De legyünk teljesen őszinték: a napi ügyekhez gyártott napi magyarázatainkban megsokszorosított gyalázkodás bármilyen szempontból maradandó volna? Nem pusztán azt árulja el, hogy Csokonai hajdúinál is alantasabb létformát élünk? Hogy káromkodásból építünk katedrálist a romlás korszakában? Nos, ha ez a válasz, akkor ebben az ártalmas színjátékban nem szabad részt venni. Aki szellemi munkában képtelen betartani az erkölcsi minimumot, aki íróként, olvasóként, kommentelőként semmi másra nem képes, mint indulatkeltésre, annak még nagyon sokat kell munkálkodnia, hogy valahonnan valahova elérjen.
Egyébként pedig az sem igaz, hogy a mi korunkban ne lennének mindennapi csodák, felfedezendő vidékek, feltárásra váró bányák. Csak végre mindannyiunknak meg kellene húznunk a minimumot. Arról kéne beszélgetnünk, hogy a mai Csokonaik szépirodalmi és közéleti üzenete elér-e a szívekhez vagy sem. Aztán majd közösen elgondolkodunk azon, mennyire eredeti ugyanazokat a színeket felfesteni p, f és b kezdetű szavainkkal.
Szerintem olykor az öröklétre is illene figyelnünk, nemcsak arra, hogy a ganét ráhányjuk a másik emberre, és érthetetlen módon tiszteletet követeljünk a magunk számára pusztán azért, mert mocskos a szánk, semmit nem tudunk, de nem is értünk. Ha úgy tetszik, ez a modern kor valódi kihívása. Eldönteni, hogy folytatjuk-e a munkát, a világosat választjuk, vagy éppen a sötétséget, és mindenestől elmerülünk a magunk teremtette mocsárban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!