Aztán az elmúlt évek rideg valósága szembejött ezzel a gyakorlattal. Először az Európára és kiemelten Németországra szabadított migrációs invázióval nem tudtak mit kezdeni. Hiába hajtogatta Angela Merkel, hogy ők képesek ezt is megoldani. Szilveszterkor is láttuk ennek tragikus következményeit. Majd jött az orosz–ukrán háború, és a maga brutalitásában mutatta meg, hogy ütőképes hadsereg nélkül a pénz már nem old meg semmit. Mert a XXI. században is elengedhetetlen a nemzeti szuverenitás biztosításához a megfelelő véderő és a hatékony titkosszolgálati háttértámogatás. 

Az érthető morális okokon túlmenően az így megtakarított milliárdok segítettek felépíteni és működtetni a jóléti államot. A német és ezzel az európai biztonságot pedig évtizedekig garantálta az Egyesült Államok. Ez sokáig jó üzleti modellnek tűnt mindkét fél számára. Mindaddig, amíg ki nem derült, hogy ez a kényelmes megoldás súlyos kockázatokkal is jár: a nemzeti és ezzel az európai szuverenitás jelentős részének a feladását jelenti. Az Egyesült Államok egyre inkább a saját érdekei mentén alakította európai politikáját. Gondoljunk csak a Jugoszlávia szétesése utáni új katonai, politikai erőviszonyok kialakítására. Az egykor erős európai államok csak messziről nézték, miként jönnek létre új országok amerikai bábáskodás mellett. De a Közel-Kelet, Észak-Afrika és a volt szovjet tagköztársaságok destabilizációja, nyersanyagforrásai fölötti rendelkezés megszerzése sem az európai gazdasági, biztonsági érdekeket szolgálta.

 Legalábbis Snowden csak ezekről tett említést. Akkoriban az ameri­kaiak kategorikusan cáfolták az áruló ügynök állításait, a német szolgálatok pedig azzal zárták le a vizsgálatot, hogy valószínűleg nem történt ilyen. Aztán még ebben az évben az is kiderült, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat egyik munkatársát sikeresen beszervezte. A Markus R. fedőnevű ügynök több száz német hírszerző adatait adta át az amerikaiaknak. Ez a két botrány megmutatta, hogy nemcsak a német hadsereg, hanem a titkosszolgálatok sem képesek megvédeni a német nemzeti szuverenitás alapvető elemeit. Ha ugyanis a kormányzati kommunikáció nyitott könyv egy idegen állam számára – még ha szövetséges is! –, akkor elemi biztonsági feladataikat sem teljesítik az arra hivatott szervek. Aztán 2021-ben az is nyilvánosságra került, hogy Snowden igazat mondott, és bizony lehallgatták a német kormány tagjait. Angela Merkel kancellár és Emmanuel Macron elnök közösen várt magyarázatot a történtekre. Az amerikai illetékesek elnézést kértek, és megígérték, hogy többé nem tesznek ilyen csúnya dolgot.

Tavaly ősszel furcsa körülmények között működésképtelenné vált az Északi Áramlat gázvezeték mindkét ága. A svéd vizsgálat megállapította, hogy robbantással tették működésképtelenné a vezetékeket, ezzel elvágva a német ipart az olcsó orosz gáztól. Ha a tényleges elkövetőket még nem is ismerjük, a megrendelőt nagy valószínűséggel beazonosíthatjuk. Joe Biden már az orosz invázió megindulása előtt bejelentette, hogy „megszüntetik” az Északi Áramlatot, ha az oroszok átlépik az ukrán határt. A robbantás után pedig Sikorski volt lengyel külügyminiszter ezt írta: „Köszönjük, USA!” A német kormány azóta is alig nyilatkozik a történtekről, a német hatóságok pedig szinte észrevétlenül folytatják a vizsgálatot.

 Ráadásul a Carsten L.-ként emlegetett férfi előtte a német hadseregben szolgált ezredesi rangban, onnan került a szolgálathoz. A botrány sokkolta a német hírszerzést. Annál is inkább, mert az árulót egy partnerszolgálat informá­ciói alapján kapták el. Magyarul még a szolgálat belső elhárítása is csődöt mondott. Jelenleg vizsgálják, hogy már a hadsereg soraiban árulóvá vált-e az ezredes vagy a hírszerzéshez átkerülve szervezték-e be az oroszok.

Mindenesetre a két ügynök lebukása sok mindent elárul a német állam működésében tapasztalható anomáliákról. A hadsereg és a titkosszolgálat soha nem lehet csupán egy költségvetési tétel a sok között. Ha ezek nem működnek hatékonyan, elkötelezetten, akkor a pénz kevés. (Bármilyen soknak is tűnik.) A német politikai szuverenitás hiányosságai egyre világosabban megmutatkoznak. Érdemes lesz figyelni, hogy miként dönt majd a német kormány a további ukrajnai fegyverszállításokról, kiemelten a Leopard harckocsikról.
Mi pedig addig is tartsuk észben Dobó István szavait: „A haza nem eladó semmi pénzen!”
 

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke)