Magyarországon már nem is pusztán törésvonal (cleavage) alakult ki a politikai életben a két nagy tábor között, hanem hasadás (fission), s ez a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy a rendszerváltás során sort kellett volna keríteni a kádári, majd posztkádári magatartásforma háttérbe szorítására, vagyis a demokratikus intézmények létrehozása mellett a demokratikus attitűd megteremtésére – s ez nem mehetett volna másképp, csakis következetes, tudatos és jól eltervezett személycserék sorozatával a társadalom minden fontos szférájában. Ez azonban nem történt meg, s ennek terheit nyögjük mind a mai napig, immáron egy politikai háború formájában.
Összegezve: azért neveztem el „glaszékesztyűsnek” a magyar rendszerváltást, mert hiányzott belőle az a szenvtelenség és következetesség, amely nélkül egy diktatúrát soha nem lehet teljesen megszüntetni. Egy negyven éven át tartó diktatúra oly mértékben beivódik a lelkekbe, a cselekvésekbe, a magatartásokba és a gondolkodási szerkezetekbe (hol zsarnokság van, ott zsarnokság van – írta Illyés Gyula), hogy annak megszüntetése pusztán formális, törvényi, jogi, intézményalapítási lépésekkel nem történhet meg. Egyszerűen logikailag is képtelenség egy olyan sikeres rendszerváltást elképzelni, amelyik nem számol azzal, hogy ha a diktatúrában meghatározó szerepet játszott személyeket megtartja az új rendszerben is, akár ugyanott, akár más fontos pozíciókban, akkor egyben megtartja, fenntartja egyfelől a kapcsolati hálókat, melyek pillanatokon belül újra összeállnak és hálózattá válnak, másfelől megtartja, fenntartja azt a gondolkodási, tudati szerkezetet, amelyik a diktatúra szerkezetének felel meg, amelyik kizárólagosságra tör és nem befogadásra, amelyik hierarchiában gondolkodik és nem egyenrangú viszonyokban, amelyik hegemóniákat akar és nem váltakozó dominanciákat, amelyiknek a birodalmaknak való alávetettség és megfelelési kényszer az egyik legfőbb jellemzője, amelyik nem tudja elfogadni az időleges politikai vereséget, amelyik számára nincs erkölcsi, etikai norma, ha a hálózat tagjain, vagyis a volt elvtársakon kell segíteni, amelyik ha kell, a nemzeti érdekekkel szemben lép fel és így tovább még sokáig.