A hódmezővásárhelyi polgármester-választás kellőképpen megmozgatta a politikai elemzők és az ellenzéki pártok képzeletét. Az összefogás szükségességének felismerése nem tekinthető új gondolatnak, de a vásárhelyi eredmény jelentős lendületet adott az önállóságukat féltékenyen őrző pártvezetőknek is. Erről még bizonyára számtalanszor szó esik a következő napokban, miközben tagadhatatlanul fajsúlyos kérdések vetődnek fel a parlamenti választások kimenetelét illetően. De Hódmezővásárhelyen történt valami más is, amire sem az elemzők, sem az ellenzéki pártok nem reagáltak, jóllehet ennek a jelenségnek az összefogás szükségességén túlmutató üzenete van. A győztes polgármesterjelölt emberi és politikai hitvallásáról beszélek.
Elhangzik ugyan az ellenzék koordinált jelöltállításával kapcsolatban az alkalmasság követelménye, de ez még mindig nem visz közelebb a vásárhelyi siker el nem hanyagolható karakteréhez. Ahhoz, hogy itt nem pusztán egy általánosságban alkalmas jelölt győzött. Megjelent a magyar közéletben egy kereszténydemokrata politikus. Ezt nem csak azért kell hangsúlyozni, mert egy nagycsaládos, templomba járó, hitét gyakorló személyről van szó. Ez meghirdetett programja alapján is világos. Márki-Zay Péter a szeretet hatalmáról beszélt, nem a hatalom szeretetéről. Amit annál is inkább komolyan kell vennünk, mert például az ellene kampányoló plébános magatartásáról – minden sértődöttség nélkül – csak annyit mondott, hogy imádkozik érte. Majd megelőlegezte a bizalmat azok iránt az önkormányzati képviselők iránt is, akik méltatlan eszközökkel harcoltak ellene. Habár az ellenjelöltként fellépő alpolgármester lemondott a tisztségéről, képtelen lévén az együttműködésre, az új polgármesternek erre sincs rossz szava. Neki rendíthetetlenül bíznia kell, minden kedvezőtlen előjel ellenére, hiszen a vásárhelyiek mellett az egész országnak is reményt akar adni.
Nem ígéri meg, hogy politikai ellenfelein bosszút áll. Csak azt, hogy a város lakossága számára is átláthatóvá akarja tenni az önkormányzat működését. Amivel az őt támogatók mellett a vele szemben állók számára is tisztességes támpontokkal kíván szolgálni politikai magatartásuk további alakításához.
Márki-Zay győzelmének az az oka, hogy a Fideszt a legérzékenyebb pontján találta el. A magát keresztény-nemzetinek hirdető kormányzatról kiderült, hogy semmi sem áll távolabb tőle, mint a kereszténység. Saját holdudvarára szűkült önzése egyáltalán nem hozható kapcsolatba a nemzet egyetemes érdekével és felemelkedésével.
A hódmezővásárhelyi választásnak ezenfelül egyházpolitikai üzenete is van: a hierarchia kormányzat iránti lojalitásának erkölcsi alapjait kérdőjelezi meg. A második vatikáni zsinat által szorgalmazott nagykorú világi hívőként felmutatja a pápai enciklikák hirdette társadalmi igazságosság iránti igény létjogosultságát, meghirdeti annak megalkuvásmentes képviseletét.
Ezért kell hangsúlyoznunk, hogy egy határozott politikai irányultságú személyiség tudott győzni Vásárhelyen. Nagyot hibáznak az ellenzéki pártok és az elemzők, ha ezt a sajátosságot semmibe veszik. Márpedig van, ahol ez történik: az ellenzéki sajtó egy része megkérdezi Kuncze Gábort és Lendvai Ildikót, Szigetvári Viktort és Juhász Pétert, komoly teret szentelnek Karácsony Gergely és Szél Bernadett nyilatkozatának – holott ez nem elsősorban az ő ügyük. Vásárhelyen egy másik történet kezdődött. Ezt fel kellene ismerni, és a maga egyedülálló jelentőségében értékelni. Be kellene látni, hogy balliberális jelöltekkel – bármennyire alkalmasnak tűnő személyek legyenek alapvetően – képtelenség megszólítani, mozgósítani azt az egymillió szavazópolgárt, akinek elege van a Fideszből, de jobboldali elkötelezettségű.
Ebben a vonatkozásban a Jobbik különállása érthető. De nem biztos, hogy a néppártosodási folyamat a parlamenti választásig el tud jutni arra a szintre, amely a Márki-Zay által megjelenített európai normáknak megfelelő keresztény szellemiségű politika elvehetetlen sajátossága. A Jobbik esetében is szerepet játszik a vitatható múlt.
Itt érdemes utalnunk Márki-Zay Péter félmondatára, amely éppen ennek a bizonytalanságnak adott hangot. Azt mondta, a jelenlegi ellenzéki pártok egyikére sem tudna szíve szerint szavazni. Ezzel megfogalmazta a kétséget és bizonytalanságot, amely a hozzá hasonló szavazók százezreiben jelen van. Nem hálátlanság ez az őt támogató ellenzéki pártok iránt, hiszen megtapasztalhatta, hogy az összefogásra szükség van. De szükség van másra is: a hitelességre, amit nehéz megszerezni, de könnyű elveszíteni.
Itt az ideje tudomásul venni: szükség volna egy minden irányban párbeszédképes keresztény szellemiségű pártra, amely egy jobboldali többségű országban képes megszólítani a Fideszből kiábrándultak növekvő sokaságát. Ne gondoljuk, hogy csak Hódmezővásárhelyen van jobboldali többség. Az ellenzéknek, ha győzni akar, sok Márki-Zay Péter kellene, ami a parlamenti választásig szinte megoldhatatlan feladat.
Alighanem erre döbbentek rá közvetlenül szerzett tapasztalataik hatására a vásárhelyiek, amikor Márki-Zay Pétert az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének ajánlották.
A szerző a KDNP egykori elnöke
