Hazafelé nem egy alkalommal elhelyeztük nemzetiszín szalagos csokrunkat a magyar diákok boldog csevejétől hangos Kolozsvár belvárosában, a Mátyás-szobor mellett álló Kinizsi és Magyar Balázs bronzalakjainál.

A kincses városban magyarul is főtérszerte, plakátokon hirdetett rendezvényeken (például az adventi vásárforgatagban) döbbentem rá: Csaba királyfi már eljött csillagösvényén és éppen győzelemre vezet minket is az elmúlt húsz-huszonöt évben összesen hatezer magyar árva, félárva nevelésével, egész erdélyi és Kárpát-medencei magyarságunk felemelésével. 

Hiszen Böjte Csaba ösvényén a jövőnknek megmentett gyermeklelkek adják a csillagfényt. És ezt az ösvényt teszi járhatóbbá a firtosi unitárius lelkész, az emberközeli székely porták vendégszeretetei, a gidófalvi emlékezők, de a felvidéki, délvidéki szórványmagyarok barátsága, kitartása is. 

Éppúgy, ahogy a vidám önfeledtséggel csacsogó kolozsvár-belvárosi magyar diákság is iskoláikból, egyetemeikről kitódulva. Erdélybe az 1479. október 13-i kenyérmezei diadal után hódító szándékkal többet nem tört be a török. 

Sajnos Kinizsi Pál halála után Belső-Magyarországot szállta meg és tizedelte meg 150 évre a muzulmán sereg, viszont az Erdőelvén kialakult fejedelemségben másfél évszázadon át meg tudta őrizni magyarságunk létszámban és szervezettségben is államalkotó képességét. Csoda. 

Ahogy csoda az az út, ahogy túléltük a szabadságharc(ok) ­leverését, Trianont, világháborúkat. Húsz-huszonöt éve suttogva beszéltünk anyanyelvünkön Kolozsvárott, ma a megmaradás útját járjuk ott is az ünnepeken, magyar napokon, de a hétköznapok diákvidámságaiban is.

És ezt az utat járjuk oly sokan, mi, egymásba kapaszkodó magyarok, éljünk bárhol is a nagyvilágban. Most nem fegyverrel küzdünk, mint 1479-ben Kinizsi, hanem kapaszkodással, szavakkal, hittel, munkával. 

A Böjte Csabába most kéjjel rugdosó idegenszívűek ideig-óráig, sokszor elviselhetetlenül sok ideig tartó diadalokat arathatnak. Mi, akik a megmaradás útját járjuk, tudjuk, hogy a székely himnusz Csaba királyfija hatezer gyermeket, kamaszt – ahogy az ének mondja – vezetett győzelemre. 

Ugyanebben a himnuszban ott van az a stabil alap is, amire építjük ezt a megmaradásutat: a szikla. Mert hogy „porlik, mint a szikla…” De szikla!

A szerző Nagyvázsony polgármestere

Borítókép: Böjte Csaba ferences szerzetes (Fotó: Magyar Kurír)