Egy kaliforniai „professzor” (egy sötét, életünkre törő, társadalommérnökösködő gazember, ezekből áll ma a „progresszív”, „woke” stb. fősodor) hosszú cikkben ecsetelte a minap, hogy általános árvaságot kell létrehozni, a szülőknek kötelezően be kell szolgáltatniuk gyerekeiket az államnak, s ameddig ebből végre törvény lesz, addig javasolja, hogy a gazdag szülők cseréljenek gyereket a szegény szülőkkel.
Az előző részekben bemutattuk, mennyire nem talált fel semmi újat ez a nyomorult, mindössze visszanyúlt a „nagy elődök” elmebajához, s hosszú a nagy elődök sora: Marx, Fourier, Heller Ágnes és Vajda Mihály – a teljesség igénye nélkül.
Jakobinusok, nácik, bolsevikok, nyilasok és ávósok – ganze Scheiße. És igen, már az Oszmán Birodalom is ezen „elvek” mentén hozta létre legütőképesebb haderejét, a janicsárok seregét. S most még egyszer, utoljára írjuk le a kaliforniai gazember nevét: Joe Mathews, ő az Arizonai Állami Egyetem Közügyek Iskolájának „professzora”. A „felesleges ember” prototípusa. De nem az Oblomov-féle felesleges emberé, ó, dehogy! Mathews a károkozó, a romboló, a „szétdobáló”, vagyis a diabolikusan felesleges ember megtestesítője.
Akinek nincs helye a nap alatt. Akivel nem lehet együtt élni. És teljesen hiábavaló ezzel kísérletezni.
És ezek a Mathews-félék mára mind visszajöttek. Ganze Scheiße kommt zurück. És beették magukat a médiába, a tévék képernyőire, az újságok lapjaira, az egyetemek katedráira, a középiskolák tanári szobáiba, az NGO-k vezetőségeibe, a nyugati politikai fősodor legfelső polcaira, Brüsszelbe és Washingtonba, a bírói pulpitusokra – egyszóval mindenhová, ahol nem lehetnének, ha normális világban élnénk. És igen: bárhogyan is tagadják, mindig, újra és újra lebuknak, újra és újra kiderül, mert újra és újra maguk mondják el, hol büszkén, kérkedve, hol csak óvatlanságból: immár a gyerekeinket akarják.
Vagy a gyerekeink lelkét és agyát, oda akarják beenni magukat, mint titkos féreg, érzékenyítőprogramokon, homoszexuális-propagandákon keresztül vagy minden, gyermeknek való és gyermeknek feltétlenül szükséges és kívánatos és hasznos hagyományos mese beteggé, ocsmánnyá torzításával, vagy úgy, hogy egyszerűen el akarják venni tőlünk a gyerekeinket. Szétdúlni, megbecsteleníteni a hagyományos családot (a polgári családot, ahogy Hellerék már 1970-ben megnevezték), aztán az államra vagy valami falanszterre bízni a gyerekek felnevelését, „szocializációját”.
Erőszakkal elvenni a gyereket szüleitől. Ez ma program. Erről ma értekezéseket lehet újra írni, és már nincsen senki, aki Mathews „professzor urat” eligazítaná. Mathews „professzor úr” pedig nem is ember. S akkor mondanánk hirtelen, hogy persze, állat! Dehogy…
Aki látott már gidáját elrejtő, lefektető őzsutát, amely veszély esetén magára vonja a ragadozó figyelmét, elcsalja magához, s ha kell, életét adja ivadékáért, az tudja, Mathews nem állat. Nagyon messze van az állati lét csodájától. Aki látta már, mire képes a tigris- vagy oroszlánanya a kölykéért, tudja, miről beszélek. Aki látta már az őrjöngő anyamedvét, hogyan védelmezi bocsát, az is.
