Robog a világ – ki tudja, hová

Advent negyedik vasárnapján valamennyi gyertya ég a koszorún, meggyújtottuk az utolsót, a szeretetét.

Forrás: Youtube (képernyőfotó)

Hogy le ne maradjak a divathullámról, én is készítettem egy kis hevenyészett évértékelést. Arról merengek, amit nem tudtam belegyömöszölni a naponta írt Tollhegyen rovatom jegyzeteibe, vagy azért, mert sok volt, vagy azért, mert képtelen voltam megemészteni, túllépni rajta. Azt próbálom most összegereblyézni, milyennek látom a klaviatúra mellől ezt a megkergült, vesztébe rohanó világot. Előrebocsátom, nem lesz happy end.

Öreg mesterem, áldott Ruffy Péter bácsi úgy tanított, mindig azzal kezdjem a cikkemet, ami a témáról elsőre az eszembe jut. Vágjak bátran akár a közepébe is, ne féljek, hogy attól zavaros lesz az írás. Ha kellő türelemmel gombolyítom a szálakat, a végére úgyis összeáll a történet. Meg azt is tőle tanultam, hogy a betűvető embernek jót tesz, ha időnként föláll a billentyűzet mellől, s arrébb tolva az íróasztalán heverő paksamétát, kimegy a levegőre. A fényre. Hunyorogni, sóhajtani, járni egyet az utcán, a parkban, egy-egy pillanatra megállni, visszatekinteni. Talppontot keresni, bemérni, hol is állunk most ebben a zavaros világban.

Mit mondjak, egyre többet járok ki a fényre, mégsem értem, hová robog a világ. Vagy nagyon is értem. A vesztébe.

Hogy hol vagyunk? Hát ugyanott vagyunk, ahol tavaly ilyenkor. Vagy még mélyebben. Csupán a témák, a szereplők változtak, de néha még azok sem. Egyvégtében, napestig sorolhatnám: véget nem érő „jogállami” viták Brüsszellel, kerítésszaggató migránsinvázió a déli határon, elvadult ellenzék idehaza, elvadult nyelvezet mindenütt… És így tovább. Megbolondult a nagyvilág.

Mondják, háborúban hallgatnak a múzsák (inter arma silent musae) – bár én ebben nem vagyok biztos. Csak túlkia­bálják őket. A háborúskodás, az emberi aljasság az alkotó lelket is riadóztatja. Talán meg is szólalnak, csak nem elég harsányan. (Egy öbölháborús képsor jut az eszembe. Fekete olajpocsolyában kínlódó fiatal madár verdes a szárnyával reménytelenül a tengerparton. Mögötte a lángokban álló olajkút, körülötte sorstársai, tíz, húsz, száz… Ha élt volna Picasso, biztosan megrajzolja a Békegalamb mellé.)

Most is fölálltam az íróasztal mellől, drága Péter bácsi, ahogy mondtad, és kimentem a csípős, szájmaszkos decemberbe, harapni egyet a közelgő télből, hátha – „mint zsibbadt erek útjain a vér” – életre kel bennem valami ideillő, okos gondolat, ám semmi eredeti nem jutott az eszembe, s csöppet sem lettem nyugodtabb. Nem hagynak békén a jelen vérlázító hírei. Elég csak belemarkolni a közepébe: „Nem lesz árokbetemetés, levegőtlen világ lesz” – üzeni Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök. (Éppen ő. Mit tegyen az, aki tizennégy éve, 2006-ban a saját szemével látta az elállatiasodott rendőröket és az aljas kormányfőt, aki ma ájtatosan és megengedőn beszél a múltjáról, sőt terveket sző? A határon túli magyarság elárulóját, aki miatt – ahogy kollégám írta – „a nemzet jóérzésű része nem a sírba, hanem szégyenében süllyedt el”.) „Addig fogjuk ütni a rendszert, amíg össze nem roppan!” – nyilatkozza az új SZDSZ, a Momentum nyegle elnöke. „Pápai Gábor, a Népszava rajzolója kapta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikaturista szakosztályának fődíját a Müller Cecília tiszti főorvost gúnyoló gyalázatos rajzáért.” Hosszan sorolhatnám a ma híreit.

Advent negyedik vasárnapján fabrikálom ezt a cikket. Valamennyi gyertya ég a koszorún, ma gyújtottuk meg az utolsót, a szeretetét. Morbid a világ.

Azt is tanítottad, Péter bácsi, hogy ha a hírlapíróember ügyesen körbejárja a zártnak gondolt világot, megnyílhat előtte a kettőre lakatolt tabu. Nagyszerű kaland ez, majd meglátod, mondtad. És én kezdő slapajként éreztem is, mennyire izgalmas és kitüntető küldetés ez az egész, hisz a felszínen akkor még ott mosolygott ránk egyfajta békebeli kép. Olyasféle, amit ma már csak a régi redakciók archív fotóin lát az ember. Most másképpen működik minden. A szavak zablájukat veszítették, a világ meg kontroll nélkül, eszeveszetten sodródik valahová.

Ha mindez túl kusza, zavaros, akkor pontosan leírtam a jelent.