A Momentum strasbourgi vallomása

Borzalmasan unalmas, pedig még sokáig kell hallgatnunk. A színvonal pedig egyre zuhan lejjebb és lejjebb. Tudják, ahogyan szerintük a magyar demokrácia helyzete is.

Fotó: Illyés Tibor

Hiszen az elmúlt tíz évben rengetegszer meg kellett tanulnia az európai hírfogyasztónak, hogy Magyarországon már megszűnt a sajtószabadság, mindig egészen, de aztán megint újra egy picit. Hiszen arról az ellenzéki szabad sajtó maradványai beszámolnak: tehát az úgy is van, nem kell összezavarni a fejeket. Aztán Magyarországon már tényleg felszámolták a pártokat és a választásokat, mert azon megmaradt maréknyi emigráns ellenálló, képviselő és polgármester erről beszámol a szabad Nyugaton. Ők ne mondanának igazat? Hiszen megválasztották őket. (Vagy hogy is van ez?)

Aztán megszoktuk azt is, hogy Magyarországon már nincsenek független bíróságok, tudják, azok, amelyek kormányvezérelt döntéseire most újra hivatkoznak a felkent nyugati demokráciaőrök. És hát persze az elnyomott civil társadalom is már többször és teljesen elpusztulhatott, amely utolsó tagjai ezen nagy elnyomásokról készülő objektív jelentéseiket az éjszaka leple alatt, titkos, föld alatti pincékben másolják és adják kézről kézre, hogy aztán egy bátor ellenzéki ellenálló azt a lezárt (!) határokon át kicsempészhesse. Természetesen Nyugatra, nem is a putyini Keletre, mert még a „kígyózó kígyók” módjára német–osztrák–francia táskás üzletemberekbe botlanának a Vörös téren.

De erről most ne beszéljünk. Most Nyugat van és Brüsszel és EU és értékek és jogállam, és nem párt- és szocialista vívmányok, és nem imperialista Nyugat, hanem autoriter populizmus. És persze ez az elnyomás rendszerszintű, Soros-hálózatok pedig nincsenek. Az meg csak orbáni fake news!

Az elmúlt években nagyon beragadt az európai és a magyar baloldal ebbe a kommunikációs csapdába, mert hát a tények ugye makacs dolgok, és hát zavarók is. 1989 előtt ezzel nem kellett foglalkozni, bár értékek voltak akkor is. És ugye a tények, hogy vannak ellenzéki pártocskák, önkormányzatok, választások, sajtó, bíróságok, NGO-k, mégiscsak kicsit megbontják a tízéves érvrendszer koherenciáját. Ha a tények valakit is érdekelnének. De nem szabad megbontani az igazság gondosan felépített stabil építményét. Ő ott a másik oldalon Orbán Viktor! Kit érdekelnek hát a tények?

Így hát ez maradt tíz év után továbbra is nekik osztályrészül: évről évre magukra kell húzni a saját maguk által ráhordott mocsoktól egyre nehezebb és bűzösebb gúnyát, s újra és újra neki kell veselkedni a küzdelemnek az európai demokrácia elpusztítására törekvő patás ördöggel és rendszerével. Ez nem kevés lelki erőt igényel, legyünk őszinték. Mindenesetre gyűlöletből sok kell hozzá.

Ennek az önmaga hazug logikájának ellentmondó, tényektől kilúgozott, izzadságszagú erőlködésének lehettünk a napokban újra szemtanúi az Európai Parlamentben. Unalomig ismételt, elcsépelt, zavaros gondolatok, régi csomagolópapírban. Tíz év után az új, minden korábbi színvonalnál is gyengébb balliberális „elitcsapat” kísérelte meg újra a lehetetlent, a már korábban elvesztett és elsiratott magyar demokrácia és jogállamiság újbóli elvesztésének rémképével való rettegtetés európai ceremóniáját. Sajnálattal jelentjük: az újbaloldali áttörés ezúttal is elmaradt. A beszakadt magyar demokráciát most se sikerült újraépíteni, minden igyekezet ellenére. Maradt a diktatúra. Nem baj, majd legközelebb!

Egyvalami azonban mégis újszerű eleme volt ennek a demokráciarestauráló kísérletnek: a két ifjú Momentum-üdvöske, Donáth Anna és Cseh Katka felszólalásai. No nem azért, mert beszédük fő üzenete jelentősen eltért volna a korábbi, Magyarországot gyalázó Göncz–Jávor–Niedermüller–Ujhelyi kurzustól, hanem mert előadásukkal sikerült a vita egy részét egy szakközépiskola osztályfőnöki órájának színvonalára süllyeszteni. Aki látta e két teremtés beszédét, mimikáját, mozdulatait és reakcióit, az ugyancsak elgondolkozott azon, hogy vajon véletlenül nem a Tuti gimi vagy az Éjjel-nappal Budapest egyik szakításos jelenetét csípte-e el a parlamenti vita helyett. Hát nem, mindig van lejjebb, színvonalban is. Megértük, hogy visszasírjuk a régi méltóságteljes, nagy ellenfeleket.

Érdemes még egy fontos elemet kiemelni a Momentum-üdvöskék előadásából: az őszinteséget. Donáth Anna főrettegő, aki szerint Magyarországon kell élni ahhoz, hogy az ember érezze, hogy „a szabadság egyre jobban fogy”, végre megmutatta igazi arcát. Beszédében ugyanis két hisztériaroham között bevallotta, hogy bizony nagyon zavarja, hogy a törvényeket (a nép által választott) politikusok alkotják. (Ahogy ezt a demokráciákban mindenhol így teszik, bár tény, hogy ez a protokoll elüt a nagypapa idejétől, amikor is a forradalmi kommunista élcsapat Moszkva utasításait hajtotta végre a nép választott képviselői nélkül. Régen minden jobb volt.)

Azonban a Momentum brüsszeli wonder girlje nem érte be ezzel az önvallomással. Az Európai Parlament objektív eljárásának vitatása és az elfogadás előtt álló, Magyarországot elítélő nyilatkozat politikai jellegének vádja kapcsán villámló szemekkel leszögezte: „Amíg kétharmados többséggel fenntartják ezt a rendszert, addig ez igenis politika, addig ez nem tud nem politikai döntés lenni.”

Igen, ez azt jelenti. Tehát amíg Orbán van hatalmon, amíg az ostoba nép kétharmaddal megválasztja, addig a másik oldal politikai alapon fogja támadni és elítélni. Minek ide hát ez a jogállamiság-maszlag? Bocsánat, szakmaiság, objektivitás, jogállamiság, értékek!

Ugyanaz a lemez forog tehát tovább – tíz év alatt már megtanultuk kívülről. Borzalmasan unalmas, pedig még sokáig kell hallgatnunk. Így működik a magyar ellenzék, az európai baloldal. A színvonal pedig egyre zuhan lejjebb és lejjebb. Tudják, ahogyan szerintük a magyar demokrácia helyzete is.

A szerző nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettes, Alapjogokért Központ