Az Irán elleni stratégia

Az igazi konfliktus nem Irán és az Egyesült Államok között húzódik, hanem a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán a szemben álló fél.

Khamenei ajatollah portréja egy haditechnikai kiállításon Iránban Fotó: Morteza Nikoubazl Forrás: Reuters

E kicsit cinikus megállapítást leszámítva támogatandó a NATO-tagok, köztük Magyarország védelempolitikájának azon tétele, hogy garantálni kívánják a békét és nyugalmat tagországaik­ban. A kérdés csak az, hogy a NATO számára a kihívás valóban Oroszország-e, amely akárhogyan is elemezzük, már régóta nem a Szovjetunió. Igazság szerint védelemstratégiánk koncepciója meglehetősen egyoldalú, amit már régóta érdemes lenne újragondolni.

A NATO védelmi minisztereinek találkozóján sok más között volt egy látszólag kevésbé hangsúlyos napirendi pont. Mégpedig Irán – a volt Perzsia – kérdése. Deklarálták, hogy a kialakult helyzet nem a NATO ügye. Ugyanakkor az Egyesült Államok – mint a katonai szövetség tagja – bármit is tesz az úgynevezett iráni konfliktusban, az az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét is érinti. Miközben a dolog lényege az, hogy az igazi konfliktus nem Irán és az Egyesült Államok között húzódik, hanem a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán a szemben álló fél.

Vallási különbözőség, vezető politikai szerep megszerzése a térségben, a kőolajjal történő manipuláció lehetősége – mint gazdasági fegyver – áll a két muszlim ország ellentétének hátterében. Politikailag nehezen értelmezhető, hogy a szaúdi–amerikai szövetség történelmileg determináltabb lenne, hisz amíg Mohammad Reza Pahlavi sah uralkodott Iránban, a legszorosabb partnere az Egyesült Államok és Izrael (!) voltak. Ez akkor változott meg, amikor győzött az „iszlám forradalom” Iránban. Az uralkodót elűzték, és Irán társadalma egy kerek évszázadot lépett vissza az egyébként addig nagyon is a nyugati civilizációt követő élethelyzetből.

A gyökeres ellentét, amelyet a szaúdi vezetés tart életben szomszédjával, éppen e múltból ered, miközben az iráni társadalom még ma is sokkal toleránsabb más vallási kultúrák iránt. A jelenség figyelmeztetés Európának, és jól jelzi azt a jövőt, amely társadal­mainkra vár egy erősödő, szunnita hátterű invázió idején. Az Európába történő muszlim bevándorlás egyik azonnal jelentkező negatív megjelenési formája a szunnita–síi­ta ellentét, amely feloldhatatlan, és a végső győzelmet, stratégiát hirdeti a másik fél fölött. Az erőteljesebb és erőszakosabb oldal a Szaúd-­Arábia által pénzelt és irányított szunnita csoportosulás, amit Amerika szinte kritikátlanul támogat.

Mindezzel az a baj, hogy napirenden van egy újabb és egyáltalán nem lebecsülendő katonai konfliktus a Közel-Kelet térségében, és a többi NATO-ország, mint az Egyesült Államok szövetségesei, ebbe bele fog keveredni, akármi is a hivatalos álláspont a kérdésben. Egy ilyen helyzetben Európa biztonsága további kitettséggel kell szembenézzen, hisz nemcsak a szunnita radikálisok veszélyeztetik újabb terrormerényletekkel kontinensünket, hanem a jól kiképzett iráni milícia radikális szárnya is támadásba lendülhet Európa földjén.

Merényleteiket pedig azzal fogják indokolni, hogy mindez a NATO-támadásra adott válasz.

Sokszor megfogalmazott intelem, hogy Európa veszélyben van, mert támadás érte kultúráját, identitását és lassan a fizikai létét, megszokott élethelyzetét is. Az ellenfél nem harci szekerekkel csörtet felé, hanem olyan problémák és biztonsági kockázatok telepítésével, amelyek ellen társadalmaink nem védekeznek, sőt el sem akarják fogadni a tényt, hogy egyre nagyobb a baj. Az Irán körül kialakult helyzet nagyon hasonlít az európaihoz. Egyikőjüknek sincs támadó stratégiája, mégis védekezésre kényszerülnek. Az ellenségünk is közös, de legalábbis hasonló, úgymint a radikalizálódó és hódító arab világ és a fegyvereket gyártani és eladni akaró hadiipar. Ezért egy Irán elleni katonai fellépés nem maradhat egy közel-keleti arab–perzsa konfliktus.

Megjelenik az Egyesült Államok vezette NATO az egyik, míg Oroszország és Kína a másik fél oldalán. És akkor máris lehet indokolni, hogy miért is kell NATO-katonákat vezényelni Oroszország nyugati határához. Pedig csak Szaúd-Arábia akarja móresre tanítani a perzsákat.

A szerző titkosszolgálati szakértő