A liberálisok az igazi kirekesztők

SZFE-botrány, Bagdy Emőke, szabadkőművesség, avagy Csurka Istvánnak ismét igaza volt.

Budapest, 2008. június 27. Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) elnöke beszél a Hõsök terén tartott nagygyûlésen, amikor a 20 évvel ezelõtti, az erdélyi falurombolás ellen ugyanott tartott tüntetésre emlékeztek. MTI Fotó: Kovács Attila Fotó: Kovács Attila

Csurka István író, a MIÉP megalapítója és elnöke még a rendszerváltás hajnalán, a médiaháború időszakában mondta azt, utalva a baloldal érvelési technikájára: „A szakértelem, a szakmaiság olcsó bolsevista trükk.” Csurka mondása óta nem sok minden változott, ahogyan arra e lap hasábjain Szánthó Miklós már többször rámutatott.

Három ügy is jól jelzi ezt.

Augusztus elsejétől hat másik egyetemmel együtt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is vagyonkezelő alapítványok vették át az alapítói és fenntartói jogokat. A hat másik intézmény elfogadta a kormány által kezdeményezett változást, az SZFE-n azonban lázadás tört ki. Az oktatók nagy része otthagyta az egyetemet, a hallgatók pedig elfoglalták az egyetemi épületet.

A kuratórium elnöke, Vidnyánszky ­Attila és a többi kuratóriumi tag is milliószor elmondta, hogy nem kívánnak oktatókat elküldeni, nem kívánják a zajló oktatást feldúlni, senkinek nem kell félni drasztikus változtatásoktól. Ezek után tört ki a lázadás, úgy, hogy az új kuratórium nem véres karddal érkezett, hanem kinyújtott kézzel, tárgyalásra készen. A fogadjistennek tehát semmi köze az adjonistenhez: az oktatók és a nyilvánvalóan őket követő hallgatók előfeltételezték, hogy az új kurató­rium mindent szét akar rombolni, ami szerintük érték és tudás. Előfeltételeztek és előítéletesek voltak. És – legyenek akármilyen zsenik – ez nagyon nem volt fair tőlük.

De a legszebb számomra mégis az volt, amit az SZFE-botránnyal kapcsolatban Máté Gábor színész, rendező, az egyetem egyik távozó oktatója mondott az ATV-ben. Közölte, hogy a hatalom az egyetemen a tehetséggel találta szembe magát.

Igen, újra helyben vagyunk, akárcsak a kilencvenes években: a tehetség, a szakmaiság, a szakmai tudás náluk van. A liberálisoknál.

És jönnek a „tehetségtelenek”, a hatalom képviseletében a kuratórium tagjai: Vidnyánszky Attila rendező és filmrendező, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, valamint másik 21 díj (!) kitüntetettje, Lajos Tamás Balázs Béla-díjas producer és filmrendező, Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas és további hét díjat kapott színész és rendező. És ezek a „tehetségtelenek” szembetalálkoznak a tehetséggel.

Máté Gábor nem mond mást, mint hogy ők az egyetemen a tudást és a szakmaiságot képviselik, a kuratórium pedig – mögötte a hatalommal – a tehetségtelenséget és a szakmaiat­lanságot. Ez méltatlan és végtelenül előítéletes. Így tényleg nem lehet tárgyalni.

Ugyan a diktatúrát leváltottuk és bevezettük a demokrácia intézményeit, ám valójában az intézményeken belül a régi-új balliberálisok uralták a terepet – és uralják félig-meddig a mai napig.

Ebből következően Máté Gábor és társai az SZFE-n szinte személyes sértésnek veszik, hogy egy nemzeti-keresztény beállítottságú csapat szeretne megjelenni az SZFE szélsőségesen egyoldalú és természetesen kormányellenes beállítottságú szervezetében. Úgy tűnik, úgy látják, nekik örökbérletük van ezen az egyetemen. Ha valaki más megjelenik, az dilettáns, szakmaiat­lan és tehetségtelen. Világos, nem? Ez lenne Máté Gábornak és társainak az „alapigazsága”. De ez nem az. Ez előítéletesség, gőg és elitizmus. Az meg nem az igazi.

Ezzel együtt olyan szinten uralják a terepet az SZFE-n, és olyan szinten meghülyítik a hallgatóikat – akik koruknál fogva természetesen minden ellen lázadnak, ami ellen csak lehet –, hogy a jelenlegi helyzet valóban tarthatatlanná kezd válni. Két út van: vagy nagyon erőteljes eszközökkel felszabadítják Vidnyánszkyék az SZFE-t a „forradalmárok” uralma alól, vagy egy másik színművészeti egyetemet hoznak létre. Az első esetében lehet, hogy az ENSZ és a NATO is beavatkozik majd a „szabadság” védelmében, de Christiane Amanpour biztosan. Ezért lehet, hogy a második utat kellene választani, bár jómagam is bizonytalan vagyok abban, mi a helyes megoldás. A helyes megoldás egyébként a rendszerváltás lett volna az Antall-kormány idejében. Ez elmaradt, ezért most már a két tábor között háború van, annak minden következményével.

