Tekintsük ezek után a pártpolitikai realitásokat!

Az ellenzéki koalíció hat pártból áll. Hat, Márki-Zaytól független politikai szervezet, saját belső hierarchiával, alá-fölérendeltségi viszonyokkal. Az autós hasonlatnál maradva, nemcsak a tanuló vezető rángatja a kormányt összevissza, hanem az utasok is folyamatosan előremásznak a kormányhoz, és mindegyik más-más irányba akarja azt tekerni, miközben egyik a gázt nyomja, másik a féket. Totális káosz. Habár Márki-Zay azt hiszi, hogy majd a hat párt fog úgy táncolni, ahogyan ő fütyül, a valóság éppen ennek az ellenkezője lesz. Ha egyáltalán eljut a miniszterelnökségig. Gyurcsány Ferenc ugyanis megüzente, hogy a választásokon parlamenti képviselőket választunk, és a parlamenti többség választ miniszterelnököt. Aki – előválasztás ide vagy oda – ellenzéki győzelem esetén sem biztos, hogy Márki-Zay lesz. Ha pedig igen, egy konstruktív bizalmatlansági indítvány hamar véget vethet a karrierjének. Gyurcsánynak ebben van gyakorlata. A pártpolitikai realitásokat figyelembe véve tehát állandó huzavonákra, ismétlődő krízisekre és patthelyzetekre számíthatunk, majd Márki-Zay levételére, és a civakodás nélküle történő folytatódására.

Lássuk ezek után a hirtelen felemelkedett kívülállók példáját más országokban!

Sikeres mindig csak az az outsider tudott lenni, aki mögött egy egységes és erős párt állt, akár úgy, hogy csinált egyet magának, mint Andrej Babiš Csehországban, akár úgy, hogy elfoglalt egy létező pártot, ahogyan Donald Trump tette a Republikánus Párttal. Ilyen pártja Márki-Zaynak nincsen. Egy saját párt felépítése még Csehország második leggazdagabb emberének is évekbe tellett. Erre fél év alatt esély sincsen, és elfoglalható szabad párt sem látszik a horizonton, hacsak az egyszázalékos Párbeszédet nem tekintjük annak. Nem beszélve arról, hogy Babiš és Trump a politikában ugyan újoncok voltak, de a politikához hasonló kőkemény üzleti világban szocializálódtak, értek el sikereket és jutottak el a csúcsra, ami a politikai szerepvállaláshoz minden bizonnyal jobb előiskola, mint a Démász ügyfélszolgálati irodája vagy egy házaló értékesítői pozíció egy telefontársaságnál – Márki-Zay ilyenekkel büszkélkedhet. Vagyis semmivel nem rendelkezik azokból az erőforrásokból és kvalitásokból, amelyek Babišt és Trumpot sikerre vitték, akik – mindezen erőforrások és kvalitások ellenére is – egy ciklus erejéig bírták. (Igaz, Trump megbuktatásán komoly erők dolgoztak, amely erők ebben az esetben Márki-Zay mellett állnának.)

A valódi analógia Igor Matovič volt szlovák kormányfő, aki Márki-Zayhoz hasonlóan korrupcióellenességgel kampányolt, és többpárti koalíció állt mögötte. Ezzel a nagyon hasonló háttérrel egy évig bírta, majd látványosan megbukott. Közben országában eluralkodott a káosz. Pedig neki még saját pártja is volt, és azonkívül csak három másik párttal kellett folyamatosan alkudoznia, nem pedig hattal.

A külföldi példák tehát azt mutatják, hogy a politika egén üstökösként feltűnő out­si­derek Márki-Zaynál jóval erősebb háttér esetén is legfeljebb egy ciklus erejéig lehetnek sikeresek, majd megbuknak. Márki-Zayhoz hasonló kvalitásokkal és a magyarországihoz hasonló politikai környezetben még addig sem bírják, ráadásul káoszt hoznak magukkal, amiért az ország lakosai drágán megfizetnek.

Végül tekintsük a magyar történelmet!

Kísérteties a hasonlóság az 1904–1905-ös helyzettel, amikor az akkori ellenzéki pártok „szövetkezett ellenzék” néven összefogtak egyetlen cél érdekében: Tisza István megbuktatására. A Wikipédia erről így ír: „Az így létrejött Koalíció politikailag rendkívül színes volt, keveredtek benne a függetlenségi (’48-as) és ’67-es tradíciók, részt vettek benne a három évtizedes szabadelvű kormányzás képviselői, tagjai között egyaránt megtalálhatóak voltak liberálisok és konzervatívok. Az ellenzéki választási együttműködés megalakulása abból szempontból is új helyzetet teremtett, hogy míg eddig a kormánnyal szemben álló erőknek legfeljebb parlamenten belüli súlyuk növelésére és ennek révén a kormánypárt mozgásterének korlátozására volt esélyük, most valódi kormányképes alternatíva jött létre. A Koalíció célja ugyanakkor nem a parlamenti váltógazdaság elindítása, hanem a Szabadelvű Párt végleges legyőzése volt, ugyanis az ellenfelet illegitimnek tekintették.”

Nos, ez a koalíció egy ciklust húzott ki, és 1910-ben csúfosan megbukott, pedig vezetője nem Márki-Zay Péter, hanem Wekerle Sándor volt. A kormányzás eredményét szintén a Wikipédia egyetlen lakonikus mondatba tömöríti: „A külső és belső ellentétektől szabdalt Koa­líciónak semmilyen komoly sikert nem sikerült felmutatnia.”

Mi tehát a tanulság? Mind Márki-Zay személyisége, mind az ellenzéki pártstruktúra azt valószínűsíti, hogy egy esetleges Márki-Zay-kormány létrejöttével káosz és anarchia köszöntene az országra. Ennek a valószínűségét erősítik a külföldi példák és a korábbi magyar tapasztalatok is. Ez pedig a nemzetközi gazdasági versenyben és a geopolitikai játszmákban az utóbbi évtizedben látványosan javuló magyar pozíció drasztikus romlását eredményezné. Ami nemzetpolitikai szempontból egy katasztrófa lenne. Nem kellene kipróbálnunk!

A szerző közgazdász, politológus

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)