Más a helyzet, amikor az igazságot nem pusztán torzítani akarja valaki, de tudatosan valótlanságot állít. Szita Károly ügynökmúltjáról a Magyar Nemzet levéltári iratokat közölt. Az erre válaszul született, a kormánysajtó minden orgánumát megjárt hárítás leginkább faktoidokat, elferdített tényeket tartalmazott, továbbá a lap tulajdonosa és a politikus közötti korábbi konfliktus alapján próbálta meg értelmezni a cikket. Ezt az értelmezési keretet kínálta fel a kormánypárti szavazóknak is, azért, hogy enyhíthessék saját szellemi és mentális kényelmetlenségérzetüket.
Persze hogy most került ki ez az anyag, hiszen választási kampány van, és Simicska Lajos az Orbán Viktorral történt összeveszése óta mindent megtesz, hogy ártson a Fidesznek – gondolja magában az elkötelezett szavazó. Ezek a faktoidok azonban itt már valódi álhírré állnak össze – de egyáltalán nem úgy, ahogy azt a kormánypárti sajtó látni és láttatni szeretné. Tagadják ugyanis az iratok hitelességét (Szita Károly szerint „az ő lelkiismerete tiszta”), és így a legújabb kori történelem ha mégoly kicsi, de egyáltalán nem jelentéktelen szeletének valódiságát is. Vagyis nemcsak a valóság torzítására alkalmasak, hanem annak tagadására is. Politikai következményük hosszú távú: az állambiztonsági iratok nyilvánosságának befolyásolása mellett kihatnak a múltról szóló közbeszédre és a történelmi igazságtételre is – ha létezhet még ilyen –, amennyiben szándékosan felcserélik az elkövető és az áldozat szerepét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!