Népszavazással semmisítené meg az alaptörvényt, az emberekkel közösen hozna létre új alkotmányt Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Különös dolog a politika: a Fidesz a 2010-es kampányban nem beszélt alkotmányozásról, majd a szükséges többséget megszerezve rekordgyorsasággal mégis alkotott egy újat. Az ellenzék egy része pedig évek óta alkotmányozást ígér – ám nehéz ma olyan forgatókönyvet elképzelni, amely alapján április 8. után ez a vállalás teljesíthető lesz. Nem akarok elveszni a közjog útvesztőjében, de erős kétségeim vannak, hogy lehetséges-e egyáltalán népszavazással eltüntetni az alaptörvényt. Amíg Karácsony Gergely a néppel együtt létrehozza az új alkotmányt, az ország a teljes közjogi exlex állapotban is elműködik valahogy, vagy a népszavazással netán megvárják az új szöveg elkészültét? És lehet-e kétharmados parlamenti többség hiányában az alkotmányról szavazni a Házban? (Ha az MSZP–Párbeszéd vagy a mai ellenzék együtt kétharmadot szerez a közelgő választáson, okafogyottá válik a kérdés, ám talán elnézhető nekem, ha ezzel a lehetőséggel most nem számolok.)
Komolyan véve az alaptörvénnyel kapcsolatos felvetést azt a kérdést érdemes megvizsgálni, hogy van-e alkotmányozási kényszer Magyarországon. 2010-ben nem volt, az igény nem alulról jött, mégis voltak nyomós érvek mellette. Ezek közül a legfőbbet szimbolikusnak tekinthettük: a rendszerváltozás idején az új rendszerhez igazítva módosított alkotmány deklaráltan ideiglenes jellegű volt, az 1989–90-es kompromisszumok időtállóságát pedig húsz év után nem volt éppen ördögtől való megvizsgálni. Végül is a Fidesz nyolc éve a társadalom kritikus tömege által kudarcosnak megélt átalakulás átmeneti világának lezárását ígérve került kormányra, így ideiglenes helyett egy végleges alkotmány létrehozása logikus és magyarázható lépésnek számíthatott. Bár az ellenzék hamar kivonult az alaptörvény megalkotásának folyamatából – a kormánypártok finoman szólva sem tettek meg mindent a minél szélesebb konszenzus érdekében –, néhány szimbolikus (utalás a keresztény gyökerekre, a XX. századi diktatúrákkal való jogfolytonosság elutasítása, az ország elnevezése stb.) és kényes pont (az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése) kivételével jórészt a rendszerváltáskor megszületett szöveget foglalta újra alaptörvénybe a fideszes többség. Ebből viszont az következik, hogy a jogállamiság terén tapasztalható romlás, a parlamentáris demokrácia intézményeinek kiüresítése nem a 2011-ben elfogadott alaptörvény, hanem a miniszterelnök által működtetett hatalmi struktúra felelőssége. A Fidesz gyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét, mert nincs benne hajlam a józan önmérsékletre, ám leginkább azért tud visszaélni a helyzetével, mert hiányzott a legfontosabb fék és ellensúly a parlamentből: az erős ellenzék. A kormány mára láthatóan az alaptörvény által kijelölt korlátokat sem képes elviselni, ezért lenne életveszélyes, ha visszaszerezné a kétharmados többséget áprilisban.
Az ellenzék ugyanakkor illúziót kelt a választóiban, ha reális lehetőségként beszél az alkotmányozásról, attól remélve az ország problémáinak orvoslását. Abban pedig nem hiszek, hogy a jogállami kereteket átlépve születhet újjá úgymond a demokratikus Magyarország. Egy magát kormányváltó erőnek hirdető pártnak és vezetőnek a jelenlegi közjogi, politikai rendszer keretei között kell radikális változást ígérnie, és ha felhatalmazást szerez, megvalósítania. Ez nem több vagy kevesebb, mint az alkotmányozás – amire én alulról jövő elementáris igényt ma sem érzékelek –, csupán másfajta cselekvés.
A politika különös dolog, jegyeztem meg a cikk elején, amit most egy paradoxonnal fejelek meg: a Fidesz erőből létrehozott egy rendszert, de konszolidálni nem tudta, nem is akarta. A konszolidált viszonyok megteremtése egy esetleges kormányváltás után a jelenlegi ellenzékből formálódó valamilyen új többségre marad. Az alaptörvény, a jogállami keretek tiszteletben tartása mellett bizonyos változtatások, leginkább az elszámoltatás végigvitele kínkeservesnek ígérkezik. Ám a magyar világ ezer bajának gyógyítása a kivándorlástól az egészségügy és az oktatás állapotán át a növekvő társadalmi különbségekig nem igényel új alkotmányt. Ha van erős politikai akarat, a források radikális átcsoportosításával, a magyar vállalkozók érdemalapú támogatásával, a korrupciós költségek lefaragásával, a hatalmi arrogancia és a megfélemlítés száműzésével – és további más módokon – meglepően hamar élhetőbbé lehetne tenni hazánkat. Hatalmas energiák szabadulnának fel.
Az alaptörvénnyel és a rá épülő jogszabályokkal pedig csak annyi a dolga egy új kormánynak, hogy nem díszletnek tekinti, hanem betartja és betartatja azokat. Higgyék el, ez felérne egy forradalommal.
