Cserepes virág Kálmán Olgának

Nem tudni pontosan, mikor kezdődött a műsor, de az biztos, hogy annak második felvonásában Gyurcsány Ferenc gondoskodott arról, hogy a helye ne maradjon üresen.

Viszonyításként idézzük föl a legutóbbi budapesti önkormányzati választás eredményét! 2014-ben 604 ezren mentek el szavazni, ami 43 százalékos részvételt jelentett. Ebből a Fidesz–KDNP által támogatott Tarlós Istvánra 290 ezren szavaztak (49 százalék), a balliberálisok jelöltjére, Bokros Lajosra pedig 213 ezren (36 százalék), a másik három jelölt összesen 14 százalékot kapott.

Az előválasztáson, bár hosszú kígyók kígyóztak a civil urnák előtt, hogy kinyilvánítsák véleményüket, melyik kormányellenes jelöltet szeretik-kedvelik a legjobban, éppen csak elérték a küszöböt, pedig interneten keresztül is lehetett szavazni. Csak kevesebb mint 70 ezren vettek részt, ezt pedig mindössze a jogosultak 5,1 százaléka. Hogy ez sok-e vagy kevés, az mindenképpen viszonyítás kérdése. Az öt évvel korábbi 43 százaléknak körülbelül a fele, 22 százalék szavazott az ellenzékre, s ebből most csak öt százalék ment el, akkor azt mondhatjuk, hogy az ellenzék egyötöde ment el voksolni. Most arra nem is térünk ki, hogy még az sem biztos, hogy Tarlós Istvánnal szemben csak egy jelölt lesz.

A Momentum jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor szinte ismeretlen volt a főváros nagyközönsége számára. Róla már indulásakor tudni lehetett, hogy a győzelemre esélytelen, s hamar a „futottak még” kategóriájában landolt. Blogjának és korábbi írásainak felidézésével ellenfelei tovább faragták szimpatizánsai számát. Szereplésének se sava, se borsa nem volt, lényegében hozta a momentumos törzsszavazókat, s ezzel megtette, amit tőle párttársai vártak. A mór megtette kötelességét. De ennyi, és nem több!

A legelső közvélemény-kutatás még Kálmán Olgát ítélte meg elsőnek, támogatását 44 százalékon mérte, sokkal többre, mint Karácsony Gergelyét. Na itt valami baj van! – szokta mondani a kutyámat kezelő állatorvos. Mi okozhatta mégis Kálmán bukását? Több válasszal is szolgálhatunk!

Az előrejelzés valószínűleg megnyugtatta és elbizakodottá tette a DK-sok kampánystábját, és már a riporter nevének monogramját emlegették: KO! Csakhogy a másik oldalt, az MSZP-seket ez cselekvésre késztette, hiszen ha reprezentatív jelöltjük elbukik, akkor a szocia­listáknak mint pártnak sem lesz igazán sok esélye a politika világában sem a fővárosi közgyűlésben, sem a kerületekben, sem az elkövetkező években. Az MSZP mozgósította tekintélyes értelmiségi hálózatát, elővette nagy öregjeit, akikre talán még sokan hallgatnak. Alföldi Róbert, Bálint gazda és mások szólaltak meg, fényképezkedtek vagy küldtek internetes üzeneteket, amelyekben a szocialistákra való szavazásra buzdítottak. Sokak szerint az MSZP nyugdíjas tagozatának köszönhető, hogy megfordult a helyzet, s így Karácsony bemosolyogta magát a párt törzsszavazói nyugdíjasainak szívébe. De ne felejtsük el, hogy ez az 5,1 százaléknak csak a fele.

A leadott 68 ezer szavazatból több mint 33 ezret szerzett meg Karácsony (49 százalék), 25 ezer voksot kapott (37 százalék) a Demokratikus Koalíció által támogatott Kálmán Olga és hozzávetőleg 9800-at (14 százalék) a momentumos Kerpel-Fronius Gábor.

