Bizonyára sokakat foglalkoztat, hogy mivel magyarázhatók azok az ideológiai változások – nyugodtan nevezhetjük elfajzásoknak –,
amelyek az utóbbi években Amerikából kiindulva Nyugat-Európában is végbemennek. A baloldal felrúgta hagyományos osztályideológiáját, és a szexuális és faji identitásokra helyezi a hangsúlyt, pontosabban azon a téren akarja az egyenlőséget megvalósítani az osztályegyenlőség helyett. A gazdasági szereplők, a vállalatok ezt oly mértékben követik, hogy újabban már woke-kapitalizmusról szokás beszélni. (A woke, wokism kifejezés éberséget jelent; Amerikában az illiberális bal identitáspolitikájának megjelölésére használják.) A vállalkozói kultúra része lett a nemi diverzitás és a queer propagálása, a rasszizmus elleni harc.
Hol vannak már azok az idők, amikor a kapitalistákat kizsákmányolóknak és elnyomóknak tekintettük! Amikor csak a profit hajhászóit láttuk bennük, és minden földi nyomor és elnyomás okozóit. Ma már az egyes vállalatok azokhoz az NGO-khoz hasonlatosak, amelyek egy jobb világért harcolnak. A monopoltőke, a finánckapitalizmus a múlté! A woke-kapitalizmus korát éljük.
Vajon mindez alakoskodás lenne? Csupán a vállalatok marketingfogása? Mint ahogy a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a társadalmi felelősség jelszavait is oly könnyedén és magától értetődően átvették a korábbi években? Alkalmazkodásuk a korszellemhez, a divathoz? Alexander Grau, a Spiegel elemzője (2021/48. szám) minderre egy újmarxista magyarázatot ad. Szerinte az üzleti életnek ezt az új irányultságát komolyan kell vennie. Arra hivatkozik, hogy a tőke és a tőkés társadalom arculata együtt változik. A kapitalizmus túllép a gazdaság keretein, a társadalmat, a mindennapok kultúráját is alakítja, gondolkodását, értékeit meghatározza. Azaz: nem a vállalatok hódolnak az új divatnak, hanem az új divatot (mely jobbik esetben hóbort, rosszabbikban degeneráltság) a vállalatok terjesztik, mert az a monopoltőke érdeke.
Mert gondoljunk csak bele, Max Weber annak idején a kialakuló kapitalizmus fő erényének a mértékletességet tartotta; és hova jutottunk? – A fogyasztói társadalom individualista hedonizmusba torkollott, mert a tömegtermelés azt lehetővé tette, sőt igényelte. Az új gazdasági helyzethez új ideológia kellett, és azt meg is teremtették az önmegvalósítás, az emancipáció, a szubjektum felszabadítása jelszavaival. Sajátságos módon a baloldal ideológiai követelései szolgáltak a kapitalizmus új arculatának kialakulásához a múlt század második felében.
Grau azonban a jelenlegi társadalmi-politikai változásokat (konkrétan az új identitások, a woke-izmus megjelenését) is azzal magyarázza, hogy a tőkés termelésnek folyamatosan szüksége van „egy permanens kultúrforradalomra, mely új szokásokat és hagyományokat alakít ki, hogy lebontsa a tőkeakkumuláció útjában álló régieket”. De hogyan, milyen módon lendítik előre ezek az új szokások és értékek, az új identitások a kapitalizmust, a tőkeakkumulációt? És vajon miért áll a hagyományos szexualitás és a faji megkülönböztetés a tőkeakkumuláció útjában? És miért segíti azt elő az új identitások megjelenése?
A nemzeti és az osztályidentitás lebontása érthető volt: az osztályidentitás békétlenséget szül, társadalmi zavarokat okoz. A nemzeti identitás a globális tőkeérdekek ellenében hat: akadályozza a tőke globális mozgását és tevékenységét. De mi módon akadályozza a tőke globalizálódását a hagyományos szexuális identitás? És az esetleg még itt-ott felbukkanó rasszizmus – de annyira, hogy azt még utólagosan is oly erővel kell elítélni, amely dicsteleníti az Egyesült Államok történelmi múltját? Ahhoz hasonló érvelésre gondolok, mint amikor például annak idején a szingliséget felkapták, mert a több háztartás fenntartása jelentősen növeli a fogyasztási igényeket.
