Tagadás, szipogás, értetlenkedés, magyarázkodás, beismerés, sértődés, fenyegetőzés – keservesen kínlódik és összevissza beszél Karácsony Gergely. Az ember szinte megsajnálja a szerencsétlen flótást, akiből a csillogó intellektus és a széles körű kvalitások teljes hiánya okán kinézzük, hogy tényleg halvány segédfogalma sincs semmiről, ami körülötte történik, és csillagtalan éjen a Gyurcsány-slepp az összenyálazott csücskű kispárnát is úgy cseni ki a feje alól, hogy a nyurga tejbetök sárga biciklisávokról álmodva átalussza a merényletet.
A cirkuszi bohócként csetlő-botló Karácsonynak valószínűleg már az óvodában is teljes kudarc volt a jele, ilyképp mélységesen indokolt volt emlékezetes kesergése 2018-as vesztes import-miniszterelnök-jelöltsége idején: „Alapvetően az az érzésem, hogy a f…szért hagytam magam rábeszélni erre […], mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.” Igaz volt ez Karácsony dicstelen miniszterelnökjelölt-jelöltségére is, amire szintén – ugyan mi a fenéért? – hagyta magát rábeszélni.
Akárcsak a főpolgármesterkedésre. Ebbéli működése – vagy inkább működésképtelensége – mindössze két kétségbeejtő év alatt korábban soha nem látott forgalmi dugókat, csövesparadicsomot, bűzt, mocskot, továbbá korrupciógyanús busztendert, előre lezsírozott és ezért a Gazdasági Versenyhivatal által megbírságolt villamosbeszerzést eredményezett a mazochista Budapesten. A teljes tehetségtelenségre és fejetlenségre jellemző, hogy újabban egyes villamosmegállókban sem képes az adott járat közlekedési irányának megfelelő papíralapú menetrendet kihelyezni a Draskovics Tibor igazgatósági elnök fémjelezte Budapesti Közlekedési Központ.
Szánnánk mindezért a nyomorúságért Karácsonyt, de a szánalom rögvest elillan, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a hórihorgas főpolgármester mégiscsak egy jellemtelen kommunista, akinek árulással, dezertálással tarkított közéleti pályafutása Gyurcsánytól Gyurcsányig ér. A rabolt Apró-villában pöffeszkedő szemkilövető súgójaként kezdte, a hazafiatlan népfront pszichopatájának városházi hiénafalkáját szabadjára engedő hasznos idiótaként végezte.
Ő ugyanis már múlt idő. Néhány hete még azzal házalt, hogy jövő tavasszal legyőzi Orbán Viktort, ám egy-két nappal később apró trükkök százainak hatására kénytelen volt feltenni magának a kérdést, hogy mi az, mi zúg, mi éji Zay – és tündöklésének máris vége volt. Most pedig itt ez az Anonymus-ügy. Az álarcos alak által elszabadított lavina azzal a hírrel indult, hogy a városvezetés el akarja kótyavetyélni a budapesti Városháza műemléki védettségű épületét, és ennek kivitelezéséhez egy kényszertörlés alatt álló cég megbízási szerződést kötött egy ügyvédi irodával. Tagadás, szipogás, értetlenkedés, magyarázkodás, beismerés, sértődés – a balfék hozta a formáját.
Anonymus pedig a következő adag információt. A maszkos ismeretlen, pontosabban az általa közzétett hangfelvételen kedélyesen sztorizó, hanghordozása alapján Gansperger Gyulaként azonosított bennfentes lényegében azt állítja, hogy jutalékszerűen megállapított kenőpénzért a budapesti adminisztráció egyes emberei, kiket Bajnai Gordon ajánlott be Karácsonynak, könnyen, gyorsan hozzásegítik fővárosi tulajdonú ingatlanok megvásárlásához az érdeklődőket. Anonymus tehát vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel vádolta meg Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest és Tordai Csabát, Karácsony jogi tanácsadóját.
