Franciaország válaszúthoz érkezett

Óriási veszélyben van ezeréves Franciaországunk. Igaz, hogy az elmúlt évszázadokban átvészelt már több háborút, megszállást és forradalmat, de ma olyan, az eddigieknél is súlyosabb veszély leselkedik rá, amely a görög-latin kultúrájú nemzet és a keresztény vallás eltűnésével fenyeget.

Vezetőink a teljes összeomlás szélére sodorták az országot naiv hitükkel, miszerint a kultúrák szabadon keveredhetnek egymással, hiszen az iszlám nem más, mint a béke és a szeretet vallása. Könnyelmű élenjáróink nem fogják fel, hogy a népek, etnikumok keveredhetnek ugyan egymással, de a kultúrák erre képtelenek. Ahogy azt a történelem már sokszor bizonyította, előbb vagy utóbb az egyik kultúra a többi fölé kerekedik – ha kell, akár erőszakkal.

A népek közötti béke nem tart addig, míg világ a világ. Meg sem lehet számolni, hány üldözött kisebbség él ma a világon: keresztények, kurdok, ujgurok, rohingják, jazidik – hogy csak a legismertebbeket említsük. Az egzotikus kultúrákat illetően nagyon tájékozatlan az elitünk, hiszen soha, semmilyen érdeklődést nem mutatott sajnos a Korán tartalma iránt, és abban a meggyőződésben élt, hogy Franciaország büntetlenül veheti vállára a világ minden nyomorúságát, miáltal egy nagy, sokféle kultúrájú nemzetté válhat: egy fajokból és felekezetekből álló mozaikká, az emberi jogok hazájává. Egy földre szállt paradicsommá.

Eközben megfeledkeztek arról, hogy a hódító iszlám csak a szent Koránt ismeri el, ami egyben az iszlamisták alkotmánya is, és minden kétséget kizáróan az ember alkotta törvények fölött áll.

A fundamentalista, vagyis a Korán törvényeihez hű iszlám szüntelen hadjáratot folytat a hitetlenek ellen, de ha kell, akár az Allah iránt kevésbé elkötelezett muszlim rendszerek ellen is. Az iszlám feleszmélése nem a World Trade Center elleni merénylettel kezdődött 2001. szeptember 11-én, de nem is a tunéziai arab tavasszal, hanem az iráni sah 1979-ben bekövetkezett bukásával. Akár síiták vagy szunniták, akár perzsa, arab vagy ázsiai iszlamisták, immár negyven éve mintha szárnyakat kaptak volna. Allah elvakult híveiként civilizációs háborút folytatnak ellenünk. A fundamentalisták legfőbb célkitűzése, hogy Franciaországot, Európa gyengébb részét az iszlám befolyása alá vonják.

Emmanuel Macron lázálma szerint a jövő kirakat-világfaluja Franciaország lesz, ahol 150 nemzetiség él együtt harmonikus keveredésben. Úgy véli, hogy ha sikerül leszámolnunk a nemzettel, akkor örök béke és végtelen jólét vár ránk. Ez igen súlyos tévedés. A nemzetek közötti béke nemcsak egy hatalmas illúzió, de nem is tudna semmiképpen sem megvédeni a polgárháborútól, ami az elképzelhető legrosszabb csapás egy országnak és a népének. Sokan évtizedek óta kongatják a vészharangot, de hiába.

A leghatározottabban Jean-Marie Le Pen figyelmeztetett arra, hogy veszélyben van a hazánk, és ne feledjük, hogy Michel Poniatowski volt belügyminiszter már harminc évvel ezelőtt újabb Szent Bertalan éjszakáját jövendölt. Jean-Claude Barreau már 1997-ben azzal a címmel írt könyvet, hogy Eltűnik-e Franciaország?, Philippe de Villiers egy éve már azt is megkérdőjelezte, hogy vajon megkondulnak-e holnap is a harangok? Sajnos minden figyelmeztetés süket fülekre talált, nem tudta felrázni a francia népet.

