Ruszkik, haza?!

Pontosan látja Csányi Sándor, hogy a szurkolókat nem korholni, hanem kérlelni kell. A magyar labdarúgás erejét elsősorban, sőt mindenekelőtt ők jelentik. Olykor nehéz velük, nélkülük viszont lehetetlen.

Soccer Football - Europa League - Group H - Ferencvaros v CSKA Moscow - Groupama Arena, Budapest, Hungary - November 7, 2019 CSKA Moscow fan wears a mask and holds flare during the match REUTERS/Bernadett Szabo - RC2L6D9PMSS4 Fotó: REUTERS

Az MLSZ elnöke a Ferencvárost állította követendő példaként: „Csodálom és örömmel láttam, hogy a Fradi kupameccsein lehetett jó hangulatot teremteni és támogatni a csapatot petárdák és rasszizmus nélkül is. Csak gratulálni tudok a Fradi vezetésének és szurkolóinak is ahhoz a magatartáshoz, amit tanúsítottak. Az lenne a jó, ha ez a magatartás a válogatott meccseken is visszaköszönne.” Ez mind szép és igaz, a fradisták újabban súlyos vereség után is megtapsolják az övéiket, s nem foglalkoznak sem az ellenféllel, sem a játékvezetővel.

Ám az MLSZ elnöke elkövetett egy hibát. Nem számolt azzal, hogy az interjú felvétele és adásba kerülése között a Ferencváros kényes meccset vív az orosz katonacsapattal, a CSZKA-val, a szovjet idők szimbolikus együttesével. S a csütörtöki találkozón a fradistáknál elszakadt a cérna, többször is felzúgott a „Ruszkik, haza!” rigmus.

És most a Ferencváros vezetői feszülten latolgathatják, hogyan vélekednek erről az UEFA Nyon-i agytrösztjében. Eleresztik a fülük mellett a bántó mondatot, a közelmúlt példás magatartására tekintettel beérik dorgálással, netán beleerőltetik a „provokatív politikai üzenet” kategóriájába, horribile dictu rasszizmust kiáltanak? Már írtunk róla, az UEFA fegyelmi szabályzatában a 16. paragrafus 2. bekezdése a)-tól f)-ig nyolc pontba foglalja a szurkolói kihágásokat az ellenfél himnuszának megzavarásától a pályára özönlésig. Az e) pont alatt olvasható a következő: „Provokatív üzenetek közvetítésére alkalmas gesztusok, szavak, tárgyak és egyéb eszközök, amelyek nem illenek egy sportrendezvény kereteihez, különös tekintettel a politikai, ideológiai, vallási vagy megfélemlítésre alkalmas tartalmú provokatív üzenetekre.”

Külön paragrafus – a 14. – foglalkozik a rasszizmussal, egészen pontosan „rasszizmus és egyéb diszkriminatív cselekedek” a szakasz címe. Az 1. bekezdés ezt tartalmazza: „Az a labdarúgó vagy sportszakember, aki mást vagy bármilyen személyekből álló csoportot rasszizmus formájában emberi méltóságában megsért, ideértve a bőrszínre, vallásra, etnikai hovatartozásra való sértést, fegyelmi vétséget követ el.” Az UEFA értelmezésében tehát az etnikai alapú sértegetés is – lehet – rasszizmus.

Vajon tudják, akarják-e azt végiggondolni az UEFA technokratái, hogy a mérkőzést november hetedikén, a nagy októberi (hogy is van ez: októberi novemberben…?) szocialista forradalom százkettedik évfordulójának napján játszották – amely aztán közvetetten negyven évre meghatározta Magyarország sorsát –, másképpen azon napok után hatvanhárom évvel, amikor a szovjet hadsereg vérbe fojtotta a magyar forradalmat és szabadságharcot? Vajon tudják, akarják-e azt végiggondolni az UEFA technokratái, hogy a „Ruszkik, haza!” máig elevenen élő tömör kifejezése az elnyomás elleni tiltakozásnak, s elsősorban nem az orosz népnek, hanem a szovjet diktatúrának címezve? Vajon tudják, akarják-e azt végiggondolni az UEFA technokratái, hogy a magyar történelmi tudatalattiban máig terhes napon az orosz vendégek egy csoportja ráadásul tiszteletlenül viselkedett, s a mérkőzés előtt az utcán összetűzést provokált a hazaiak­kal, amelyre válaszul a „Ruszkik, haza!”, ha nem is szép, de arányos válasz egy futballstadionban.

Vagy csak azt rögzítik, hogy a ferencvárosi drukkerek provokatív politikai üzenettel sértegették az orosz nézőket, s mint visszaesőkre akár a rasszizmus vádját is rájuk lehet húzni?

Van itt játéktér – az UEFA alelnökének is, aki nem más, mint Csányi Sándor. Befolyását latba vetve legalább annyit elérhetne, hogy a rasszizmussal, amely a bűnök bűne, ne mossanak, ne moshassanak egybe minden kihágást.

Azt viszont pontosan látja Csányi Sándor, hogy a szurkolókat nem korholni, hanem kérlelni kell. A magyar labdarúgás erejét elsősorban, sőt mindenekelőtt ők jelentik. Olykor nehéz velük, nélkülük viszont lehetetlen.