Aztán a megsemmisítő vereség éjszakáján odaáll a színpadra dumber – és egyedül van. A gyermekei állják körül, harcostárs, bajtárs egy sem. Mert ott persze nincsenek sem harcostársak, sem bajtársak. Csak Ephialtészek vannak. Ha Orbán Viktor egyszer elvesztené a választást, akkor állnánk a legtöbben ott körülötte és mögötte. De ezt nem értik. Mert nem értenek semmit sem. Áll az a nyomorult a színpadon, körülötte senki, csak a családja, és már éppen megszánnám, amikor elkezd milosevicsezni meg hitlerezni. A szánalom elszáll. Csak a felismerés marad: ezek tényleg nem értenek semmit sem.

Nézek egy videót, a megsemmisítő vereségük éjszakáján készítették a telexesek, akik már február elsején tudták, hogy március végén ellenzékre leadott szavazólapok lesznek kissé megpörkölve és kidobva Marosvásárhelyen. (Persze hogy tudták. Ők az européer, szabad és független sajtómunkások, meg a tisztességesek…) Nézem a videót. Azok a fiatalok beszélnek, akikbe a hódmezővásárhelyi dumber minden reményét vetette. Az egyik azt mondja, nemcsak kormányt (kormányzót) kell leváltani, hanem le kell váltani a népet is. És hogy addig minden reménytelen, ameddig az öregek meg nem halnak. Mondom, ezek dumber reménységei. Életük legnagyobb teljesítménye, hogy karika van az orrukban, divatosra van nyírva a szakálluk, és a mamahotelben térkép nélkül eltalálnak az asztaltól a vécéig. (Mit nekik térkép? GPS…) Az antik Athénban temploma volt az öregségnek. Ma „német” ovisok azt éneklik karácsonyi meglepetésként a nagyszüleiknek, hogy „az én nagyim egy környezetszennyező disznó”. Ezek meg a nagyszü­leik és a szüleik generációjának halálára várnak. Pedig a „boomerek” nélkül egy guri­ga klozettpapírt sem tudnak beszerezni. Nézem, és nem hiszem el. Ők pedig nem értik. Nem értenek semmit sem.

Ezek nem „haláluk vérmosta fokán” állnak, hanem ostoba gőgjük és vélt felsőbbrendűségük büdös kis dombocskáján, amin „lerakódott a guanó, keményen, vastagon”. Az egyik kis nyomorult senki valahonnan Umbriából üzen ide, imigyen: „Semmi rendkívüli nem történt, Magyarország egy (vagy két) fokkal megint sz…rabb hely lett.” Ó, hát persze! Még szerencse, hogy ez a nyilvános dupla nulla nincs idehaza, és reméljük, nem is jön többé. És persze sorra, ugyanígy, a többi is. Vérig vannak sértve, hogy a kutya se kíváncsi rájuk ezen a „sz…r helyen”. Pedig annyi, de annyi jó ötletük volt eddigi életük során. Pedig ők a „nagy generáció”. Voltak már maoisták, kommunistábbak a kommunistánál, voltak már minden. „Ötven éve tart. Párizsban néhány tucat ember adja meg a hangnemet. Műsorokban beszélgetnek, cikkeket publikálnak, könyveket írnak, egyetemen oktatnak, vitákban szólalnak fel, petíciókat írnak alá, együtt ebédelnek… 1945-ben azt hirdették, hogy a Szovjetunió maga a paradicsom, és Sztálin dicsőségét zengő verseket írogattak. 1960-ban azt gondolták, hogy a gyarmati rendszer felbomlása csodásan megoldja a tengerentúli népek gondjait. 1965-ben Fidel Castro, Ho Si Minh és Mao jogos harcát üdvözölték. 1968-ban azt hangoztatták, hogy a jólét a mindenféle kötöttség eltörléséből keletkezik. 1975-ben Pol Pot kambodzsai hatalomátvételétől voltak elragadtatva. 1981-ben azt hitték, hogy a sötétségből a fénybe léptek. 1985-ben támogatták, hogy Franciaország megnyissa határait a világ összes menekültje előtt. 1992-ben meg voltak győződve arról, hogy a nemzetállamnak vége, és hogy a maastrichti szerződés Európája új korszakot nyit meg az emberiség történelmében. 1999-ben kijelentették, hogy a család és az erkölcs elavult forgalom.” Jean Sévillia sorai ezek, a távoli 2004-ből. S milyen messzire jutott már azóta ez az „értelmiség”! Azóta felszámolták már majdnem végképp az ember mindhárom alapvető identitását, a vallási, a nemzeti és a nemi identitást is, miközben követelik, hogy eresszenek rá erre az identitását vesztett tömegre egy másik tömeget, amely vallási identitásában egyenesen bigott, nemzeti identitása rendben, s mert vallási identitása bigott, így nemi identitása sem megkérdőjelezhető.

