Egyébként Rácz volt az is, aki nagy buzgalmában lerántotta a leplet az egész Lili-jelenségről; arról, miért vetnek be a liberálisok egyre gyakrabban gyerekkatonákat a közélet harcterein: „Civilizált ember gyerekeket nem bánt. Soha, semmilyen körülmények között. Egyet nem érteni, vitatkozni lehet, de bántani őket nem. Ergo aki egy középiskolás diák­lányra kiabál kígyót-békát a (mégoly trágár) véleménye miatt, a »példás megbüntetést«, kirúgást, egyebeket követelve, az utolsó, gyáva, sz…r ember” – írta Rácz.

Íme, a beteg haditerv lényege! Egy – lehetőleg lány – gyerekkatonát kitolni maguk helyett a pulpitusra golyófogónak. Odalökni, hogy mondjon bármit, de lehetőleg minél alpáribbakat, minél aljasabbakat, bántson meg minél többeket, amire majd borítékolhatóan ráharap az ellenség. És amint visszalőnek, akkor magzatpózba kuporodva lehet ordítani: „aki egy középiskolás diáklányra kiabál kígyót-békát, az utolsó, gyáva, sz…r ember”. Holott a helyzet éppen fordított, kedves Rácz András! Aki egy kislányt küld maga helyett a harctérre, aki egy kislány fedezékéből támad, az a gyáva. Továbbá: sunyi és becstelen.

Ki kell kerülni a ravasz csapdát! Nem a bábura, hanem a száját mozgató bábmesterekre kell lőni! Nem az éppen pódiumra taszajtott gyerekekre kell haragudni: ők bármilyen korlátoltak, buták vagy éppen tenyérbemászók – mind áldozatok. Áldozatai romlott, pénzéhes családjuknak, mint például szegény Greta Thunberg, akit szülei löktek a világszínpadra felpörgetendő a klímaőrületet. A betanított svéd gyerekkatona fedezékéből aztán óriásit kaszált nemcsak apa-anya meg a családi cég, hanem a „zöld” nemzetközi felforgatókönyv ötletgazdái.

Így járt néhány éve az a kunsági lány is, aki „bajszos f…sznak” nevezte Magyarország köztársasági elnökét, és fölszólított minden fideszes politikust, hogy „b…ssza arcon magát”. Neki is hozsannáztak egy darabig a balliberálisok, pajzsra emelték, még Timmermansszal is szelfiztették, hogy aztán – miután ráuntak – kiutálják köreikből. Így bánik tehát velük, így szipolyozza ki saját gyerekkatonáit az a bizonyos másik Magyarország.

S milyenek a mi gyerekkatonáink, a mi ifjú példaképeink? Például olyanok, mint az Apró Antalék által kivégeztetett Mansfeld Péter. Idézet testvére, Mansfeld László visszaemlékezéséből: „A bátyám, Péter egy segítőkész, vállalkozó szellemű gyerek volt. Elindult, hogy a Széna téri piacról élelmet hozzon a lakóknak, meg természetesen nekünk is. Odakeveredett valahogy Szabó bácsi közelébe, de azt mondták neki a forradalmárok, hogy nagyon fiatal, menjen haza, varrasson anyukájával egy nemzetőrkarszalagot, és akkor kap egy igazolványt. Így is történt. Édesanyám megvarrta, Péter büszkén viselte a nemzeti színű karszalagot. Állandóan kapuszolgálatra osztották be, de ez neki kevés volt, ő harcolni akart. Én úgy gondolom, hogy meg akarta bosszulni a nagypapát, aki meghalt a harcokban. Amikor Szabó bácsi meglátta, hogy Péter fegyvert kér, homlokon csókolta, és azt mondta neki: »Ilyen fiatalemberek, ilyen fiúk kellenek nekünk, a fiammá fogadlak!« Megcsókolta, és feleskette Pétert a forradalomra. Édesanyám úgy nevelt minket, hogy a szónak legyen értelme, legyen tartalma, és amire egyszer megesküdtünk, azt tartsuk is be. Hazafiasságra nevelt bennünket. Péter ezt az utolsó pillanatig, amíg meg nem halt, be is tartotta.”

Figyelik? Még ott, a vérzivatar közepette is Szabó bácsiék próbálták óvni az alig 15 esztendős gyerekembert, kapuszolgálatra osztották be, noha ő harcolni akart. Érző emberi lény nem küld gyerekeket a frontvonalba – miként tették azt övéi most szegény Lilivel. Mondom: vagyunk mi, és vannak ezek. Két világ, két Magyarország.

Borítókép: Pánkotai Lili slam poetry előadása az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által a pedagógusokért meghirdetett szolidaritási tüntetésen a Műegyetem rakparton 2022. október 23-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)