangsúlyozza: ez a fajta közösség csak kis méretekben működhet.

Az irodalomtörténészek döntő része rámutat: Verne közösségszervező hősei – Nemo, Sándor Mátyás, Kaw-djer – nem az utópisztikus szocializmushoz állnak közel, inkább az anarchizmus azon „konzervatív” irányzatához, amely nem forradalommal, nem a fennálló társadalmi rend megdöntésével, hanem alternatív társadalom kialakításával képzeli el a fokozatos haladást. Nem is mindegyik közösségalapítás lesz sikeres. A Jonathan hajótörötteiben fel is bomlik a politikai-elosztási kérdések mentén.

Verne tudós hősei sem egyformák. A filantróp orvossal, Sarassin doktorral szemben Nemo a tudást és tengeralattjáróját a bosszúállás eszközeként használja. Sándor Mátyás viszont nem pusztán bosszúálló, mint afféle magyar Monte Cristo, hanem emberbarát is, aki európai és arab menekülteknek alakít paradicsomi közösséget, Jókai-féle Senki szigetét. Érdekesség: Nemo nemzetisége rejtve marad az első regényben, csak A rejtelmes szigetben derül ki, hogy indiai uralkodó, akinek családját a britek irtották ki a szipojfelkelés leverése során. Eredetileg lengyel lázadóként álmodta meg hősét az író, de ezt a tervet kiadója, atyai barátja, Jules Hetzel megvétózta, kímélendő Oroszország érzékenységét.

Jules Verne, Bretagne leghíresebb fia 112 évvel ezelőtt halt meg – és azóta is halhatatlan.

A szerző történész-politológus (Méltányosság Politikaelemző Központ)