A másik: Bagdy Emőke professor emerita kritizálta – teljesen jogosan – a Meseország mindenkié című mesekönyvet, melyben a szexuális másságok elfogadására próbálják „érzékenyíteni” a három–hat éves korosztályt.

Erre azonnal beindult a liberális hálózat, és mintegy ezer (!) pszichológus elhatárolódott nyilatkozatától, ugyanis szerintük az ilyen nyilatkozatok „szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak, és amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása.”

Bravó! Itt már fokozatot léptek: a liberálisok megfellebbezhetetlen álláspontjával szemben minden más állítás nemcsak szakmaiatlan, de egyenesen gyűlöletkeltő, diszkrimináló. Netán börtönbe kellene zárni a nem liberális állásponton lévő pszichológusokat? Bagdy Emőke egyébként számos szakkönyv szerzője, Prima Primissima díjas, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa.

Tehát ő a „szakmaiatlan”.

A harmadik: Romsics Ignác történész adott interjút a Magyar Narancsnak az október 15-i számban. Az újságíró felteszi a kérdést, hogy mostanában Trianonnal kapcsolatban miért éppen szabadkőművesek felelősségét vették elő „dilettáns szerzők” (naná, hogy dilettánsok és nem szakemberek!), amire Romsics azt válaszolja, hogy van egy politikai beszédmód, amelynek néhány éve centrális eleme a háttérhatalmakkal, Soros György hálózatával és a brüsszeli bürokratákkal való példálózás. És utána jön a történész hirigje: a bűnbakképzésnek hagyományai vannak, hiszen korábban a zsidók és a kommunisták, 1945 után a reakció­sok, köztük az egyházak voltak minden rossz okozói. Most meg, íme, a szegény jó szabadkőművesek.

Mit takar ez az érvelés?

Azt, hogy akik bármit mernek állítani a szabadkőművesség felelősségéről bármi kapcsán, azok olyanok, mint akik a zsidókat és a kommunistákat állították pellengérre (tehát nácik természetesen, de tisztelettel kérdezem egyébként: a kommunisták pellengérre állítása is gond Romsicsnak? – mert ez igen érdekes), tehát alapjában véve szélsőséges alakokról van szó.

Hab a tortán, hogy ezek után a kérdező felveti, komolyan gondolhatja-e bárki is, hogy le lehet cserélni tudósokat műkedvelőkre. Romsics pedig nemmel válaszol, hozzátéve, hogy sokszor volt már rá kísérlet. Majd kijelenti, hogy minden ilyen őrségváltásból ideig-óráig sokan jól meg tudnak élni. Na, professzor úr, ennél ön sokkal megfontoltabb, hogy ilyeneket írjon le. Nem méltó önhöz, szerintem túl sokat engedett a kérdező által inspirált hangulatnak.

Félreértés ne essék: meghajtom a fejem Romsics Ignác történészi munkássága előtt, kiemelkedő teljesítményt nyújtott már eddig is tucatnyi könyvével. De éppen az iránta érzett tiszteletem jeleként kérném őt arra, hogy itt a lehetőség: tudományos igényességgel kellene végre tételesen cáfolni azt a rengeteg informá­ciót és adatot, amelyeket a „dilettáns” szerzők e lap hasábjain és más művekben is leírtak a szabadkőművességről, ellenőrizhető források alapján. És mondjuk jó lenne végre valakinek, pél­dául Romsics Ignácnak, tételesen, részletesen és komolyan vehetően foglalkoznia Raffay Ernő magyar szabadkőművességről írt számos kötetével. Mert ha csak vagdalkozás van a balliberális történészek részéről, azzal kit tudnak meg­győzni? Engem biztos nem.

És hát itt a nagy alkalom: Romsics beszámol az interjúban arról, hogy ő lett a BBC History Magazin főszerkesztője, amelyben leírja, hogy tévhiteknek, legendáknak nem fognak helyet adni a lap hasábjain. Ezután azonban reményt keltően hozzáteszi, hogy „Vagy ha mégis, akkor a cáfolatukkal együtt”. Utána bátorítóan azt mondja, hogy minden reális és mondvacsinált vitakérdésben hitelesen fogják tájékoztatni az olvasókat, „felveszik a kesztyűt, lett légyen szó bármilyen érzékeny kérdésről”.

Hát ez az, professzor úr! Eddig tényleg nem vették fel a kesztyűt, kizárólag fölényesen ítélkeztek – meglehetősen „szakmaiatlanul”. Nagyon várjuk a szabadkőművességgel kapcsolatban komolyan vehető, szakmai, tudományos ellenérveket, cáfolatokat!

Összegezve viszont azt kell mondanom: ahogyan az abszolút tehetségű, minden tudomány legmagasabb csúcsán álló balliberális „szakmaiság” beszél a tehetségtelen és szakmaiatlan, s persze tudománytalan „másik oldalról”, az lehetetlenné tesz minden érdemi párbeszédet. Ezt akarják vajon? Mert így valóban nincs mit tárgyalni, egyeztetni, megbeszélni a liberális táborral, mert a gőgjük elképesztő mértékű, modoruk, hozzáállásuk, stílusuk pedig sok esetben vérlázító.

De ha nem megy a párbeszéd, akkor inkább váljunk el egymástól szépen, csendben, békében.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója