„Kapjátok be!” – fakadt ki a Momentum politikusa, miután elvették a mentelmi jogát + videó
A politikusnak vélhetően ez volt az utolsó nagy ívű felszólalása.
A politikusnak vélhetően ez volt az utolsó nagy ívű felszólalása.

Vidám, de ostobaságtól, trágárságtól és öncélú humorizálástól mentes új évet, új világot kívánunk saját magunknak!

Mutatjuk az újságíró-szervezet véleményét, amit lapunk beadványa nyomán tettek közzé.

Sokan nem tudnak, nem is akarnak másképp írni, mint a félkegyelműek indulatával.

Tisztelt Fabiny Tamás püspök úr! Ez a nyílt levél tele lesz trágársággal – és mindegyik idézet.

Az internet népe most egy tüntetésen egy diáklány által elmondott erősen trágár, sőt obszcén szöveg kapcsán vitatkozik.

A volt DK-s, most momentumos politikus korábban lámpavasak emlegetésével okozott botrányt.

A balliberálisok egy kiskorú fedezékéből támadták a kormányt a nemzeti ünnepen.

Pálfalvi Milán szerint az őszödi beszéddel először Gyurcsány adott rossz példát a fiataloknak.

A publicisztikának nem durvasággal, hanem értékteremtéssel kell az igazságot keresnie.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.