Han Solo a Manyézsban

Putyin komolyan veszi a globális hatalmi státust biztosító nukleáris elrettentés fenntartását.

Odacsapott egy nagyot az asztalra a parlament két háza és a kormány előtt stílusosan „katonás” helyen, a Vörös tér melletti, kiállítási csarnokká átalakított Manyézsban elmondott üzenetében Vlagyimir Putyin. Akkorát, hogy azonnal felébredt az addig egy órán át szinte szó szerint szundikáló hallgatóság, de meghallották Washingtonban is. Az elnök célja pontosan ez volt. A tizenegy évvel ezelőtti müncheni beszédéhez hasonlítható üzenet ugyanis legalább annyira szólt Amerikának, mint Oroszországnak.

A számítógépes animációkkal színesített bemutató mondanivalója egyértelmű. Oroszországot komolyan kell venni, partnerként kell vele tárgyalni. Moszkva ezt 2007-ig csupán kérte, nem követelte, és miután egyértelművé vált, hogy reményei hiábavalók, egy ideje tesz azért, hogy odafigyeljenek rá. Lehet most viccelődni a Csillagok háborúját idéző bemutatón, ahogy a közösségi média amerikai szegmensében tették egyesek, akik szerint a Putyin által bemutatott új fegyverrendszereknek semmi közük a valósághoz. A lényeg nem az, hogy van-e már Oroszországnak nukleáris meghajtású rakétája, vagy még mindig csak elméletben létezik. Annyi csapásmérő fegyvere ugyanis éppenséggel biztosan van, amennyi elég a globális státus megőrzéséhez.

Oroszországot tehát nem lehet megkerülni. Akkor sem, ha ezt sokan szeretnék. Putyin azt üzente, hogy a globális hatalmi státust biztosító nukleáris elrettentés fenntartását Moszkva komolyan veszi, és erre mindig lesz pénze is. A Kreml azzal is tisztában van, hogy az Egyesült Államokkal tárgyalni kell, a fenyegetés mögül ezért kihallatszik az egyenrangú egyeztetés vágya. Erre most aligha nyílik esély, abban azonban lehet reménykedni, hogy Európa az első ijedségen túllépve megérti: Oroszországgal jobb kiegyezni.

Beszéljünk kicsit a beszéd háttérbe szorult első részéről is. Putyin üzenetéhez tartozott az is, hogy a stratégiai fegyverrendszerek védelme alatt Oroszország mindent megtesz, hogy megújuljon. Hogy jobb legyen ott az élet. Mert nem háborúzni, hanem élni akar. De ilyen a világ, az erő megmutatása nélkül semmibe veszik, ezért kényszerül fegyverkezésre. Érdemes tehát felfigyelni arra, hogy az orosz elnök által a szociális és gazdasági szférát illetően felvázolt jövőképből visszaköszönnek a Kreml körüli liberálisok, Alekszej Kudrin és German Gref nézetei. Arról még nyilván lehetett volna beszélni, hogy miként is képzeli Putyin a növekedés felgyorsítását, a szegénység felére csökkentését, a modernizációt, a szabadság kiterjesztését, a célok azonban világosak.

Oroszország nem akar begubózni, mert nagyon is tisztában van a világ átalakulásával. Ezt eddig is feltételezhettük, ám a lényeg a részletekben rejtőzik. Például abban, hogy miként képzeli el a Kreml a gazdasági szerkezet átalakítását, és ezzel párhuzamosan hajlandó-e a politikai rendszer rugalmasabbá tételére, a társadalom kissé beragadt liftjeinek beindítására. A sort még folytathatnánk.

Hiába harangozta be mindenki ezt a beszédet a következő hat év programjaként, az említett részletek kibontása igazából a választások után történhet meg. Azért is, mert Putyinnak még győzelme biztos tudatában is figyelembe kellett vennie, hogy úgy-ahogy, de folyik a kampány, és két hét múlva választások lesznek. Így mozgósítania kellett – a Krím-effektus ehhez már kevés –, és a jelölt a lehető legkönnyebb, leginkább populáris utat választva tette ezt meg. Mert miről álmodik manapság egy orosz? Egy biztos, nem a nyugdíjkorhatár egyre elkerülhetetlenebb emeléséről. Hanem mindenekelőtt a nagyságról. Arról, hogy mindenkinél erősebb legyen.

Aztán – főképp a kevésbé tehetősek – természetesen a jobb életről. A középosztály, az értelmiség pedig a technikai fejlődésről. Arról, hogy az ország ne maradjon le a Nyugattól. Putyin összekötötte a kellemeset a hasznossal. Látszott rajta, hogy ő is szívesebben fitogtatja Oroszország erejét, szívesebben beszél a számára nagy sikereket hozó geopolitikáról és hadiiparról, mint hogy belebonyolódjon a gazdaság átalakításának és a modernizációnak a rejtelmeibe. Ezért – felvillantva, de nem kibontva a gazdasági és szociális célokat – a Csillagok háborúja Han Solo kapitányaként elemében érezte magát, és szigorúan megfenyegette a gonosz erőit.

Választói ezek után ismét kihúzhatták magukat, de Amerika is megerősítve érezhette magát az orosz veszélyt illetően. Némi cinizmussal azt mondhatnánk: mindenki jól járt. Hogy merre indul Oroszország a következő hat évben? Ha jót akar, biztosan nem a háború felé, inkább erre is készen állva ugyan, de – sokak reménye szerint – mégis a XXI. századba. Nem csak a rakéták tekintetében. Hogy lesz-e erre hat nyugodt éve? Aligha. A világban, mint mindig, most is komoly erők szeretnék, ha ott maradna magának a XX.-ban.