Családjaink és gyermekeink védelme szempontjából a népszavazás döntő jelentőségű

A nyugat-európai társadalomban leértékelődött a család. Az úgynevezett „pluralista családmodell” szellemében már nem az élet természetes alapegysége. E folyamat hatvan éve kezdődött, s három szakaszra osztható.

A hatvanas évektől több a válás, kevesebb a házasságkötés, s ezek következtében nőtt az egyszülős családok aránya. A szexualitás függetlenedett a házasságtól, a gyermeknemzéstől és a szeretettől. Ez időtől alkalmazták a fogamzásgátló tablettákat.

A nyolcvanas évektől növekedett az egyneműek párkapcsolatainak száma, s követelték házasságként történő elismerésüket. A biogenetika fejlődése, az embriókísérletek mellett nőtt a mesterséges megtermékenyítés aránya.

Az ezredfordulótól Nyugaton eluralkodott a genderideológia, mely szerint a nemiség nem genetikai adottság, hanem szabad kulturális szerepvállalás.

A családot egyéb folyamatok is gyengítették, egyszerre válva okká és következménnyé. Az emberi test tárggyá silányult, személytelen árucikké, divatáruvá. Eluralkodott az individualizmus és az egyéni érdekérvényesítés, ahol kizárólag a jelen pillanata a fontos. („Most érezd jól magad!”)

Napjainkban pedig LMBTQ-aktivisták már óvodáskorú gyermekeket kívánnak nemi átalakító műtétekre rávenni. Számtalan fiatal élet ment tönkre erkölcstelen orvosok hormonkezelése és műtétei után, ráébredve, hogy a biológiai nemtől nem szakítható el a társadalmi. Számos esetben követtek el öngyilkosságot.

Ma még perverziónak számít a pedofília, a zoofília, a nekrofília. Kérdezzük: meddig? Vagy hamarosan ezek is „érzékenyítés” tárgyai lesznek? Hazánkban a kormány a gyermekek védelme érdekében törvényileg szabályozta, hogy az óvodákban és iskolákban nem folyhat a szülők engedélye nélkül szexuális irányultságot bemutató foglalkozás.

Már alaptörvényünk is megfogalmazta:

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzeti összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet. Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.

Mindezek elemi felháborodást váltottak ki nyugati liberális körökben. Már a szerepét félreértelmező bizottsági elnök – aki amúgy sokgyermekes édesanya, orvosképzettségű, s önmagát kereszténydemokratának nevezi – is pénzügyi szankciókkal fenyegeti hazánkat, s nem folyósítja a bizottság az országnak a járvány következtében világ- és Európa-szerte bekövetkezett válság következményeit orvosló és jogosan járó összegeket.

A nyugati libertariánus erők egyértelműen be kívánnak avatkozni a tavaszi választásokba, támogatva a hazai komprádor, „baloldalinak” nevezett szivárvány- vagy még inkább moslékkoalíciót.

Európa kettéhasadt a családot, nemzetet és kereszténységet támogató Közép- és Kelet-Európára és a megbomlott agyú nyugati felére.

Eljött az egyértelmű és tiszta állásfoglalások ideje! E cikk szerzőjének meggyőződése, hogy a kontinens jövője a gyökereinkhez való visszatérésen múlik. Nincs más út, csak a Homo Christianus. S ennek folyományaként a tradicionális családok tisztelete s védelme.

Óriási a felelősségünk, hogy kiálljunk a népszavazás során s, teszem hozzá, a választásokon a családok, a haza és a kereszténység értékei mellett. Ez még a baloldali választóknak is lehet meggyőződése.

Milyen érdekes, hogy Ferenc pápát egy ideig félreértve ünnepelték liberális és LMBTQ-körökben. Az eucharisztikus világkongresszus alkalmával azonban kijelentette, hogy a család férfi, nő és gyermek, azóta már nem tekintik olyan „nyitottnak”. Mivel nem ismerik az egyház tanítását s a szentatyát sem, ezért nem értik, hogy ő Krisztus tanításának letéteményese.

A tavaszi népszavazás a szülők jogairól és gyermekünk védelméről szól. Szeretnénk megjegyezni, hogy a megoldás ennél is átfogóbb szemléletet kíván. Nemcsak a szexuális életre, hanem a családi életre és a kapcsolati kultúrára átfogóan kell felkészíteni gyermekeinket, de a szülői generációt is, akiknek életéből szintén kimaradt a családi életre felkészítés.