A józan ész reneszánsza

A Covid–19-járvány markáns csatája a XXI. századért vívott hadjáratnak, és rámutat a nők terhelésének fokozódására.

Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

Nő és férfi egyenlő megítélésnek gondolatát később többen átvették (például Aquinói Szent Tamás, Kant, Nietzsche, Stuart Mill), köztük Marx is, miáltal a szocialista nőtípus voltaképpen az ókori görög városállamok ideálképére épült. A szocializmusban a nők, ha éppen így, de nyilvánosság elé léphettek. Közben mit sem tudtak a vasfüggönyön túli, nyugati luxus- és kultúrfeleségek szexizmusra épülő „megbecsültségéről”, a középosztálybeli, unatkozó szépasszonyok beszűkültségéről és a rajtuk kívül eső társadalmi rétegek életmódjáról, kik terheltségük révén pedig Platónról és társairól tudtak igen keveset.

Női érvényesülés férfi segítséggel

A női nemnek a XX. századi feminizmus révén joga van ahhoz, hogy képzett legyen, véleményét kinyilvánítsa, s akár vezetői pozíciót is betölthessen. Több fontos csata tehát megnyerődött, s tulajdonképpen a férfiak nyerték meg a nők számára azzal, hogy lehetőséget adtak és engedték nyerni őket. Talán a radikálisabbaknak rosszul esik szembenézni a ténnyel, hogy a férfiak tanították a nőket, de ki más tanított volna tudományra, politikára, mérnökségre, nyomozásra, katonáskodásra, mint az, akinek tudása és gyakorlata volt benne?

A felzárkózáshoz mindkét fél részéről szükség volt érdeklődésre és akaratra, hiszen ész és értelem, lélek és vágy férfiban és nőben nem különbözik egymástól: mindkettőjükben emberi. Viszont a nőknek ily módon nem alakult ki saját stílusa (elég belepillantani a boulevard-médiába, ahol a hírek legnagyobb része a női szexus körül döngicsél: hús és csábítás, jobb esetben helyes gyerekek), s az érték leginkább a külsőségek hangsúlyozására helyeződik. Holott a nő mint társ, munkatárs, szülőtárs, nemcsak egy szexuális lehetőség, hanem fizikai és szellemi erőforrás.

Elmélet és gyakorlat

A XXI. századra az elméleti feminizmus (feminista filozófia) egyik szeletévé vált a women(’s) studies-nak. A női tudomány/tanulmány multidiszciplináris jelleget öltött, s részterületeket foglal magában, ahogyan például a szociológia része a gazdaságszociológia, a jogszociológia, a környezetszociológia vagy maga a feminista szociológia is.

A women studies ekképpen foglalkozik a nők történetével, jogvédelemmel, családon- és kapcsolaton belüli erőszakkal, társadalmi kommunikációval, nyelvhasználattal, a nemi sztereotípiákkal és a gender roles-szal, vagy éppen a média mintaadó szerepével.

A szakterületek önálló módszertannal kutatják ugyanazt: a nemek viszonyrendszerét. Elméletalkotás ez esetben is szükséges, mert kijelölni, olykor módosítani kell az irányt, éppen úgy, mint más tudományágban. A kortárs elméleti feminizmus hétköznapokra vetített célja: hadd mondják el a nők, milyen életet élnek és milyen életet szeretnének élni, milyen férfit, apát, társat látnának maguk mellett, és hogyan tudnak részt venni a családalapításban.

A nők herélnek

Gyakran elhangzik, hogy a mai, magasan képzett, öntudatos nők „kasztrálják” a férfiakat, amely kifejezés alatt a közbeszéd az erős nő–gyönge férfi konstellációt érti. Úgy tűnhet, a nők a freudi péniszirigységet kívánják megszüntetni, holott évszázadokon át a kislányok nem a kisfiúk fütyijét irigyelték – s ebben áll a szélsőséges genderideológia sokadik tévedése –, hanem a fiúnak születés előnyeit. Vagyis a kiteljesedés, hitelesség, elismertség gyakorlati elősegítését.

