Finnugor eurázsiaiak

Az etnogenezisben rengeteg lehetőség van, ezért sem kellene kapkodással lejáratni.

Ám ehhez több tíz-, de inkább több százezer (akár több millió) mintára volna szükség, ráadásul korszakokra bontva, és minden egyes régióból. Egy olyan óriási adatbankra, ahol térben és időben sorakoznak az archeogenetikai minták milliói. Ezek a minták ugyanakkor a nagy genetikai bumm ellenére még nincsenek a birtokunkban. A Kárpát-medencéből ez ideig legfeljebb ha nyolcszáz ismert, és időben ezek is szétfolynak. Van bennük minden, avaroktól kunokig. Mivel tehát még az út elején járunk, a nagy ívű kinyilatkoztatásokkal csínján kellene bánni.

Ahhoz, hogy a honfoglalás kori populációt részleteiben elemezni tudjuk (elhelyezve egyúttal a nagy eurázsiai kirakósban is), a korszak több tucat (az egykori szállásterület, a Kárpát-medence különböző pontjain feltárt) temetőjének több ezer (életkor, nem, társadalmi helyzet szerinti, heterogén merítésű) genetikai mintájára lenne szükség. Úgy, hogy az eredetkérdést továbbgörgetve össze lehessen ezeket hasonlítani egymással, illetve más, korban megegyező népcsoportok hasonló merítésű adataival. Az ilyen grandiózus kutatásokhoz régészetnek, genetikának, nyelvészetnek kéz a kézben kellene járnia. Csak úgy léphetnek a történeti populációkutatás új szintjére, ha kiegészítik, segítik egymást. Ezáltal lehet eljutni az archeogenetika Kánaánjába. Oda, ahol korszaktól függetlenül az Uráltól Izlandig, a Kaszpi-tengertől Nyugat-Marokkóig feltárt valamennyi temetőből vannak minták. Ha ez megvalósul, jöhet az elemzés, majd az értelmezés. Rögös ez az út, de nem járhatatlan.

Viszont addig sem szerencsés olyasmiről nyilatkoznia az embernek, amiről nem tiszte. Ahogy a modern fogalmakat sem jó kivetíteni, mindenáron erőltetni egy-egy történelmi korszakra – csak azért, mert az aktuálpolitikánál jól fekszik. A meglévő információk is abba az irányba mutatnak, hogy már a Kárpát-medencébe érkező honfoglalók sem képeztek etnikailag homogén csoportot. A középkorban megjelenő Natio Hungarica (magyar nemzet) fogalom sem etnikai-nyelvi kategória volt, hanem inkább a nemesek, az egyházi vezetők, a későbbi rendi gyűlések tagjainak területi, jogi-politikai intézményét jelölte. Lelkes tagja volt ennek a külföldről betelepült „idegen szívű” főúr és magas rangú klerikus is. A nemzetállam XIX. századi – egy nemzet, egy etnikum, egy nyelv – fogalmát akár genetikai értelemben is kivetíteni a honfoglalás vagy épp az Árpád-kor viszonyaira sajnos fals ábránd.