Alexander Grau érvelése az ideológia szintjén marad. A továbbiakban tőle idézek. „A modern technológiát gyártó, de a magánéletben a régies elképzelésekhez ragaszkodó konzervatív vállalkozó hosszú távon önellentmondásnak bizonyult.” – Vajon miért? – „Az új emancipációs baloldal tehát végre megadta azt a szellemi programot és a megfelelő életszemléletet, amely legitimálja a mindennapi kultúrában minden társadalmi körülmény megrendülését. […] E fejlődés utolsó állomása a woke-kapitalizmus. Ekkor véglegesen összefonódik az újbaloldal gondolatvilága a globális piacok követelményeivel. Ez ozmózis eredménye a történelem nélküli egyén ideálja, akinek nincs származása, akit nem kötnek a tradíciók vagy egyéb tulajdonságok. Az egyén önmaga terméke. A termelési folyamat logikája teljesen hatása alá vonta az egyéni életet. […] Az Én a termelés részévé válik: élete, teste, neme, identitása.” – A nemzeti, „történelmi” származás elleni harag érthető, de a nemi azonosság miért akadálya a globális tőkének? Nem gyárthatott eddig is biszexuális, férfiak és nők által egyaránt használható, hordható termékeket?
„Az élethosszig tartó kontinuitások és kapcsolatok – legyen szó akár a partnerről, akár egy alkalmazottról vagy a munkaadóról – a woke-kapitalizmus dinamizált világában anakronizmussá válnak. Az üzleti vezetők, a konzulensek és a business schoolok szóhasználata és gondolkodása normatív módon áthatotta a társadalmat. Az embernek kreatívvá és spontánná kell válnia. A piacosodás mindent átfogó világában egyedül csak a tartós imázsok és identitások totális emocionalizálása garantált. Ennek megfelelően az érzések megsértése a lehető legnagyobb szentségtörés lett. A társadalom »biztonságos helyek« együttesévé válik.”
„Ezért nem véletlen, hogy egy globalizált, deregulált kapitalizmus végső kialakulása a késő 80-as évek óta történelmileg egybeesik a gender-mainstreaming, a posztkoloniális tanulmányok és a fehér kriticizmus akadémiai megdicsőülésével és az új woke baloldal növekvő társadalmi meghonosodásával. A woke-nak, a globalizált kapitalizmus későmodern változatának az ideológiai rohamcsapatai. Lázadásuk el akarja törölni a régi európai kultúra utolsó maradványait is, törekvésüknek a morális sürgősség látszatát kölcsönzik, és ily módon egy olyan, piackonform világ víziója számára készítik elő a társadalmi talajt, amelyet korlátok nélküli, állandó mobilitásban lévő, önmagukat permanensen újra kitaláló és globálisan fogyasztó egyének népesítenek be.”
„[Azok a nézetek, amit egyesek] vallanak, nevezetesen, hogy a konzervatív értékek és a globális finánckapitalizmus összeegyeztethetők, arra utal, hogy nem értették meg a gazdasági rendszerek ideológiai hatóerejét. Aki a Szilícium-völgyet élteti, annak el kell fogadnia a genderbeszédet is. Aki – amint a baloldal is – a diverzitásra törekszik, az nem harcolhat a globalizáció ellen. A világ a feje tetejére állott, a konzervatívok ma már az utolsó antikapitalisták.”
Tehát Grau érvelésének pikantériája, hogy szerinte a történelmi baloldal „gyártja” folyamatosan azokat az érveket, amelyek a tőke globalizálódását elősegítik.
Az ember, mindezt elolvasván és megfontolván, elgondolkodik: vajon helytálló-e ez a kétségtelenül színvonalas (az eredetiben jócskán Marx-idézetekkel is megtűzdelt) történelemfilozófiai érvelés? Nekem kifejezetten erőltetettnek tűnik. A globalizálódó tőkének nyilvánvalóan útjában állnak a földrajzi-nemzeti határok és a nemzeti tudatok, és természetes, hogy ezek lebontására törekszik. Ám a nemcsak nemzeti tudatától, de nemi identitásától is megfosztott fogyasztó lenne a jó fogyasztó? És vajon a faji megkülönböztetés bármely formája miért zavarná a globális tőke érdekeit? Valóban a minden sajátosságától megfosztott, arc nélküli világpolgár lenne az, aki – akiknek a masszája – a leginkább szolgálja a globális tőkeérdekeket? „A woke-nak, a globalizált kapitalizmus későmodern változatának ideológiai rohamcsapatai” – micsoda újmarxista zagyvaság ez?! Szerintem olyan újfajta divatról, felturbózott hóbortról van szó, amit elsősorban a média terjeszt, és – mint ahogy az lenni szokott – az új divatról senki sem akar lemaradni, a vállalatok sem.
A szerző közgazdász és társadalomkutató
Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Craig Lassig)
