Márki-Zay győzelmének az az oka, hogy a Fideszt a legérzékenyebb pontján találta el. A magát keresztény-nemzetinek hirdető kormányzatról kiderült, hogy semmi sem áll távolabb tőle, mint a kereszténység. Saját holdudvarára szűkült önzése egyáltalán nem hozható kapcsolatba a nemzet egyetemes érdekével és felemelkedésével.
A hódmezővásárhelyi választásnak ezenfelül egyházpolitikai üzenete is van: a hierarchia kormányzat iránti lojalitásának erkölcsi alapjait kérdőjelezi meg. A második vatikáni zsinat által szorgalmazott nagykorú világi hívőként felmutatja a pápai enciklikák hirdette társadalmi igazságosság iránti igény létjogosultságát, meghirdeti annak megalkuvásmentes képviseletét.
Ezért kell hangsúlyoznunk, hogy egy határozott politikai irányultságú személyiség tudott győzni Vásárhelyen. Nagyot hibáznak az ellenzéki pártok és az elemzők, ha ezt a sajátosságot semmibe veszik. Márpedig van, ahol ez történik: az ellenzéki sajtó egy része megkérdezi Kuncze Gábort és Lendvai Ildikót, Szigetvári Viktort és Juhász Pétert, komoly teret szentelnek Karácsony Gergely és Szél Bernadett nyilatkozatának – holott ez nem elsősorban az ő ügyük. Vásárhelyen egy másik történet kezdődött. Ezt fel kellene ismerni, és a maga egyedülálló jelentőségében értékelni. Be kellene látni, hogy balliberális jelöltekkel – bármennyire alkalmasnak tűnő személyek legyenek alapvetően – képtelenség megszólítani, mozgósítani azt az egymillió szavazópolgárt, akinek elege van a Fideszből, de jobboldali elkötelezettségű.
Ebben a vonatkozásban a Jobbik különállása érthető. De nem biztos, hogy a néppártosodási folyamat a parlamenti választásig el tud jutni arra a szintre, amely a Márki-Zay által megjelenített európai normáknak megfelelő keresztény szellemiségű politika elvehetetlen sajátossága. A Jobbik esetében is szerepet játszik a vitatható múlt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!