Migránsbemutató

Egy kanári-szigeteki templomba betévedő migráns tart egy rövid, ám roppant tömény és látványos prezentációt integrációból.

Előkerült egy felvétel, ami a jobboldali, a migráció árnyoldalait is – más amúgy nem is nagyon létezik – bemutató sajtón végig is futhatott a napokban, így az orwelli cenzúrát elvető médiát fogyasztók láthatták is, amint egy kanári-szigeteki templomba betévedő migráns tart egy rövid, ám roppant tömény és látványos prezentációt integrációból, kultúrából, és sok minden egyébből.

Az ismeretlen úr minden bizonnyal Fekete-Afrikából származik, így a bőre színe is fekete. Ez utóbbi, mint azt a liberálisoktól tudjuk, a legkevésbé sem érdekes információ, lényegtelen, észrevételezése hovatovább a leggusztustalanabb rasszizmus kategóriájába sorolandó, mely alól csak az olyan esetek képeznek kivételt, amikor egy fekete bőrű embertársunk elnök, alelnök, sikeres sportoló, rendező, színész, illetőleg kőfaragó és/vagy balett-táncos lesz. Esetleg kijár/végigbukdácsol néhány osztályt.

Ilyenkor aztán a liberális politikusok és házi lapjaik, a Hvg, a 24.hu, a 444 (és a többiek) boldogan teszik fekete hőseik mellé jelzőként, hogy fekete. Az élet egyéb más területein, tehát normál üzemmódban pedig ezt az információt eltitkolják és a titkolózást meg az előrehaladott színvakságot várják el kimondottan erőszakosan mindenki mástól is.

A gyakorlat szinte megfejthetetlen, de egyes kültelki kocsmákban, titokban közvetlenül zárás előtt arról szoktak pusmogni, hogy igazából arról van szó, hogy ha egy fekete bűnt követ el, akkor tilos leírni, kimondani, sőt igazából gondolni sem szabad arra, hogy az illető fekete, azonban ha sikeres állampolgárként vagy priusz nélkül éli vidám életét, akkor kötelező minden alkalommal, minden cikkben hangsúlyozni, hogy sötétebb a bőre színe.

Például Kamala Harris az első fekete nő, akit San Francisco államügyészévé választottak, és ő (lesz) Amerika első fekete alelnöke is. Barack Obama az első fekete elnök. Misty Copland az Amerikai Balettszínház első fekete bőrű prímabalerinája. Megvan az első afroamerikai női direktor, aki Marvel-filmet rendez. S a többi, s a többi, no meg s a többi.

Amennyiben viszont olyan súlyos figurák lövöldöznek, fosztogatnak vagy lövik agyon a szomszéd bicikliző kisgyerekét, akiknek sötétebb a bőrük színe, nos akkor az elkövetők pigmentációjára vonatkozó adatok szigorúan tilos információvá transzformálódnak. Nem is szabad azokat leírni. Nem is szokták. Minek az ilyet hangsúlyozni? Vagy akár csak egy röpke pillanatig is rágondolni.

De kissé elkanyarodtunk, nézzük, mi is látható az ominózus és a függetlenobjektív sajtó által eltitkolt felvételen.

Nos, az alig egyperces jelenet inkább hajaz Pintér Béla vagy Schilling Árpád egyik korai darabjára, mint a pőre valóságra. Már persze, ha az urak hajlandók lennének a gaz fasizmus, az orbáni diktatúra, a mucsai, bunkó magyarok, a stadionok meg az alaptörvény helyett csodálatos, rendszerkritikus műveikben más dolgokkal is foglalkozni. De nem hajlandók, így a migránsunk főszereplésével bemutatott performance-hoz még csak hasonló sem lett általuk színre víve. De a Radnóti–Örkény–Katona balliberális Bermuda-háromszögben sem próbálkozott senki még csak hasonlóval sem.

Pedig a videó alkotói szemmel nézve aranybánya. Hogy ne mondjam: felettébb inspiráló. Az amatőr felvételen először két egyházi személyt láthatunk, az egyikük, a katolikus pap az oltárnál áll, a másik kicsit messzebb, úgy egy méter távolságból figyeli a fasiszták számára nyugtalanítónak tűnő eseményeket. Egyszercsak alulról, semmitől sem zavartatva besétál a képbe egy félmeztelen, kisportolt, bohémszerűen kócos fekete fickó.

Nem tudni, mit akar, talán ostyát, áldást, talán egy jó szót. Esetleg azt a pár hívoga­tóan csillogó tárgyat, ami az oltáron fekszik. Sajnos az utóbbiakat. Pedig úgy reménykedtünk. Unottan odasétál a szertartást vezetőkhöz, és kicsit méltatlankodva, amiért neki kell ezt a fáradtságos munkát elvégeznie, elkezdi begyűjteni a szertartás kellékeit. Amikor a pap a keze ügyében lévő tárgyat vonakodik a műgyűjtő migránsnak odaadni, ugyebár a rasszista gyaurnak, valószínűleg, hogy jobb belátásra bírja, lekever egy jókora taslit.

A libernyák sajtó szerint a pap nyilván rászolgált az ütésre.

Kellett is neki, mint valami tőrőlmetszett fasisztának, misézni meg akadékoskodni! Az ütés kissé lecsúszik, de az idős papnak ennyi is elég ahhoz, hogy elengedje a tárgyat. Migránsunk, akinek amúgy szinte biztosan rengeteg diplomája van, és a legkevésbé sem honfoglaló szerencselovag, hanem egy védelemre szoruló, ágrólszakadt, szerencsétlen menekült, még szitkozódva begyűjti a Bibliát is, és a rendezői jobb irányába távozik a jelenetből.

Függöny. Taps. Álló.

Ezt kivételesen tényleg minden irónia nélkül írom, hiszen néhány héttel ezelőtt a vadregényes Franciaországban a templomban tartózkodó „gyaur kutyák” nem úszták meg ilyen olcsón. Egy idős hölgyet például lefejeztek, mint a középkorban. Sajnos szó szerint. A kanári-szigeteki úr kollégája ugyanis meggyilkolta és levágta az imádkozó asszony fejét.

A helyzet persze a legkevésbé sem vicces, az ember tiszta erőből reménykedik, hogy ilyen jeleneteket – a többi iszlamista merényletről nem is beszélve – Magyarországon senkinek ne kelljen átélnie. Mert bizony Nyugat-Európában a keresztényeknek, úgy tűnik, szépen lassan hozzá kell szokniuk, hogy a templomba járás már finoman szólva sem életbiztosítás.