Hamburg környezetvédelmi hatóságának korábbi vezetője, Fritz Vahrenholt volt városi szenátor írja: „Tizennyolc atomerőművet zártunk be, és megkezdtük a szénenergia kivezetését. Eközben földgázt alakítanak át elektromos árammá. Az atom és a szén feladása tévedés volt. Az Oroszországtól való földgázfüggőség is. Mindent rosszul csináltak. A Németországban előállított energia öt százaléka származik szélből és napból; ez soha nem oldja meg a problémát. Nálunk minden évben három hónapig szélcsend van. Németországban a legmagasabb az áram ára az egész világon. Az országot belehajszolták a média klímapánikjába, miszerint hamarosan elpusztul a világ. Ez tiszta zagyvaság, az embereket egy szélsőséges, kitalált forgatókönyvvel bizonytalanítják el.”

Németországban az idén hiány lesz gázból. Ahelyett, hogy tárolnák, ahogyan az szükséges lenne a következő télre, nagy mennyiségben alakítják át elektromos árammá, mivel az így fejlesztett áram nélkül máris leállna az ország. Baden-Württemberg tartomány zöldpárti miniszterelnöke, Winfried Kretschmann díjat érdemlő ostobasággal szállt be a vitába, amikor azt mondta, a télen gázhiány fenyeget, nem pedig áramhiány, az atomerőművek ugyanis tudvalevően áramot, nem pedig gázt termelnek. A Merkel előtti időkben soha nem lett volna belőle miniszterelnök. Akkoriban még számított a tudás és a gyakorlat.

Különösen veszélyeztetett most a gáztól függő német háztartások mellett a szesz-, a dohány-, a textil-, a gyógyszeripar, a vegy- és a fémipar, ahogyan a papír-, az üveg- és járműgyártás, valamint a nyomdászat is. (Igencsak különleges ezek közül az üvegipar helyzete: termékeire a Zöldek által mindenekfelett imádott napelemekhez is szükség van.) Ellenirányban csak akkor tudnánk haladni, ha rükvercbe kapcsolna a berlini kormány, nem állítaná le az utolsó három atomerőművet, újra üzembe helyezné a 2021 végén a hálózatról lekapcsolt erőműveket, nem zárná be a huszonhárom szénerőművet sem – visszatérne az atom- és a szénenergiához –, továbbá támogatná az új energiaforrásokkal kapcsolatos kutatásokat, és csak kiegészítésként venné számításba a napot és a szelet. A legegyszerűbb lenne visszatérni a 2005-ös adótörvényekhez; akkor kezdte pozitív hatását kifejteni az Agenda 2010 (Gerhard ­Schröder kancellár második kormányának reformprogramja — a szerk.). Ez természetesen nem fog bekövetkezni, noha a tények ereje végül diadalt arat majd az ideológia felett, és ez az elkerülhetetlen fejlemény végtelenül sokba fog kerülni nekünk.

Az egyik német kormánypárt, a liberális FDP érdekesen kommentálta a legújabb kormányzati felhívást, hogy szerelkezzünk fel szükségáram-fejlesztőkkel: „zavarba ejtő, hogy egy államtitkár arra szólít fel, vásároljunk [dízelmeghajtású] aggregátorokat, miközben ugyanez a kormány minden további nélkül le akar állítani csúcstechnológiát képviselő, szén-dioxid-mentes atomerőműveket”. Feszülten várjuk, hogy a szabad demokraták vajon tesznek-e valamit e velős szavak után? Kételyünknek azért fenntartjuk a helyet. Mindenesetre az energiafordulat és a földgázügyi kényszerhelyzet hiába két külön fogalom, valójában egy és ugyanazon dolgot jelentik. Németország továbbra is töretlenül sóvárog, hogy a fejlődő országok sorsára jusson. A Könnyek völgye még csak később következik.

A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője volt, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból

Borítókép: Winfried Kretschmann, Baden-Württemberg miniszterelnöke (Fotó: MTI/EPA/DPA pool/Marijan Murat)