Gyalázatos, ami a Jobbikban folyik

Ha bárkinek volt még kétsége abban a tekintetben, hogy a Jobbik teljes mértékben feladta önmagát, akkor a párton belül lezajlott legfrissebb események ezeket teljes mértékben eloszlathatták.

Sok helyen megszületett a baloldal és a Jobbik különös házassága Fotó: Bach Máté

Bencsik János, a párt egyik szürke eminenciása maga mondja a Jobbikból való kilépését indokló, világhálón közzétett videójában, hogy „azt a politikai irányvonalat, amely a Jobbikot egy önálló arcél nélküli, jobboldaliságát felvállalni szégyellő párttá teszi”, elfogadhatatlannak tartja, hogy nem akar asszisztálni „az erkölcstelen és önpusztító” politikához.

Tőle tudtuk meg, hogy Jakab Péter a február 5-i frakcióülésen kijelentette, hogy „nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra, mert ezek megosztók és akadályozzák a baloldali szavazóknak való megfelelést”. Bencsik szerint „a Jobbik politikai kasztrálása nemcsak morális, hanem taktikai szempontból is tévút”. A pártját elhagyó politikus úgy véli, hogy a Jobbik már nem nevezhető „hiteles, önazonos és saját tábort megmozgatni képes” pártnak.

Mindeközben Bencsik hitet tesz az ellenzéki együttműködés mellett, és álellenzékinek nevezi a Jobbik eredeti eszmeiségét képviselő Mi Hazánk Mozgalmat, csak azért, mert az a 2010-es Jobbik politikai irányvonalát támogatja, továbbá a kormány nemzetépítő törekvéseit, miközben saját témáit sem adja fel (abortuszkérdés, cigány–magyar együttélés problémái, a halálbüntetés visszaállítása, karakteres magyar szempontú emlékezetpolitika stb.).

Magyarán Bencsik úgy véli, hogy összeegyeztethető a nemzeti tartalom és a nyíltan nemzetellenes erőkkel való politikai szövetség. Helyesnek tartja, hogy egy nemzeti párt összefogjon a Wass Albertet nácizókkal, a magyar öntudatot, a magyar történelmi önképet, a magyar büszkeséget módszeresen roncsolókkal, azokkal, akik globalista zsoldban dolgoznak a magyar érdekek ellen.

Amit Bencsik a Jobbik politikai kasztrálásáról, hitelességének elvesztéséről elmond, az mind igaz, csak ezeket már 2016 őszén el lehetett volna mondani, amikor a párt nem szavazta meg a kvótaügyi alkotmánymódosítást, elsiratta a magyarellenes sajtó végre-valahára léket kapott zászlóshajóját, a Népszabadságot, majd ismételten a Soros-párti erők mellé állt szimbolikus ügyekben.

Bencsik hitelességét egyébként jelentősen csökkenti, hogy akkor lépett ki a hitehagyott pártból, amikor a jakobinus szeletelőgép elért hozzá. Magyarán, alighanem csak megelőzte kizárását, azért, hogy mentse az általa még létezőnek gondolt politikai hitelét.

Különös skizofrénia lehet azok lelkében, akikben maradt még valamiféle magyar érzés, de még mindig a Jobbik holdudvarában vannak. Mert ha megnézzük akár a Jobbik alapító nyilatkozatát, akár a 2010-es választási programját, akár a 2014-es választást megelőző politikai nyilatkozatokat és dokumentumokat, akkor azt láthatjuk, hogy a 2016 előtti Jobbik értékrendi-ideológiai szempontból mérhetetlenül közelebb áll a jelenlegi kormányhoz (amelynek célja a magyar nemzet összetartása, egységesítése, a demográfiai problémák orvoslása, a közbiztonság fenntartása, az idegen térhódítás megállítása, a magyar gazdasági és jogi szuverenitás növelése, a magyar oktatás nemzeti alapokra helyezése, jelszavak helyett hiteles és hatékony környezetvédelmi politika, és nem utolsósorban a magyar haderő fejlesztése), mint az ellenzékhez, amely mindezt élből kontrázza, s ott árt a magyarság ügyének, ahol tud.

Akiben a politikai előrelátásnak, a mérlegelési és elemzőképességnek akár egy cseppje is megvan, az nem gondolhatja komolyan azt, hogy egy olyan koalíció, amely a Jobbiktól a DK-ig terjed, hatékonyabb, sikeresebb nemzeti politikát folytat majd, mint a kormány, amelynek nemzetpolitikai szempontból lényegében egyetlen – nem kétséges, igen fontos – területen, a kulturális finanszírozás területén van elszámolnivalója.

Az új Jobbik – mint azt Jakab nyíltan ki is mondta – nem kíván nemzetpolitikával és emlékezetpolitikával foglalkozni, ergo már be is adta a derekát, amit az is jelez, hogy az általa működtetett N1TV a legmilitánsabb, legmagyarellenesebb figurákat futtatja, mint Para-Kovács Imre vagy Hont András, akikkel együtt szidja a nemzeti kormányt a valaha egészen más társaságban alkotó Balogh Gábor. S itt nem arra a nemzeti radikális portálra gondolok, amellyel összefüggésben szokták őt emlegetni, hanem olyan időtálló értéket teremtő műsorokra, mint a Hagyaték. Nem csoda, hogy ő is Jakab feketelistáján van, hisz aki valaha életében magyar értéket teremtett, az Jakab számára gyanús és veszélyes, mert még feltámadhat benne az értékvezéreltség.

Az nem kétséges, hogy ennek a pártalakzatnak nincs már visszaútja a nemzeti oldalra, viszont megmaradhat akár hosszú távon is, mint a baloldal kitartottja. Biztosak lehetünk abban, hogy azok, akik még most is ott ülnek a parlamenti frakcióban és a vezetőségben, egy ilyen megalázó pozíciót is elfogadnak majd azoktól, akik ellen az új elnök bevallása szerint létrejöttek, s akikkel olyan „piszok nehéz” volt tárgyalni.

Kizárólag azért, hogy biztosítva lássák saját egzisztenciájukat, hiszen a mai Jobbik nem más, mint megélhetési, elvtelen, lelküket áruba bocsátó politikusok gyülekezete. Szomorú, de való, ez tűnik ma valószínűbb forgatókönyvnek, nem a parlamentből való kibukás. A Jobbik lesz a piros-fehér-zöld plecsni a magyarellenes ellenzék globalista, nemzetpusztító politikai csomagján.

A szerző jogász-politológus