Dobrev Klára lázálma a forradalomról

A sajtószabadság hiányáról kesereg ott, ahol az életüktől megfosztott emberek emléke fátyolozza be a teret.

Budapest, 2019. október 11. Dobrev Klára (DK), az Európai Parlament alelnöke az ellenzéki pártok kampányzáró rendezvényén a Madách téren, Budapesten 2019. október 11-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

Klára asszony betegen és magányosan feküdt a márciusi forradalom ünnepén, egy másik, az októberi forradalom utáni megtorlás jutalmául kiutalt villában. Mindkét forradalmat magyarok vívták, és mindkettő idegen, megszálló hatalmak és hazai kollaboránsaik ellen tört ki, hogy a nemzet végre felszabaduljon az elnyomásuk alól. Klára asszony betegágya a kollaboráció jelképének számító ingatlanban van, ahol a testi betegségekből talán meg lehet gyógyulni, de bizonyos lelki, pontosabban lelkiismereti bajokra itt nem lesz soha gyógyír a leszármazottnak.

Mégis ragaszkodik a bűnös örökséghez, hiába telt el három évtized demokráciában, addig még nem jutott el a világnézeti változás útján sem ez a család, sem a balliberális politikai közösség, hogy kínosnak érezzék a bűnnel szerzett ingatlan birtoklását. Ezért ebben az évben is itt érte március 15-e, a forradalom kitörésének ünnepnapja, ahol lázas betegen fantáziál, megpróbálja elfelejteni, amit a villa falai folyamatosan suttognak neki. Úgynevezett „nyugatos demokrataként” a sajtószabadságról, pontosabban, annak hiányáról kesereg ott, ahol a szabadságuktól, majd az életüktől megfosztott, kivégzett emberek emléke fátyolozza be a teret. Facebook-posztot is készít róla, mert politikai ambíciói vannak, amelyek megkövetelik a nyilvános kommunikációt. Mondandóját lájkok és megosztások ezrei jutalmazzák.

A luxusingatlan falai bebörtönzött, megkínzott és legyilkolt emberek nevét suttogják a volt pártarisztokrácia hercegnőjének fülébe, kísérőzeneként özvegyek és árvák gyászos sírása hallatszik. Klára megszokta a kényelemmel és a megkülönböztetett helyzettel járó kellemetlen hangokat, részévé vált az elfogadásuk, cserébe a hatalom bizsergető érzetéért. Nagyapja szerezte meg a hatalmat, súlyos bűnök árán, vele a luxusingatlant egy hírhedt vérbíró társbérletével. Szülei már ide és ebbe a helyzetbe szoktak, így neki, az unokának úgy adták tovább a helyet és a véres áron szerzett hatalom érzetét, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Ő már el sem tudja képzelni az életét a hatalom és az azt kísérő gyászdallamok nélkül. Neki a kettő együtt jár, nem ismeri azt a világot, amelyben a hatalommal nem párosul a bűn, a gyilkosság szelleme.

Klára környezetében sok balos értelmiségi mozog, akik világéletükben a náci időkkel való szembenézés hiányáról beszéltek mint általános jellemzőről, ami a magyarok átkát hordozza. És közülük egy sem akadt, aki a bűnökkel való szembenézés hiányát felvetette volna Klárának is, miszerint addig nem lehet demokrata politikus, amíg az elátkozott villában lakik. „Add el, Klárám! Az árából hasonló, pöpec villát tudsz vásárolni, amihez nem tapad vér.” Egy sem merte ezt tanácsolni neki, mert valószínűleg egyiknek sem jutott eszébe, annyira lefoglalta őket a jobboldali-keresztény-konzervatív politikusok nácizmussal való érintettségének boncolgatása, az ő szembenézésük hiányának elemezgetése. Sőt, manapság még az is fontosabb a ballibsi értelmiséginek, hogy a közelmúlt neonáci pártjának képviselőit mosdassa tisztára a szavazók előtt, mert a hatalom megszerzéséért szükség van rájuk. Márpedig ezen értelmiségiek kiéhezve várják vissza azt a vezetést, amelyik bőkezűen biztosította nekik a semmire nem jó projektjeik költségeit, azaz a felsőközéposztályi egzisztenciát.

Klára asszony szeretne miniszterelnök lenni abban az országban, ahol a nagyapja nevéhez véres megtorlások és diktatórikus hatalomgyakorlás társul, de ő, az unoka még arra sem képes, hogy a felmenői tetteitől egy apró, szerény gesztussal elhatárolódjon: kiköltözzön a bűnnel szerzett luxusingatlanból. Ha Klára terve összejön és miniszterelnök lesz a szentem, akkor az 1956-os forradalom mártírjai fordulnak egy nagyot a sírjukban, mert méltán gondolhatják, hogy ebben az esetben nem volt értelme az áldozatuknak. És Klára miniszterelnökségének minden egyes napján méltatlankodhatnak a mártírok, amikor a demokratikus módon megválasztott vezető oda tér haza, ahova a nagypapa, Apró Antal költözött, miután a párt részéről levezényelte a megtorló eljárásokat.

És szolidaritásból, valamint a helyzet felismeréséből adódóan fordulnak sírjaikban a többi mártírok is, akik a történelmünk során életüket áldozták a magyar szabadságért. Mert ha a ma élők közül sokan nem is, de az elhunytak szellemei biztosan felismerik, hogy Klára politikai törekvései, amelyeket egy idegen katonai hatalom fegyvereinek árnyékában szerzett luxusingatlanból tervezget, nemcsak az 1956-os forradalom áldozatainak emlékét gyalázzák meg, hanem minden­kiét, akik valaha vállalták a szenvedést a nemzet függetlenségéért és szabadságáért.

Ha ez bekövetkezik, akkor ezután már nemcsak Klárának és a családjának suttogják a szemlőhegyi villa falai a szenvedők és legyilkoltak nevét, hanem mindannyiunknak, mert nem akadályoztuk meg ezt a gyalázatot.

A szerző újságíró

A borítóképen: Dobrev Klára az ellenzéki pártok kampányzáró rendezvényén a Madách téren, Budapesten 2019. október 11-én

Forrás: MTI/Kovács Tamás