Nemcsak évtizedes állandó szerzője, de makacs olvasója is vagyok a Magyar Nemzetnek. Méghozzá abból a régi vágású fajtából, aki papíralapú, nyomtatott formában szereti kézbe venni az újságot.
Újabban nem könnyű ez a hobbi. Olykor egyenesen kihívás.
Alapvetés, hogy korán keljen az ember, mert ellenkező esetben egyszerűen nem kap lapot, elviszik az orra elől még azt a néhányat is, ami az árusokhoz érkezett aznap. Már ha érkezett egyáltalán – merthogy ez igen esetleges. „Ma sajnos nem hoztak Nemzetet” – szokta mondani olykor a lapárusítással is foglalkozó boltos mifelénk, amikor lelombozódva faggatni kezdem. (A tizenkétezres Maglódon csupán az egyetlen posta, néhány nagyobb élelmiszerbolt és a benzinkút tart Magyar Nemzetet – fejenként kettőt-hármat –, délelőttre azonban legtöbbször már megveszekedett szál sincs belőlük.) Ha panaszkodik az ember, többnyire azt javasolják, fizessen elő a lapra, és akkor nincs probléma. Az ám, csakhogy az a régi, hagyományos hírlapkézbesítés már jó ideje megszűnt – pontosabban a szerencsétlen biciklis postás plusz feladata lett, aki szegény nemritkán csak délben jut el az előfizetős kuncsafthoz. Mit ér akkor már egy napilap…
Az újságolvasás ugyanis szigorúan reggeli tevékenység. Pontosabban, reggeli rituálé. Szeletke békebeli hangulat, amolyan kávéházi életérzés a múlt századelőből. Az ember kényelmesen leül a fotelba, karszékbe, s kávéját, kapucínerét kortyolgatva sorra veszi, mi minden történt az elmúlt napon a nagyvilágban. (Számítógép előtt ülve, online olvasgatva még sosem éreztem hasonlót. És akkor egy esetleges váratlan reggeli áramszünetről még nem is szóltam…)
Persze lehet, hogy egy kicsit hazabeszélek. Boldogult ifjúkoromban talán egy esztendeig hírlapkézbesítőként is dolgoztam. Pestújhely kertvárosi házaihoz vittem ki az újságokat, kiskerekű, elöl, hátul dobozos biciklivel róttam a hajnali utcákat. Fél ötkor, ha esett, ha fújt, hóban-fagyban, télen vaksötétben kezdtem – igaz, hétre, nehezebb, „rádióújságos” napokon nyolcra már otthon voltam. Amennyire visszaemlékszem, minden második, harmadik háznál volt újságelőfizető, némelyikük már a kapuban állva várta a lapot, hogy még munkába indulás előtt belelapozhasson a zizegő hírlapba. Már korán reggel olvastak az emberek…
