A nemzetközi baloldal helyi képviselete katasztrofális vereséget szenvedett. Füstölgő romjaik közt még látni-hallani, ahogyan Márki-Zay utoljára – családja karéjában – leostobáz mindenkit, a parizeres ember „munkalakása” ablakából ujjal mutogat rá mint egyetlen felelősre, Gyurcsány pedig piros fejjel támasztja a kirakatot. S hallani azt is, amint „szakértőik” megkezdik a bukás okainak elemzését. Minő bölcsesség: láthatóan ugyanazok kutatják a fejreállás okait, akik az árokba hajtották őket. Az első megfejtések be is érkeztek. Elhangzott például, hogy az időjárás tehet az újabb kétharmadról. Hogy ez miként lehetséges, nem tudom. Csak tippelni merek: az időjárást (is) einstandolhatta Orbán, majd forgószéllel (mint Mary Poppinst) Felcsútra röpített nyolcszázezer ellenzékit, s ott focimeccset nézetett velük urnazárásig.

Befutott egy régi-új, jolly joker magyarázat is: a „jobboldali propaganda” mindenkinek átmosta az agyát. Csak az a kérdés, hogyan? Hiszen korábban azt magyarázták, a lőtéri kutya sem nézi-olvassa a jobboldali sajtót, vidéken meg szerintük internet sincs. Fura. Azt is hallani bal felől, hogy a tragédia okozói a tudatlan, sötétben tartott, trágyával etetett vidékiek, akik tömött sorokban szavaztak Orbánra. Akiknek fogalmuk sincs a nyugati „értékekről”, a vegán szójalattéról, a szénerőművel fűtött klímaforradalomról s úgy általában a haladásról. Lehet hát parasztozni, mucsaizni, vidékizni tovább, rendületlenül. A 2018-as bukta után is ezt tették, és hogy bejött…

Bár a választási sokktól az érintettek még csak tátogni bírnak, azt azért máris sietve jelezték, eszük ágában sincs lemondani, visszavonulni, netán bocsánatot kérni. Miért is tennék? Elvégre „csak” negyedszer vágta őket tarkón a kétharmados pöröly. Beülnek a parlamentbe a fincsi, másfél milliós fizetésért melegedni, és ugyanazt óbégatják tovább, amit tizenkét éve. Ahogyan a hátországuk, megmondóembereik, riszáló celebjeik sem gondolkodnak majd el életük értelmén egy pillanatra sem. Szinte már megsajnálja őket az ember: ahol egy Juszt László, egy Vásárhelyi Mária, pár színész ripacs és egy-két genderérzékenyítő „hitoktató” lehet a véleményvezér, ott bizony szikes a talaj rendesen, fű nem nő.

Felebaráti szeretetből azért adnék nekik néhány ötletet, legyen mit nem megfogadniuk a következő kétharmados vereségükig. Először is le kellene szállni a magas lóról, de nagyon gyorsan. Tudniillik sem szellemileg, sem más téren nem állnak a nemzet fölött. Inkább alatta. A felfogóképességük például kifejezetten sérült. Nem értik a magyarokat. Ujjal mutogatva röhögnek rajtunk, milyen rusnyák vagyunk – holott csak a buborék torzít, amiben ülnek.

Nem, nincs diktatúra, hiába tetszenek ezt üvölteni idestova tizenkét éve. Az akkor volt, mikor kedvenc Ferencük szemeket lövetett ki, aminek maguk tapsolni méltóztattak. Nem, nincs romokban a gazdaság. Kattintsanak az uniós statisztikai hivatal oldalára, keressék ki a növekedési, befektetési, külkereskedelmi mérlegadatokat, a költségvetési hiányt, az államadósságot. Nem, nem nő a szegénység, ellenben harmadára csökkent 2010 óta – ez is uniós statisztikai tényadat, nem fideszes kitaláció. Nem, nem csökkennek a reálbérek, ellenben sorra hagyjuk le az uniós országokat e téren is.

Próbáljanak szóba elegyedni hús-vér, bérből-fizetésből élő magyarokkal, mennyit kerestek 2010-ben, s mennyit most; mennyit adóztak akkor, s mennyit most; mennyi volt a rezsijük, s mennyi most. Kismillió családtámogatás s a többi. Nem, nem lopták szét az állami vagyont az Orbánék, ellenben csaknem megduplázták azt, és visszavásároltak több tucat stratégiai céget, közművállalatot, amelyeket kedvenc Ferencük bagóért átpasszolt a Nyugatnak meg az oroszoknak. Nem, nem idegengyűlölő a magyar. Befogadó, remek nemzet vagyunk, nem pocsék, ahogy azt Ferencük állítja. És ne románozzák le még egyszer erdélyi magyar testvéreinket, mert nyílik a bicska. Hányinger, hogy maguk Ázsia és Afrika potyalesőit ránk eresztenék, de a sajátjainktól a szavazati jogot is elvennék. Miféle hitvány alakok maguk, mi? És nem, nem a választópolgár a hülye, amiért undorodik a széljobb–szélbal összefogásuktól. Hanem pontosan látják, hogy maguknak már csak egyetlen elvük maradt: a hatalom akarása. Ilyenekre pedig nemhogy egy országot, egy disznóólat sem szabad bízni.

Akadt ugyan, aki nemzeti érdekű, globalizációkritikus magyar baloldalt épített volna (Schiffer András), ám az ő pártját kabuli–marbellai ejtőernyősökkel szétverték. Az a fő baj az ügynökbaloldallal, hogy nem ismerik, nem értik a magyarokat. Semmit sem tanultak előző bukásaikból. Egy hazug, életidegen, szivárványos buborékot fújtak, belökdösték oda a híveiket, s bent dühöngenek. Úgy tűnik, az április 3-i ítéletnap sem robbantotta ki őket onnan.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Mirkó István)