Soha nem értettem, mi a jó a vadászatban. Föl nem foghatom, mi az a semmivel nem pótolható érzés, amit az vált ki, ha sikerül kioltani egy állat életét. De vannak, akiknek ez a hobbijuk. Másoknak egyenesen szenvedélyük.
Sokan magyarázzák úgy a kőtáblára vésett „ne ölj!” parancsát, hogy az csak az ember védelmére vonatkozik. Mások az egész teremtett élővilág védelmét beleértik – így például a fákat és az állatokat is. A Szent Könyv népe úgy tartja, a vízözön után Isten megengedte, hogy az állat is az ember táplálékául szolgáljon. Ki tudja, talán még tetszik is az Úrnak, hogy az ember a természet védelme, az úgynevezett ökológiai egyensúly fenntartása érdekében vadgazdálkodást folytat.
Meglehet, ez a cél vezette északra Semjén Zsolt keresztény teológust is: hogy segítsen fenntartani a természet egyensúlyát a skandináviai erdőkben, mivel vészesen elszaporodtak a rénszarvasok a környéken. Az sem kizárt, hogy sok ember éhezik ott fenn, és az ő táplálásukra kellett kilőni az állatot, kifejezetten karitatív célból, a jószolgálat vágya vitte tehát oda a magyar fővadászt. Egy ilyen mély hittel élő keresztény atyafiról egyáltalán nem feltételezném, hogy csupán azért öldösi az állatokat, mert szenvedéllyel szereti kioltani az életét bárminek, ami él, lélegzik, mozog.
A ne ölj! parancsa minden igazi tanító szerint az életet védi. Az isteni törvények avatott magyarázói kiterjesztve értelmezik az ötödik parancsolatot. A karaktergyilkolászás is tiltva van, sőt az embertársaink iránti gyűlölet is. Éppúgy, mint a gyűlölet felszítása, a gyalázkodás, de még a sértés is. Az irigység is tud lélekölő lenni, ugyanúgy nem játszhat, mint a harag vagy a bosszúvágy.
A szó veszélyes fegyver, és van, aki fegyvertelen – szólt a dal annak idején, amikor még nem gondoltam, hogy az ötödik parancs volna a tárgya. Talán meglepő, hogy a választási kampány sűrűjében éppen egy vadászszenvedélyéről is ismert, nagyon kereszténynek gondolt honatya svédországi botránya hívja fel erre a figyelmünket. Hiába, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Utolsó figyelmeztetésnek is betudhatnánk akár a helikopterről kötélen lógó rénszarvas látványát. Szimbolizálja mindazt a mértéktelenséget, bárdolatlanságot, kegyetlenséget, pökhendiséget, nyers stílust, amit annyira megvetünk az újgazdagokban, újkeresztényekben, újdemokratákban, újkonzervatívokban.
A ne ölj! parancsát hagyják figyelmen kívül, akik – sokszor minden alap nélkül – súlyosan belegázolnak embertársaik magánéletébe, gyalázkodó stílusban igyekeznek lejáratni ellenfeleiket, politikai hasznot remélve egy-egy család életének megzavarásától is.
A hazugságokon, rágalmakon alapuló sértések a becsületükre kényes emberek egészségére is káros hatással lehetnek, megbetegíthetik őket. Különösen nehéz az effajta sértegetős, becsületbe gázolós versengési módszereket megtapasztalni egy magát keresztény-konzervatívnak tartó politikai erőtől. Akkor is így van ez, ha az elmúlt években többször megbotránkoztattak bennünket sok mindennel. Például a halálbüntetés nyíltan vállalt támogatásával. Ezt is olyan kormánytag hangoztatta, akit ugyancsak vadászként tartanak számon az úrhatnám polgári körökben. A halálbüntetés-hívő Lázár János égi madarakra szeret lövöldözni. Akkor érzi elemében magát, ha több száz fácán teteme előtt fényképezkedhet.
Azt mondják, akik értenek hozzá, hogy Semjénék, Lázárék nem igazi vadászok – mert a vadaknak, amelyeket ezek elejtenek, alig van esélyük velük szemben az életben maradásra. A helyettes miniszterelnök svédországi rénszarvasait állítólag szinte tenyésztik a Semjén-féle vadászok számára, és Lázár fácánjai is többet voltak ketrecbe zárva, mint szabadon. Gondosan táplálták őket, hogy aztán esélytelenül vergődhessenek a miniszteri sörétek előtt.
Hát igen, mint tudjuk: a beetetett jószágokkal könnyű elbánni.