De most végre Franciaország válaszúthoz érkezett. A nép eldöntheti, hogy új jövőt szeretne-e a nemzet sírásóitól megszabadulva, vagy továbbra is a globalistákat tartja hatalmon, amivel aláírja civilizációnk halálos ítéletét. Nem lesz következő felvonás, nem lesz több esély. 2022 áprilisa után nem lesz visszaút. Vagy a nemzet üdvözítő feltámadásának vagy végső eltűnésének jön el az ideje. Az embereknek meg kell érteniük, hogy ettől a választástól függ Franciaország és az eljövendő generációk jövője.

Amikor Emmanuel Macron kritizálja a fehérek kiváltságait – így táplálva a köztársaság-ellenes megnyilvánulásokat –, és a történelmünk eredményeinek lebontására szólít fel, amikor a nyugati ember válik a legyőzendő célponttá, amikor önmagunk gyűlölete válik értékké, Franciaország szeretete pedig szégyenletessé, akkor nagy a baj. Amikor a kormányzás megkerülhetetlen eleme az örökös önostorozás, amikor a törvény azokat üldözi, akik önazonosságukat és a kulturális hovatartozásukat védik, az annak a jele, hogy Franciaország a végső stádiumba érkezett, és hogy a történelme olyan tragikus fordulat előtt áll, amely 75 év békéjének valamennyi eredményét egy csapásra eltörölheti. Hacsak nem történik valamilyen csoda.

Éric Zemmour szeptemberben megjelent, a Franciaország még nem mondta ki az utolsó szót című könyvével valójában egy reményteli üzenetet küldött a francia népnek egy életbe vágóan fontos szavazás előestéjén. Ő az az ember, akit a Gondviselés küldött, ő az, akire vártunk, akinek érkezését minden Franciaország iránt elkötelezett hazafi remélte.

Vajon ő lesz-e az a rendkívüli jelölt, aki megkímél bennünket a tragikus jövőtől? Ki más tudná megmenteni a teljes káosztól ezt az országot, mint aki feltétel nélküli követője Charles de Gaulle tábornoknak? Ki másnak lenne kellő bátorsága és akarata szembeszállni a nemzet felszámolására törekvő ártalmas erőkkel?

Éric Zemmour soha nem okozott még csalódást olvasóinak, nézőinek. Nem hazudott, nem forgatta a köpönyegét, mint a többi elnökjelölt. Évtizedek óta ugyanazoknak az eszméknek ad hangot, és évtizedek óta tesz tanúbizonyságot Franciaország iránti szeretetéről. Eddig megelégedett azzal, hogy minden eszközzel próbált figyelmeztetni a veszélyre, de most elérkezettnek látta az időt arra, hogy beugorjon az oroszlán barlangjába. Talán megmentheti országunkat az önazonosságunk összeomlásától. Nehéz manapság ennél nemesebb és főleg legitimebb harcot vívni.

A küszöbönálló elnökválasztáson egyetlen más jelölt sem érdemli meg jobban a francia hazafiak támogatását, mint Éric Zemmour. Míg a többiek hazudoznak, az ő szavai hitelt érdemlőek. Míg a többiek el fogják árulni a népet, ő be fogja tartani az ígéreteit.

A többi elnökjelölt megvonta a szót az emberektől, ő vissza fogja adni nekünk ezt a beígért népszavazás intézményén keresztül. Éric Zemmour soha nem tört a hatalomra, de mindig igyekezett megmenteni a veszélybe sodródott Franciaországot. Hatalmas szakadék választja el a többi jelölttől, akiknek csak arra kell a hatalom, hogy a vele járó előnyöket, a presztízst és az előjogokat magukénak tudhassák. Ezt 2022-ben minden választónak szem előtt kell tartania, amikor a szavazófülkébe lép.

Aki Zemmourra szavaz, valójában a nemzet halálát kívánó gonosz erőktől védi meg magát a legtörvényesebb eszközzel. Az összes többi, a brüsszeli imperializmusnak behódoló globalizációpárti jelölt pusztulásba kormányozza Franciaországot.

Eljött végre az idő, hogy lerázzuk magunkról a globalizáció bilincseit!

A szerzők a francia Riposte Laïque hírportál munkatársai

Borítókép: Éric Zemmour (Fotó: MTI/AP/Michel Euler)