Csaba királyfi csillagösvénye – Böjte atya védelmében

A Kinizsi Szövetséggel és férfidalárdánkkal az elmúlt években Kenyérmezőn többször is koszorúztunk Kinizsi Pál hadvezér halálának 525. évfordulóján.

Többször is felcsendültek ezekben a napokban a székely himnusz sorai: Vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi csillagösvényen […], Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Nemrégiben esett le a tantusz: a legendás Csaba királyfi itt jár közöttünk, el is mesélem, hogyan találkoztam vele.

Ott állunk minden évben a magyarságot évszázadokra megmentő csata helyszínén, Kinizsi Pál emlékműve mellett a dalárdával, a dél-erdélyi, felvidéki, délvidéki szórványterületek magyarjaival, Pánczél Károly elnök úrral (a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke), Böjte Csaba és alapítványa által alapított árvaházak zarándok fiataljaival vagy kétszázan, de egy lélekkel.

Énekeltünk férfidalos közösségünkkel háromszáz kilométerrel beljebb, egy maroknyi székely falu, Firtosváralja templomában egy „sima vasárnapon” is.

Daloltunk már gidófalvi ünnepségen, ahol az 1848–49-es szabadságharc legfiatalabb tábornokának, a gidófalvi születésű Czetz Jánosnak állítottak mellszobrot a hálás székelyek.

További Vélemény híreink

Emlékszilánkok M. S. mesterről

Hazafelé nem egy alkalommal elhelyeztük nemzetiszín szalagos csokrunkat a magyar diákok boldog csevejétől hangos Kolozsvár belvárosában, a Mátyás-szobor mellett álló Kinizsi és Magyar Balázs bronzalakjainál.

A kincses városban magyarul is főtérszerte, plakátokon hirdetett rendezvényeken (például az adventi vásárforgatagban) döbbentem rá: Csaba királyfi már eljött csillagösvényén és éppen győzelemre vezet minket is az elmúlt húsz-huszonöt évben összesen hatezer magyar árva, félárva nevelésével, egész erdélyi és Kárpát-medencei magyarságunk felemelésével.

Hiszen Böjte Csaba ösvényén a jövőnknek megmentett gyermeklelkek adják a csillagfényt. És ezt az ösvényt teszi járhatóbbá a firtosi unitárius lelkész, az emberközeli székely porták vendégszeretetei, a gidófalvi emlékezők, de a felvidéki, délvidéki szórványmagyarok barátsága, kitartása is.

Éppúgy, ahogy a vidám önfeledtséggel csacsogó kolozsvár-belvárosi magyar diákság is iskoláikból, egyetemeikről kitódulva. Erdélybe az 1479. október 13-i kenyérmezei diadal után hódító szándékkal többet nem tört be a török.

Sajnos Kinizsi Pál halála után Belső-Magyarországot szállta meg és tizedelte meg 150 évre a muzulmán sereg, viszont az Erdőelvén kialakult fejedelemségben másfél évszázadon át meg tudta őrizni magyarságunk létszámban és szervezettségben is államalkotó képességét. Csoda.

Ahogy csoda az az út, ahogy túléltük a szabadságharc(ok) leverését, Trianont, világháborúkat. Húsz-huszonöt éve suttogva beszéltünk anyanyelvünkön Kolozsvárott, ma a megmaradás útját járjuk ott is az ünnepeken, magyar napokon, de a hétköznapok diákvidámságaiban is.

És ezt az utat járjuk oly sokan, mi, egymásba kapaszkodó magyarok, éljünk bárhol is a nagyvilágban. Most nem fegyverrel küzdünk, mint 1479-ben Kinizsi, hanem kapaszkodással, szavakkal, hittel, munkával.

A Böjte Csabába most kéjjel rugdosó idegenszívűek ideig-óráig, sokszor elviselhetetlenül sok ideig tartó diadalokat arathatnak. Mi, akik a megmaradás útját járjuk, tudjuk, hogy a székely himnusz Csaba királyfija hatezer gyermeket, kamaszt – ahogy az ének mondja – vezetett győzelemre.

Ugyanebben a himnuszban ott van az a stabil alap is, amire építjük ezt a megmaradásutat: a szikla. Mert hogy „porlik, mint a szikla…” De szikla!

A szerző Nagyvázsony polgármestere

Borítókép: Böjte Csaba ferences szerzetes (Fotó: Magyar Kurír)