Az igazi kérdés ezek után az, hogy az előzetes várakozásokhoz képest miért vesztett Kálmán Olga. Hol hibázott ő vagy a stábja? Egyesek úgy vélik, Kálmán túl későn startolt, indulásának bejelentése későn történt meg. Az egyértelmű volt, hogy az előválasztás egy szimpátiaszavazás, tehát a rokonszenvesebb jelölt nyer. Sokan azt várták, hogy programok csapnak össze, ehelyett mosolyok és vicsorok, kacajok és grimaszok követték egymást, fűszerezve populáris, népszerűséghajhász ígéretekkel: gyorsított egészségügyi eljárás, ingyenes közlekedés, erdő- és dzsungeltelepítés stb. A riporteri – már-már férfias – keménység sem igazán szimpátianövelő erő. Ehhez kapcsolódott, hogy Kálmán már akkor Orbánt és Tarlóst kezdte támadni, amikor még csak Karácsony volt az ellenfele.

Kálmán a kampányban Tarlós és Orbán ellen kezdett harcolni, miközben ellenfelei balliberális kollégái voltak.

A mérleg valószínűleg akkor billent át végérvényesen a másik oldalra, az MSZP jelöltje felé, amikor a DK jelöltjénél és/vagy háttér­stábjánál megjelent a vizitdíj bevezetésének lehetősége is, amelyet már több mint tíz éve még a baloldaliak, a nyugdíjasok is nagy számban elutasítottak. Akárhogy is hangzott el, akárki emlegette, tele volt vele az internet, s mindenki a tévériporternek tulajdonította. Ez aztán végzetesen leapasztotta, erodálta a Kálmán iránti szimpátiát és bizalmat.

Az előválasztás kétségtelenül életet vitt az ellenzékbe. De azt is mutatja, hogy csak a főpolgármesterrel szembeni ellenzék legkeményebb magja, egy törpe kisebbség nyilvánított véleményt, ez pedig így nem azt jelzi, hogy elemi erejű lenne a változtatás igénye. Ennyire kell tehát komolyan venni az ellenzéki főpróbát! Ez bizony nem jó előjel az ellenzék jelöltjének számára. Némi iróniával úgy is fogalmazhatunk, hogy Tarlós Istvánnak nincs oka rá, hogy ettől pánikba essen. A fővárosban nem dübörög a föld, csak néhány rekedt hang kiáltozik.

A politika színpadán lezajlott kétfelvonásos darabnak vannak ugyanakkor megfontolandó tanulságai. Nyugodtan föltehetjük a kérdést, hogy ha a győztes Karácsony az általa vezetett egyik budapesti kerületben ennyire sikertelen, akkor hogyan lehetne eredményes az összes kerületben? Aki egy kerületet nem tud elvezetni, hogyan fog huszonhármat? De látszódott a baloldal kampányának és programjának egy sor gyenge pontja is. A viták viszonylag laposak voltak, szakmailag sok hibával terheltek, de még ennek is volt hozadéka. Pél­dául az, hogy az ellenzék mennyire felkészületlen, a jogokat, a törvényeket, a feladatokat és a hatásköröket mennyire nem ismeri és tévesen összecsúsztatja.

Tudjuk, hogy Tarlós István akkor tud nyerni, ha nem pártalapon kampányol, ha megnyeri magának a fővárosi vezető értelmiség egy jelentős részét, és ha az apolitikus polgárok táborával is képes szót érteni. Talán a legnehezebb feladat éppen a véleményformáló értelmiség megnyerése lesz. Tarlósnak megvolt ez a képessége, és meg is maradt. Soha nem bízza el magát. Ha ez így lesz, akkor racionálisan azt mondhatjuk, hogy Karácsony nem jelenthet komoly veszélyt rá. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy Budapesten jelentős az a réteg, amelyik nem racionálisan, hanem az érzelmeitől vezérelve szavaz. Nem mellékes, sőt tiszteletet érdemlő tény, hogy az elmúlt tíz évben Tarlós nevéhez nem kötődött semmilyen korrupciógyanús ügylet. Ez már önmagában is tiszteletre méltó fejlemény.

Budapest főpolgármestere – gáláns úriemberként – vigasztaló gesztusként küldheti az újabb cserepes cikláment a vereséget szenvedett Kálmán Olgának. Az előválasztásnak vége, a függöny legördült, de a taps ezúttal elmaradt.

Tarlós István pedig nyugodt szívvel készülhet az önkormányzati választásokra.

A szerző politológus, egyetemi tanár