Sűrű ködfüggöny a titkosszolgálatok körül

A kémelhárítás operatív munkájának alapvetése, hogy a felderített kémeket tetten kell érni, hisz ez az egyetlen közvetlen bizonyítási módszer.

A NATO-nak is kellemetlen a hírszerzési botrány Fotó: Jonathan Ernst Forrás: Reuters

Házi őrizetben tartják a belga katonai elhárítás leváltott vezetőjét, Clement Vandenborre-t. Azzal vádolják, hogy bizalmas információkat adott át a szerb társszolgálat egyik munkatársának, aki az illetékes belga parlamenti bizottság feltételezése szerint kettős ügynökként az orosz hírszerzésnek is dolgozott. Van néhány probléma az alaphírrel, bár kétségtelen, az sem lenne életszerűtlen, ha minden szava igaz lenne, hisz bizonyítékok nélkül is belátható, hogy az orosz polgári és katonai hírszerzés végzi a dolgát, és ha képes rá, ellenérdekű szolgálatok tisztjeit igyekszik megnyerni saját céljaira. A sajtóhírrel viszont mégis az a gond, hogy konkrétum nem társult az információhoz, hisz a „feltételezés”, melyet a belga parlament illetékes bizottsága kiszivárogtatott, elég szerény alap egy kémkedési ügyben. Ráadásul a kémelhárítás operatív munkájának alapvetése, hogy a felderített kémeket tetten kell érni, hisz ez az egyetlen közvetlen bizonyítási módszer, mely egyben kizárja a tetten ért célszemély lehetőségét a védekezésre, a magyarázkodásra.

A belga ügyben – legalábbis a hírek szerint – nem történt realizálás. Másrészről a legfurcsább gondolatmenet, hogy kapcsolata – a szerb társszerv munkatársa – kettős ügynök, aki a szerb szolgálat mellett az oroszoknak is dolgozik. Ismerve a szerb elhárítás érzékenységét és temperamentumát, az illető már rég börtönben ülne idegen hatalom számára végzett, meg nem engedett tevékenység miatt. Nyilván az sem zárható ki, hogy a szerb és orosz szolgálatok szakmai információcserét folytatnak – ahogy a belga és az EU-csatlakozási folyamatban lévő szerb szolgálatok is –, és ezért van még szabadlábon az érintett szerb operatív tiszt. Akkor viszont nem lehet kettős ügynök, hacsak eme minősítés nem annak szól, hogy korábban a belga katonai elhárítás alakított ki vele operatív kapcsolatot, majd kiderült, hogy ezen túl még az oroszoknak is sikerült beszerveznie az érintett szerb tisztet. Akkor meg mi a gond a házi őrizetben lévő belga katonai elhárítás leváltott vezetőjével?

Konkrétabb ismeretek híján még számtalan variációt lehetne felállítani a fenti sajtóhír alapján.

Ami viszont bizonyítás nélkül is igaz: a politika kétszínűsége és csúsztatásra épülő manipulációs képessége. Mert tagadhatatlan ugyan, hogy egy jól kiképzett operatív tiszt – ráadásul aki képes a ranglétrán a legmagasabb polcra jutni – bármilyen szabályt ki tud játszani. De miért is tenné? Vagy ha megtette, hol volt a napi szinten működő belső ellenőrzés, elhárítómunka a belga szolgálaton belül? Persze az sem zárható ki, hogy egy harmadik ország, például az Egyesült Államok szolgálatának jelzése alapján döntöttek leváltásáról a belga kormány illetékesei.

A titkos­szolgálati munkát valaha gyakorló operatív tisztek pontosan tudják, hogy sokszor kerülnek kétértelmű helyzetbe. A dolog bonyolultságát jól jelzi, hogy a politikai hátszél gyakran változik, és az érdekváltozások kiszámíthatatlansága is folyton jelen van. Olyan kis országok, mint Belgium, Szerbia és – ne legyünk restek kimondani – Magyarország, két szempontból is célpontja a mindenkori nagypolitikának. Egyrészt mert nem tudnak érdemben védekezni a nagyok túlkapásai ellen. Másrészt ha próbálnak önállósodni, és átlépik a mértéket, azonnal rosszallásra számíthatnak.

Magyarország például az 1990-es években, a formális rendszerváltást követően meghirdette a körkörös védelem doktrínáját. Amit azonnal mindenki félre is értett. A lényeg sem akkor, sem a mai függetlenségre törekvő magyar külpolitikai gondolkodásban nem az ellenségkép létrehozása, hanem a kiegyensúlyozott kapcsolattartás megszilárdítása volt. Vagyis akkor lehet leginkább a saját érdeket érvényesíteni, ha a partnerek is megtalálják a számításukat. A „körkörösség” lényege védelem a túlzott erőtér ellen, legyen szó külpolitikai stratégiáról, nagyhatalmi közeledésről vagy szomszédsági politikáról. Ahhoz viszont, hogy a kis nemzetek kreativitást feltételező törekvései sikeresek legyenek, speciális játéktér szükséges. Olyan, ami nem nyilvánvaló, nem a felszínen mozog, de mégis hatékony és segíti a célok elérését. Ilyen esetben nő meg a politika igénye az operativitásra, például a titkosszolgálatok speciális lehetőségeire.

Azok a szervezetek – például a titkosszolgálat –, amelyek a hatalom rendelkezésére állnak, a végrehajtás képességét testesítik meg. Megváltozott politikai játszma esetén viszont bűnbakká válhatnak, miközben a korábbi parancsokat kiadó politika és politikusok mossák kezeiket. Ez történt az iraki háború utólagos elemzése során, miután kiderült, hogy mégsem volt tömegpusztító fegyver Irakban, amelynek feltételezése váltotta ki a NATO katonai támadását.

George Tenet, a CIA akkori igazgatója lett a bűnbak, mondván, az amerikai hírszerzés nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a kormányzatot. Remélhetőleg senki nem hiszi el ezt a képtelenséget. Talán az ilyen konkrét példák miatt van az, hogy kétségek merülnek fel bennem, amikor egy titkosszolgálati vezetőt nagy hirtelen megfosztanak hivatalától vagy – mint esetünkben történt – vád alá helyeznek.

A szerző titkosszolgálati szakértő