Óriási veszélyben van ezeréves Franciaországunk. Igaz, hogy az elmúlt évszázadokban átvészelt már több háborút, megszállást és forradalmat, de ma olyan, az eddigieknél is súlyosabb veszély leselkedik rá, amely a görög-latin kultúrájú nemzet és a keresztény vallás eltűnésével fenyeget.
Vezetőink a teljes összeomlás szélére sodorták az országot naiv hitükkel, miszerint a kultúrák szabadon keveredhetnek egymással, hiszen az iszlám nem más, mint a béke és a szeretet vallása. Könnyelmű élenjáróink nem fogják fel, hogy a népek, etnikumok keveredhetnek ugyan egymással, de a kultúrák erre képtelenek. Ahogy azt a történelem már sokszor bizonyította, előbb vagy utóbb az egyik kultúra a többi fölé kerekedik – ha kell, akár erőszakkal.
A népek közötti béke nem tart addig, míg világ a világ. Meg sem lehet számolni, hány üldözött kisebbség él ma a világon: keresztények, kurdok, ujgurok, rohingják, jazidik – hogy csak a legismertebbeket említsük. Az egzotikus kultúrákat illetően nagyon tájékozatlan az elitünk, hiszen soha, semmilyen érdeklődést nem mutatott sajnos a Korán tartalma iránt, és abban a meggyőződésben élt, hogy Franciaország büntetlenül veheti vállára a világ minden nyomorúságát, miáltal egy nagy, sokféle kultúrájú nemzetté válhat: egy fajokból és felekezetekből álló mozaikká, az emberi jogok hazájává. Egy földre szállt paradicsommá.
Eközben megfeledkeztek arról, hogy a hódító iszlám csak a szent Koránt ismeri el, ami egyben az iszlamisták alkotmánya is, és minden kétséget kizáróan az ember alkotta törvények fölött áll.
A fundamentalista, vagyis a Korán törvényeihez hű iszlám szüntelen hadjáratot folytat a hitetlenek ellen, de ha kell, akár az Allah iránt kevésbé elkötelezett muszlim rendszerek ellen is. Az iszlám feleszmélése nem a World Trade Center elleni merénylettel kezdődött 2001. szeptember 11-én, de nem is a tunéziai arab tavasszal, hanem az iráni sah 1979-ben bekövetkezett bukásával. Akár síiták vagy szunniták, akár perzsa, arab vagy ázsiai iszlamisták, immár negyven éve mintha szárnyakat kaptak volna. Allah elvakult híveiként civilizációs háborút folytatnak ellenünk. A fundamentalisták legfőbb célkitűzése, hogy Franciaországot, Európa gyengébb részét az iszlám befolyása alá vonják.
Emmanuel Macron lázálma szerint a jövő kirakat-világfaluja Franciaország lesz, ahol 150 nemzetiség él együtt harmonikus keveredésben. Úgy véli, hogy ha sikerül leszámolnunk a nemzettel, akkor örök béke és végtelen jólét vár ránk. Ez igen súlyos tévedés. A nemzetek közötti béke nemcsak egy hatalmas illúzió, de nem is tudna semmiképpen sem megvédeni a polgárháborútól, ami az elképzelhető legrosszabb csapás egy országnak és a népének. Sokan évtizedek óta kongatják a vészharangot, de hiába.
A leghatározottabban Jean-Marie Le Pen figyelmeztetett arra, hogy veszélyben van a hazánk, és ne feledjük, hogy Michel Poniatowski volt belügyminiszter már harminc évvel ezelőtt újabb Szent Bertalan éjszakáját jövendölt. Jean-Claude Barreau már 1997-ben azzal a címmel írt könyvet, hogy Eltűnik-e Franciaország?, Philippe de Villiers egy éve már azt is megkérdőjelezte, hogy vajon megkondulnak-e holnap is a harangok? Sajnos minden figyelmeztetés süket fülekre talált, nem tudta felrázni a francia népet.