Manapság nem szokatlan jelenség, hogy a nők, igazodva a modern életmódhoz, mentalitásukon változtatnak, és az önfenntartás, érvényesülés érdekében férfiasnak számító tulajdonságokat vesznek fel (intermentalitás). Ezáltal az urak úgy érezhetik, hogy dominanciájuk csökken, mivel a hölgyek hatalmat gyakorolnak fölöttük. Fontossá válik hát az uralom és a hatalom fogalmának tisztázása.

Max Weber a hatalomról alkotott elméletében éles határvonalat húzott hatalom és uralom között. Szerinte a hatalom érvényesítése fizikai fenyegetettségre, míg az uralom meggyőződésre, a vezető erő legitimitására épül. A hatalom esetében a hatalomgyakorló közvetlenül kívánja érvényesíteni akaratát, míg az uralom a viselkedést befolyásolja, hogy a cselekvő önszántából akarjon az uralomgyakorló elképzelései szerint cselekedni. Ennek értelmében az építő uralom, a vezetéshez szükséges dominancia a nemek egyenlősége révén a nőknél is lehet.

Hol a gyerek?

A kultúrkörünkre leginkább ható nőnevelés kezdete a reneszánsz idejére tehető. A XV–XVI. században új ideáltípusok születtek: ókeresztény, tudós, elmés, házias női eszménykép, miáltal az örök háttérszereplők lépéseket tehettek a közéleti szféra irányába. A típusok közül a házias maradt a legelterjedtebb, ami jelzi fontosságát.

Az elégedetlenkedők úgy tartják, hogy az emancipációval a nők elérték, hogy ugyanolyan sokat dolgozhassanak házon kívül is, mint a férfiak. A liberális feminizmus ugyanis azt hirdette, hogy a modern nő bírja a párhuzamos terhelést (közélet–magánélet), sőt, napi plusz négy-nyolc óra fizetetlen gondoskodói munkára született.

A nők életmódját vizsgáló kutatások válaszadói nagy részének fogalma sincs a nők történetéről és a tudomány mai állásáról e kérdésben, mégis képesek tűpontosan megfogalmazni, hogy a többes szerepkör (nő–munkavállaló–háziasszony–társ–anya) mekkora terhet ró rájuk. A gyermekvállalás kérdése is idetartozik, és összefügg a terheltséggel; gyermekek születésének inspirálója a hosszú távú párkapcsolat, a bizalom és a segítség.

A XXI. század megnyerése: a konzervatív értékek újraértelmezése

A XX. századi nő óriási előrelépéssel eszközöket szerzett, amellyel a XXI. századi nő kibontakoztathatja egyéniségét, és elérhető az egyenlőség. Az érvényesülés lehetősége mindenki számára adott, de a nők több területen még gyakorlatlanok. A nemi sztereotípiák útvesztőjében bizonytalanok abban, mely kívánalomnak feleljenek meg: a visszafogott, háttérben tevékenykedő attitűdnek vagy tehetségüket, képességeiket kimunkálva álljanak helyt.

A legtöbben szakszavak nélkül elmondják, hogy a liberális ideológiák miképpen hitették el velük, hogy a nemi egyenlőség politikai ügy, a szabadságjogok része, amit harccal kell kivívni. Holott az egyetemes emberi jog.

A Covid–19-járvány markáns csatája a XXI. századért vívott hadjáratnak, és rámutat a nők terhelésének fokozódására. A háborúskodásokat a józan ész reneszánszának kell követnie, amely az individuum elé helyezi a kollektivitást, és a konzervatív ideáltípus újrateremtését sürgeti. S hogy az milyen? Olyan ember, aki képes meglátni a társát, akinek adott szava valósággá válik, határozott és erős, de olykor imára kulcsolja a kezét.

A szerző kulturális antropológus

Kiemelt kép: Fortepan/Bauer Sándor