Manfred Webernek elege van. Neki speciel abból van elege, hogy – miként állítja – „Orbán Viktortól függünk”.
Az a helyzet, hogy sok mindenkinek van elege manapság sok mindenből.
Nekünk például elegünk van Manfred Weberből. De nagyon. Elegünk van ebből a gyáva, elvtelen senkiből, aki az Európai Néppárt vezetőjeként befejezte a nagy művet, és a konzervatív-keresztény néppártból egy semmilyen pártot csinált, amelyet nagyítóval sem lehet immár megkülönböztetni akármelyik európai szélsőbalos, anarchista, neoakármilyen vagy éppen szocdem párttól – nem mintha az európai szociáldemokraták még lennének egyáltalán valamilyenek.
Helmut Schmidt világa odavan, Helmut Kohl világa odavan. S ami lett helyettük, az a nagy romlás.
Van egy mém, két képből áll, az egyiken egy „kétszáz évvel ezelőtti kutya” látható, a másikon egy mai. A kétszáz évvel ezelőtti kutya alá ez van írva „Elkergettem egyedül egy farkasfalkát, aztán megettem a rókát, ami a tyúkjaidat tizedelte.” A mai kutya alá pedig ez: „Ma rossz tápot adtál nekem, amitől fáj a pocakom és megy a hasam.”
Pontosan ez a helyzet, csak alig húsz év alatt jutottunk el a hasfájós kis Weberig.
Szóval elegünk van Weber elvtársból. A semmilyenségéből, a kártékonyságából, a hazugságaiból, az aljasságából. És elegünk van az ugyanilyen Európából, az ugyanilyen Nyugatból. Elegünk van az önsorsrontásból és a feneketlen ostobaságból.
Elegünk van az Egyesült Államokból, elegünk az elnökükből, akinek kis cetlikre kell felírni, hogy „ülj le”, „köszönj”, „beszélj röviden”, de hiába írják fel neki, mert így is eltéved a kertben, állandóan kezet fog a láthatatlan emberrel, nyilvánosan szellent és hülyeségeket beszél.
Elegünk van abból, hogy Ukrajna azért fontos neki, mert családi üzletként kezeli, elegünk van a debil kölykéből, aki ukrán prostikkal töltötte az idejét Kijevben, majd szánalmas légyottjait filmre vette, feltöltötte a világhálóra, s amikor az egésszel lebukott, mert a laptopját ottfelejtette egy autószerelő műhelyben, akkor mindent letagadtak.