Szeptember második és október első felében végigszórakozhattuk az ellenzéki előválasztást, aminek eredményeként október 16. óta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egy elszabadult hajóágyúként mindenkire tüzelő, magát rendszeren és párton kívülinek hirdető vidéki polgármester, aki még az ellenzéki közönség egyik meghatározó alakja szerint is „futóbolond”. Aki a nyilvános szereplésein gyakran láthatóan remeg, túlérzékeny, gyenge idegzetű, sokszor összevissza beszél, egyik állításával a másiknak ellentmond.
Tekintsük először az embert!
Márki-Zay Péter fejében komoly ideológiai zűrzavar uralkodik. Önmagát konzervatívnak nevezi, közben baloldali és liberális értékek mentén történő kormányzást ígér. Miközben a konzervatív politika alappillére a törvényesség és a rend, Márki-Zay a meglévő rend forradalmi eszközökkel való felforgatásával fenyeget (a kétharmados alaptörvény feles többséggel történő hatályon kívül helyezése). Római katolikusként a homoszexuális-házasság legalizálását ígéri, pedig még a minden idők legliberálisabb pápája által vezetett római katolikus egyház sem adja áldását az azonos nemű párokra. A szeretet erejéről beszél, közben lámpavassal fenyegetőzik (ez utóbbi önmagában is elég félelmetes és tűrhetetlen is).
Ez a zűrzavar egymásnak ellentmondó, egymást kioltó politikai cselekvéseket vetít előre, amiből már kaptunk is egy kis ízelítőt, elég, ha a hazaárulózásra, majd az ezért történő bocsánatkérésre, a visszalépés, nem visszalépés kérdésére, vagy a Gyurcsány Ferenchez és a Demokratikus Koalícióhoz való hozzáállásra, illetve ennek időbeli változására gondolunk. Márki-Zay miniszterelnöksége esetén Magyarország egy olyan autóhoz hasonlítana, amelynek a tanuló vezetője nem tudja, hogy merre akar menni, összevissza rángatja a kormányt, és ötletszerűen váltogatja az előre- és a hátramenetet.
Márki-Zaynak kétségkívül vannak sokak számára szimpatikus vonásai. A tűz, a hivatástudat, amivel beleveti magát a politikába, üdítő újdonság Karácsony Gergely látványos motiválatlanságához vagy Dobrev Klára hideg profizmusához képest. Rendszeren kívülről érkezett self-made manként a politika megtisztítását hirdeti, és egyszerre kíván leszámolni Orbánnal és Gyurcsánnyal. Ez a tűz minden bizonnyal őszinte. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy ehhez a saját bejelentett igénye szerint is legfeljebb tíz, szövetségesei szerint pedig maximum öt-hét listán bejutó parlamenti képviselő lesz a háta mögött – mindenki más egy-egy, tőle független, sőt nem egy esetben vele ellenséges pártelnök alárendeltje lesz –, akkor azt kell mondanunk, hogy ez az ember az elemi politikai realitásokkal sincsen tisztában. Pártpolitikai hátország nélkül, az őt feltétlenül támogató parlamenti többség nélkül semmit nem fog tudni keresztülvinni. Ha ezt nem látja át, akkor ez nem sok jót ígér az esetleges miniszterelnöksége esetére.
