A világ rendjében nem az emberi ész áll az első helyen, mert az csupán eszköz a világ törvényeinek a megértésében. Ráadásul nem is az egyetlen eszköz. John Dickinson, az Amerikai Egyesült Államok alapító atyja, a történelem egyik kevésbé ismert alakja az 1787-es Alkotmányozó Kongresszuson kijelentette: „A tapasztalatnak kell egyedül irányítania a döntéseinket. Az ész félrevezethet bennünket.” Lényeglátó, fontos kijelentés. Ha csak a saját eszünkre támaszkodunk, könnyen dönthetünk rosszul. Az önhitt ész modern képviselői persze hevesen tiltakoznak a dickinsoni állítás ellen.
Tapasztalat vagy ész? A szembeállítás nem mindig lehetséges, mivel a tapasztalatban benne vannak korábban élt emberek észhasználatának a következményei is, ám fordítva már nem biztos, hogy a kölcsönösség fennáll a tapasztalat és az ész között. A modern észhasználat egyik önigazolási pontja éppen az, hogy korábban élt emberek ne szóljanak bele mai életünk alakításába. A tapasztalat akadály, nem segítség – a modern észhasználat ezt elvi szinten hangsúlyozza. Minden mai politikai, kulturális és társadalmi vitában valójában arról vitatkozunk, hogy ki hogyan használja az emberi értelmet. A végeredmény azonban mindig az, hogy ki hogyan akar élni. Egy konzervatív nem akar úgy élni, ahogy egy liberális, a nehézség csak az, hogy nem lehet állandóan új földrészeket felfedezni, amelyeket meg lehet hódítani.
Ész és értelmiség
A mai magyar értelmiség az 1980-as évek terméke. Jellemzője, hogy a hatalmat megveti, de azért használni is szeretné. Önképe szerint az értelmiség számolta fel a Kádár-rendszert, hajtotta végre a rendszerváltást, ezért morális fölény illeti meg. Kérdés, hogy mennyit értettek meg az akkori és a mostani világból, hogy a rendszerváltás tájékára érkezve mit is olvastak (tudjuk: Lukács Györgyöt és Bibó Istvánt), miért vannak olyanok, akik féltudásúnak és sznobnak tartják ezt a csoportosulást. S vajon morálisan egyébként tényleg makulátlanok? Magukat az ész letéteményeseinek tartva megszállták a nem jól fizető, de stabil értelmiségi állásokat, pozíciókat, beleértve az egyetemeket, a kutatóintézeteket, a médiát, viszont a vállalkozás világában ritkán találhatók meg. Aki igen, annak kisebb gondja is nagyobb annál, hogy értelmiségiként viselkedjen, azaz folyton moralizáljon. A leghangosabb értelmiségiek egyébként az egyetemet vagy a kutatóintézeteket csupán értelmiségi melegedőként használják, s nem csoda, hogy az alábbihoz hasonló hallgatói vélemény egyáltalán nem ritka: