Tuschinger elvtárs mai örökösei

Nem jogállami az eljárás, amit Brüsszel velünk szemben folytat, ellenben sablonos.

Forrás: Pixabay

Azt mondják, a gyermekvédelem gyűlöletkeltés, a szülők neveléshez, valamint a gyermekek születési neme szerinti önazonossághoz való joga pedig homofóbia. Jött is a kötelezettségszegési eljárás, azaz az EU-t már megint sikerült palira vennie az ellenzéknek. Most a népen a sor.

A Tanú című film ikonikus jelenete, amikor Virág elvtárs elviszi Pelikán József gátőrt Tuschinger elvtárshoz, akinek a teraszán áttanulmányozzák az éppen elkészült vallomást, amit Pelikánnak kell majd elmondania a Dániel Zoltán elleni koncepciós perben. Pelikán itt szembesül azzal, hogy az ürgék, amiket Dániel Zoltán a Dunába dobott, valójában fémdobozok voltak tele kémjelentésekkel, és Dániel elvtárs ellenséges békaemberekkel tárgyalt a Dunában, amikor valójában csak egy harcsa után futva esett el.

Ez jut eszébe az embernek arról a generált hisztériáról, ami a gyermekvédelmi törvényt kíséri, és aminek hatására az egyébként lassan, vagy sehogy sem őrlő brüsszeli malomkerekek (lásd: migráció feltartóztatása, pandémia elleni védekezés stb.) villámgyorsasággal indultak be.

S a kötelezettségszegési eljárásról szóló értesítés megérkezte után Pelikánnal együtt gondolhatjuk, mi sem vagyunk „elég képzettek ideológiailag”, mármint jelen esetben haladó ideológiailag, hogy józan ésszel felfogjuk, amit az ellenzék és az EU tesz. Mert ha egy pillanatra megáll az ember és elgondolkodik az egészen, akkor tényleg nem érti, hogy itt mi is a probléma, s elkerekedett szemekkel, ráncolt homlokkal teszi fel az örök érvényű kérdést: „Mi van!?”

Itt van egy gyermekvédelmi törvény, amely szigorúbban bünteti a pedofil bűncselekményeket. Rendben van. Másfelől a törvény arra tesz kísérletet, hogy távol tartsa a gender-LMBT-propagandát az iskoláktól, amennyire lehet, védje a gyermekeket a szellemi és erkölcsi fejlődésükre nézve káros tartalmaktól, valamint a szülők azon jogát, amely fennáll, amióta világ a világ, nevezetesen azt, hogy gyermekeiket saját értékrendjük és meggyőződésük szerint nevelhessék. Ezt annak idején csak a nácik és a kommunisták akarták eltörölni. Itt Magyarországon és a régi kommunista blokk országaiban ebből alakult ki a kettős nevelés, amikor otthon elmondták, hogy amit az iskolában mondanak, az bizony nem úgy van. Szóval ez a része is rendben van a törvénynek.

Ezen a ponton jöttek Tuschinger elvtárs mai örökösei, és költöttek egy alternatív történetet a gyermekvédelmi törvény köré.

Azt mondják, a gyermekvédelem gyűlöletkeltés, a szülők neveléshez, valamint a gyermekek születési neme szerinti önazonossághoz való joga pedig homofóbia. A békaemberek sztorijára Virág elvtárs legalább azt tudta mondani, hogy „semmi sablon”. A mai manipulált valóságra még ezt sem lehet mondani.

Ha körbenéz az ember a nagyvilágban, akkor látja, hogy a gyermekvédelmi törvény épp időben jött. A múlt héten például az egyik legolvasottabb spanyol napilap, a baloldali propagandát terjesztő El País érdekes cikkben fejtegette, hogy egy spanyol állami felmérés szerint a 30 év alatti spanyol fiatalok negyede, azaz minden négy fiatal közül egy, nem érzi magát egészen férfinak vagy egészen nőnek. Tessék!?

És valóban, a tanulmány szerint a megkérdezett több ezer 15 és 29 év közötti spanyol fiatal negyede „nem bináris”, „gender­fluid”, hol lány, hol fiú, vagy egyik sem, esetleg mindkettő egyszerre stb. (Persze, ebből a perspektívából legalább érthető, hogy a baloldali spanyol miniszterelnök miért akar évi 255 ezer bevándorlót az országába.) Az említett cikkben egyébként azt kifogásolták, hogy a spanyol parlamentnek nemrég benyújtott „transztörvény” (!) tervezetének szövegéből – ami 16 éves kortól bemondásra engedélyezné jogi értelemben a nemváltoztatást – miért maradtak ki a nem bináris emberekre vonatkozó rendelkezések, például a „semleges nem” hivatalos elismerése és megjelenítése a hivatalos okmányokon. Na és persze nagyobb felületet kellene adni az oktatásban például a genderrel kapcsolatos kérdéseknek, mert akkor lesz csak igazán inkluzív a társadalom, mondják. De nincs érzékenyítés és a magyar gyermekvédelmi törvény is csak egy álprobléma.

A magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban hangoztatott legfőbb kritika, hogy homofób és gyűlöletkeltő, valamint a kormány már megint kipécézett egy kisebbséget, amelyet ellenségként állíthat be.

Ha az ember meghallgatja, hogy mit mondanak a kormánypárti politikusok a gyermekvédelmi törvény kapcsán, akkor paradox módon épp az ellenkezője igaz. A jobboldali politikusok hetek óta teszik az egyik nyilatkozatot a másik után, hogy Magyarországon bárki bárkit szerethet, 18 év felett ebben a tekintetben is mindenki szabad, az állam pedig védi az emberek ezen szabadságát is. Ennél egyértelműbb kiállást a szabadság – beleértve az LMBT-jogokat is – mellett nemigen lehet hallani. Rég nem álltak ki annyiszor az elfogadás mellett, mint a kormánypárti politikusok az elmúlt hetekben a gyermekvédelmi törvény kapcsán. Mindezt tulajdonképpen értékválasztásból, a szabadság iránti elkötelezettség okán, ugyanis az LMBT-közösség nem tartozik a tipikus Fidesz–KDNP-szavazók közé. A törvény csak annyit ír elő, hogy az iskolába ne vigyenek oda nem illő propagandát. Ez meg – akárhogy csűrjük-csavarjuk – semmiképp sem homofóbia.

Azonban ha Tuschinger elvtárs örökösei megírták a koncepciós történetet, akkor a hálózat működésbe lép. Meg is jött az Euró­pai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának megindításáról szóló tájékoztatás.

Mi pedig úgy érezhetjük magunkat, mint A per című Kafka-regény főhőse, Josef K., akit valaki valamivel megrágalmazhatott, merthogy semmi rosszat nem tett, mégis letartóztatták.

Ugyanez a groteszk forgatókönyv játszódott le tavaly tavasszal is: a koronavírus-járvány kitörésekor az Országgyűlés elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely megteremtette a jogi lehetőségét annak, hogy a kormány és az egész államapparátus hatékonyan tudjon fellépni a járvánnyal szemben, felkészülve a legrosszabb forgatókönyvekre is. Hisz tavaly tavasszal még senki nem tudta, nem tudhatta – a nagyvilágban sem –, hogy hová fajulhat ez a járvány. A haladók, az ellenzék úgy gondolta, egy évszázada nem látott járvány ide vagy oda, csak azért is koncepciós hisztériakampányt kell kerekíteni. S hívták Tuschinger elvtársat, aki akkor is megírta a megfelelő forgatókönyvet, ami elég sablonosra sikeredett: tovább bontják a jogállamiságot, végleg vége a fékek és ellensúlyok rendszerének, Orbán Viktor a járványra hivatkozva örökre bebetonozza a hatalmát stb.

Az EU persze ehhez a hisztériához is asszisztált, és megindult az a groteszk vita, amit fájdalmas volt követni. A haladó médiumok nyomására az uniós intézmények izzadságszagúan próbáltak számon kérni, kritizálni olyan rendelkezéseket, amelyek szimplán nem szerepeltek a törvényben. De a fősodratú véleményformálók nyomásával nem ajánlatos szembe menni, gondolják ezt Brüsszelben! Komolyan senki nem tudta megmondani, hogy mi is a baj azzal a törvénnyel, csak általános címkézésekre futotta, ezen pedig a magyar közvélemény jelentős része már régóta átlát. Aztán nap nap után egyre tarthatatlanabbak lettek a kreált hisztéria állításai a valósággal szemben. A legkellemetlenebb helyzetbe épp az EU került, amelynek a hitelessége a vita kapcsán csak még jobban megkérdőjeleződött sok millió magyar és európai előtt.

Most ugyanezt láthatjuk: kötelezettségszegési eljárás a gyermekvédelmi törvény miatt. Önmagában is groteszk. Aztán jön az értelmetlen vita, amiből megint csak az fog kiderülni, hogy az EU-t palira vették, s ha az EU meg akarja büntetni Magyarországot – a gyermekvédelmi törvény miatt (!) – akkor mit sem számítanak majd a jogállami elvek, ha az az érdek, az EU gond nélkül félreteszi azokat. Nem jogállami az eljárás, ami velünk szemben zajlik, ellenben sablonos. Ennél még az ellenséges békaemberek is hitelesebbek voltak. És még csak kritizálni se lehet, mert rögtön EU-ellenes lesz az ember.

Hisz Tuschinger elvtárssal tapintatosan kell bánni, mert érzékeny, olyan művészféle. Nem maradt más hátra, mint a népszavazás és az egyértelmű nem.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője

(A borítókép illusztráció. Fotó: Pixabay)