Ezzel viszont jóformán az iparág minden szegmense visszaélt – tisztelet a kivételnek –, a környezetemben tájékozódva, illetve a saját tapasztalataimra alapozva egy átlagos szülés „ára” hálapénz formájában szülésznőstül, orvosostul 250-300 ezer forint körül mozgott.

Hangsúlyozom, ez csak maga a szülés, nincs benne a várandósgondozás magánúton, a babaholmik és az a rengeteg tétel, amin keresztül a gyermeket váró szülőket lehúzzák. De erről majd kicsit később.

A terület érzékenységére való tekintettel a szakpolitika ígéretet tett arra, hogy részletszabályozás születik majd a témában, amelyet az orvosi kamarával közösen dolgoznak ki. A testület javaslata szerint a megoldás abban állna, ha a várandós édesanyák külön szerződést kötnének az állami ellátásban dolgozó szülészorvossal, így legálisan lehetne kompenzálni a doktorok pluszmunkáját – a hálapénzt tiltó törvénymódosítás kiegészítéseként.

Januárban Gulyás Gergely miniszter erről úgy beszélt, nem ördögtől való a kamarai javaslat, a terület pedig olyannyira egyedi, hogy az egészségügyi törvény elfogadásakor is kivételt tettek a szülész-nőgyógyászok esetében. 

Keressük azt a megoldást, ami nem feszíti szét a jelenlegi megállapodás ­kereteit, de lehetőséget ad az ellentételezésre, ha az orvos valóban ott is van a szülésnél – állt ki a hálapénz teljes tiltása mellett a Miniszterelnökség vezetője. Az ügyben azonban egyelőre nem született eredmény.

A csoportra visszatérve, dacára a fent leírtaknak, nem tudom, hogyan lehetséges, de jóformán csak pozitív tapasztalatokról olvasok az új szabályozás kapcsán. Ami több szempontból is meglepő: egyrészt mert a magyar egészségüggyel szemben a lakosság körében jelentős a bizalmatlanság, másrészt mert ennek a konkrét kórháznak még ezen felül is kiemelkedően rossz a híre.

Ehhez kapcsolódva nemrég készült el a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet (KSH NKI) legfrissebb Kohorsz '18 című vizsgálata a témában (a ­kohorsz olyan, egy időben született emberek csoportja, akik valamilyen közös történelmi tapasztalaton osztoznak), amely hihetetlenül sok szempontból vizsgálta a szülés és az azután következő időszak körülményeit, ám fontos kiemelni: a vizsgált időszak a 2018–2019-ben született gyermekekről és szüleikről szól, vagyis még a hálapénzhez kapcsolódó törvény módosítása és a Covid-járvány kitörése előtt vagyunk.

Hangsúlyozni kell azt is, hogy a vizsgálatban részt vevő nők döntő többsége, azaz 97,6 százaléka a körülbelül 8300 megkérdezett édesanyából állami kórházban vagy klinikán szült, és csupán 1,8 százalékuk hozta világra magánkórházban a gyerekét. 

Közülük mindössze harmincöten hozták otthon világra gyermeküket, tizenketten pedig mentőautóban vagy autópályán adtak neki életet. 

Az is kirajzolódik a kutatásból, hogy a szülő édesanyák jelentős részének nagy biztonságérzetet adott a saját szülészorvos megválasztása, ugyanakkor „azt is elismerték, hogy a szülészorvos felfogadása nem kevés pénzbe került, emiatt leginkább a kedvezőbb hátterű nők szülésénél volt jellemzőbb”. ­

Döntően tehát nagyobb valószínűséggel szültek választott szülészorvossal azok a nők, akik idősebbek, magasabb iskolai végzettségűek, egy- vagy kétgyermekesek és jobb anyagi helyzetűek. Továbbá azok is, akiknek tervezett vagy nem tervezett császármetszésük volt, illetve akik magánkórházban szültek. 

A statisztikák nyelvére lefordítva: „a csak tb-támogatott várandósgondozáson részt vevő nők 18,1, míg a magánrendelésen gondozott nők 75,6 százalékánál, a vegyes ellátású formában várandósgondozáson részt vevő nőknek pedig a 68 százalékánál felügyelt a választott orvos a szülésnél”.

Itt kiemelném, hogy a mintában szereplő nőknek mindössze 1,8 százaléka engedhette meg magának, hogy magánkórházban szüljön, emellett pedig, dacára annak, hogy az ember végigjárta és kifizette magánpraxisban a terhesgondozást, majd bízott benne, hogy a közkórházban annál az orvosnál fog szülni, aki a terhességét végigkísérte, az arány a hét napjaira bontva is változó: szombaton (44,2 százalék) és vasárnap (45,1 százalék) számottevően alacsonyabb arányban volt jelen a választott szülészorvos a szülésnél, mint a hét más napjain (átlag: 51,9 százalék).

Tehát a választott szülészorvos lehetőségét tiltó szabályozás előtt is átlagosan csak minden második édesanya szült a választott orvosánál, még akkor is, ha előtte kicsengette az igen borsos árú magán-terhesgondozás árát. 

És, ha már itt tartunk, nézzük a kutatás szerinti árakat: a mintában szereplő gyermeket váró nők a várandóssághoz ­kapcsolódóan átlagosan 126 ezer forintos kiadásról számoltak be, míg a szülés átlagosan 108 ezer forintba került (azok számára, akik fizettek), a babafelszerelések pedig 180 ezer forintba.

A megkérdezettek nagyjából harmada csak tb-finanszírozott nőgyógyász általi várandósgondozást vett igénybe, nekik a várandóssághoz köthető kiadásaik átlagosan 51 ezer forintot jelentettek. 

A várandósok hatvan százaléka vett igénybe legalább részben magánnőgyógyászati ellátást, ami jelentősen megnövelte a kiadásaikat. 146 ezer forintot fizettek átlagosan azok, akik a tb és a magánrendelés ellátását is használták, a kizárólagosan várandósgondozási magánrendelés keretében ellátottak pedig átlagosan 194 ezret fizettek.

Ezen a rendszeren hivatott változtatni a már említett tavalyi szabályozás, aminek senki nem örült, érthető okokból. Ugyanakkor – ahogyan a már említett csoportban is erről szólnak a visszajelzések – elkezdtek úgy működni a szülészetek, ahogyan egy átlagos kórházban minden osztálynak kéne. 

Az orvosok nem motiváltak abban, hogy különböző minőségben lássanak el „fizetős” és „nem fizetős” beteget, így mindenki ugyanolyan színvonalú ellátást kap. Ugyanez igaz a szülésznőkre is és az osztályon dolgozók mindegyikére. A teljes körű figyelmet, szakértelmet és biztonságérzetet pedig mindenki megérdemli, aki a rendszerbe bekerül. Pénztárcától függetlenül.

A szerző újságíró

Borítókép: Az új év első fővárosi újszülöttje, Hunor Pál édesanyja karjában a Honvédkórház II. telephelyének szülészetén 2021. január 1-jén (Fotó: MTI/Mónus Márton)