De most végre Franciaország válaszúthoz érkezett. A nép eldöntheti, hogy új jövőt szeretne-e a nemzet sírásóitól megszabadulva, vagy továbbra is a globalistákat tartja hatalmon, amivel aláírja civilizációnk halálos ítéletét. Nem lesz következő felvonás, nem lesz több esély. 2022 áprilisa után nem lesz visszaút. Vagy a nemzet üdvözítő feltámadásának vagy végső eltűnésének jön el az ideje. Az embereknek meg kell érteniük, hogy ettől a választástól függ Franciaország és az eljövendő generációk jövője.
Amikor Emmanuel Macron kritizálja a fehérek kiváltságait – így táplálva a köztársaság-ellenes megnyilvánulásokat –, és a történelmünk eredményeinek lebontására szólít fel, amikor a nyugati ember válik a legyőzendő célponttá, amikor önmagunk gyűlölete válik értékké, Franciaország szeretete pedig szégyenletessé, akkor nagy a baj. Amikor a kormányzás megkerülhetetlen eleme az örökös önostorozás, amikor a törvény azokat üldözi, akik önazonosságukat és a kulturális hovatartozásukat védik, az annak a jele, hogy Franciaország a végső stádiumba érkezett, és hogy a történelme olyan tragikus fordulat előtt áll, amely 75 év békéjének valamennyi eredményét egy csapásra eltörölheti. Hacsak nem történik valamilyen csoda.
Éric Zemmour szeptemberben megjelent, a Franciaország még nem mondta ki az utolsó szót című könyvével valójában egy reményteli üzenetet küldött a francia népnek egy életbe vágóan fontos szavazás előestéjén. Ő az az ember, akit a Gondviselés küldött, ő az, akire vártunk, akinek érkezését minden Franciaország iránt elkötelezett hazafi remélte.
Vajon ő lesz-e az a rendkívüli jelölt, aki megkímél bennünket a tragikus jövőtől? Ki más tudná megmenteni a teljes káosztól ezt az országot, mint aki feltétel nélküli követője Charles de Gaulle tábornoknak? Ki másnak lenne kellő bátorsága és akarata szembeszállni a nemzet felszámolására törekvő ártalmas erőkkel?
Éric Zemmour soha nem okozott még csalódást olvasóinak, nézőinek. Nem hazudott, nem forgatta a köpönyegét, mint a többi elnökjelölt. Évtizedek óta ugyanazoknak az eszméknek ad hangot, és évtizedek óta tesz tanúbizonyságot Franciaország iránti szeretetéről. Eddig megelégedett azzal, hogy minden eszközzel próbált figyelmeztetni a veszélyre, de most elérkezettnek látta az időt arra, hogy beugorjon az oroszlán barlangjába. Talán megmentheti országunkat az önazonosságunk összeomlásától. Nehéz manapság ennél nemesebb és főleg legitimebb harcot vívni.
A küszöbönálló elnökválasztáson egyetlen más jelölt sem érdemli meg jobban a francia hazafiak támogatását, mint Éric Zemmour. Míg a többiek hazudoznak, az ő szavai hitelt érdemlőek. Míg a többiek el fogják árulni a népet, ő be fogja tartani az ígéreteit.
A többi elnökjelölt megvonta a szót az emberektől, ő vissza fogja adni nekünk ezt a beígért népszavazás intézményén keresztül. Éric Zemmour soha nem tört a hatalomra, de mindig igyekezett megmenteni a veszélybe sodródott Franciaországot. Hatalmas szakadék választja el a többi jelölttől, akiknek csak arra kell a hatalom, hogy a vele járó előnyöket, a presztízst és az előjogokat magukénak tudhassák. Ezt 2022-ben minden választónak szem előtt kell tartania, amikor a szavazófülkébe lép.
Aki Zemmourra szavaz, valójában a nemzet halálát kívánó gonosz erőktől védi meg magát a legtörvényesebb eszközzel. Az összes többi, a brüsszeli imperializmusnak behódoló globalizációpárti jelölt pusztulásba kormányozza Franciaországot.
Eljött végre az idő, hogy lerázzuk magunkról a globalizáció bilincseit!
A szerzők a francia Riposte Laïque hírportál munkatársai
Borítókép: Éric Zemmour (Fotó: MTI/AP/Michel Euler)