Egy hatéves gyerek is ki tudja találni, mi lesz két ilyen tömeg találkozásából, vajon melyik fogja közép- és hosszú távon integrálni a másikat. Csak ez az „értelmiség” nem látja. Nem érti. Mert nem ért már régóta semmit sem. Így leginkább azt nem értik, miért nem szeretik őket a választók, miért nem őket akarják, miért nem bennük bíznak. És erre egyetlen válaszuk van, az a válasz, ami ostoba gőgjük és vélt felsőbbrendűségük büdös kis dombocskájáról adható: a nép hülye, a népet le kell váltani, a nép idősebb része haljon meg végre.

A The Spectator szintén feltette a kérdést, miszerint miért nyer állandóan Orbán Viktor. Ám üdítő kivételként nem a szokásos „értelmiségi” (Guy Verhofstadt) választ adta, hanem valami mást. Ezt: „A messianisztikus üzenetek a demokrácia visszaállításáról és az Oroszországtól való elfordulásról visszafelé sültek el, mert a magyarok – csakúgy, mint a legtöbb közép-európai nép – nem akarják, hogy a politikusaik megmentsék őket.

A többség nem akar egy szocialista utópiát vagy az »európai értékek« utópiáját. Pragmatizmust, pozitivitást és hagyományaik tiszteletben tartását akarják. A Fidesz pedig ezt kínálta– tette hozzá a szerző. Ezzel szemben […] az ellenzék csak zavart és negativitást ajánlott, a hagyományos társadalmi szokásokat feláldozta volna az uniós liberalizmus oltárán. Amíg ez így lesz, addig Orbán győzni fog […].”

De nem értik. Semmit sem értenek. És most az is kiderült, feketén-fehéren, letagadhatatlanul, mit gondolnak amúgy erről az országról, erről a nemzetről, erről a népről. Nincs fontosabb kordokumentum, mint a vidékre küldött önkéntes szavazatszámlálóik beszámolói. Ezt egészen biztos ki kell adnunk egy kötetben, ennek meg kell maradnia örökre. Ilyeneket írogatnak – leginkább egymásnak, legyen majd ez a kötet címe: „A belső-józsefvárosi és Pozsonyi úti szubkultúra kirándulása a vidék Magyarországán 2022-ben” – egyetemi segédanyag.

Ilyeneket írogatnak: „Az szszb-tagok és a választók is mind fizikailag leharcoltak, a valós koruknál, ami mindenki esetében kiderült a személyi számból, kb. 10-15 évvel idősebbnek néztek ki. Vagy nagyon túlsúlyosak voltak vagy iszonyatosan ráncosak, esetenként kelésekkel a bőrükön, erősen hiányos fogakkal. Látszott rajtuk, hogy nehéz életük volt.” „Jönnek az alkoholszagú, mosdatlan, rossz fogú, tudatlan emberek sorra, érkeznek ebbe a külvárosi lepusztult kultúrházba, és leszavaznak a Fideszre. […] Ezek az emberek döntenek a sorsomról, a jövőmről, arról, ami eddig a hazám volt. Mert többé nem az. Én ezzel az országgal nem akarok semmilyen közösséget, megyek, ahogy elmentek már eddig a milliók, csatlakozom a többihez, akinek most lett elég.” „Vagy inkább benne ragadtak valami mély, süppedős, de meleg és marasztalónak tűnő mocsárban. De ők és még sokan mások ott vannak, hiába léptünk mi ki a mocsárból, és száguldozunk előre, nyugatra. Nekik nem kell, azt hiszem azért, mert nem tudják, hogy akár vágyhatnának erre.”

És ezek lennének Magyarország megmentői. A „nyugatosok”. A „felvilágosodottak, a „woke”-ok, a „szabadok” és „okosak” – no és persze leginkább a „demokraták”.

És nem értik. Semmit sem értenek. De ez nem a mi problémánk. Hiszen, ha megértenék végre, csak nekik lenne jobb.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Havran Zoltán)