Nem. Mathews igenis ember. A kártékony, a romboló, a diabolikus, a felesleges ember. Aki leírja – mert le tudja írni! –, amit leírt, aki ebben hisz, aki erre képes, s ha tehetné, meg is valósítaná. Amióta szembesültem ezzel a kommunista-nácival, azóta töprengek: vajon hogyan nézne ki a gyakorlati megvalósítás? Mindjárt a szülés után elviszik majd a gyereket az anyja mellől vagy – pusztán „racionális” okokból, a spórolás végett – hagyják, hogy legalább fél évig még szoptassa az anya a csecsemőjét, és majd csak azután jönnek érte?
És kik jönnek majd?
Lesz egy erre kiképzett kommandó? Megannyi „woke” és „progresszív” nyilasávósból verbuválva? És mi lesz, ha a szülők ellenállnak majd? (Én például gondolkodás nélkül semlegesíteném az elsőt, aki belépne a gyerekemért, de erről mindjárt!) Akkor a szülőket is megölik? Vagy csak megkötözik és átnevelőtáborba viszik őket? Fontos gyakorlati kérdések ám ezek, melyeket nem árt tisztázni, mielőtt elindul a szép, új világ felépítése…
És akkor végezetül az ellenállásról. Felette állhatnak-e az emberi törvények (különösen a zsarnok, a zsarnokság törvényei) az isteni törvényeknek, a természet törvényeinek vagy az örök emberi törvényeknek? Ezzel a kérdéssel már az ókorban is sokat foglalkoztak. Szophoklész ezt boncolgatja az Antigonéban – vagyis: hiába tesz törvényt Kreón, a zsarnok, hogy az ellene támadókat mint árulókat nem lehet eltemetni, Antigoné az örök isteni törvények alapján igenis eltemeti testvérét, Polüneikészt. Mert a halottakat el kell temetni. Ez az örök, isteni törvény.
A gyermeket nem lehet elvenni a szüleitől. (Egészen extrém esetektől eltekintve, de éppen az a lényeg, hogy azokban az esetekben már nem beszélhetünk szülőkről.) Ez az örök, isteni törvény. Akkor pedig mindjárt ott állunk az ellenszegülés parancsával, a zsarnokölés kötelességével szemben. Ami ekkor nem pusztán jog, hanem erkölcsi parancs.
S amikor azt mondtam, még az első részben, hogy igazából nem is maga Joe Mathews elgondolása (és a sajnálatos tény, hogy ez az ember egyáltalán olyan helyzetben van, hogy ilyeneket írogathat) a leghátborzongatóbb, hanem az, vajon amikor a normalitás már nem fog tovább tűrni, és fellázad, akkor mi fog történni?
Hová és meddig fog visszalendülni az inga? A mi „könyörtelen törekvésünk” az emberi, a normális, a hagyományos, az igazi, a „woke-tól” és a „progresszívektől” megtisztított élet visszaállítására mennyire lesz majd könyörtelen? Ez az én nagy félelmem, nagy rettegésem. S imádkozom, legyen erőnk embernek maradni, ne ismételjük meg Ingmar Bergman Kígyótojását.
De egy biztos: ezeket a gazembereket teljes kegyetlenséggel és kíméletlen alapossággal kell eltakarítanunk az egyetemekről, minden iskola környékéről, a gyerekeink közeléből és úgy általánosságban a nyilvánosságból. De csak onnan. Az életből nem. Ezeknek úgy sincs nagyobb büntetés, mint a normális, emberi világban élni.
Addig pedig, erősödő lélekkel és hittel, az ellenállás elkerülhetetlenségének tudatával olvassuk Yeats A második eljövetelét: „Mind tágabb körökben kering, s ha szól már, / nem hallja a sólyom, mit mond a solymár: / széthull minden, már nem tart a közép: / a földet anarchia dúlja szét / vérszín ártatlansága áldozattá megfú / hitehagyott a jó, s a rosszakat / a meggyőződés szenvedélye fűti.”
