időjárás 5°C Vilma 2022. december 5.
logo
KÉT MAGYARORSZÁG – A balliberálisok egy kiskorú fedezékéből támadták a kormányt a nemzeti ünnepen

Gyerekkatonák mögé bújók

Pilhál Tamás
2022.10.27. 05:40
Gyerekkatonák mögé bújók

Kellenek az ilyen vakuvillanások, mint amilyen a mostani október 23-a volt. A hirtelen támadt fényárban még a homályosan látók, a közélet zavarosában nehezen eligazodók is észlelhetik a különbségeket. A különbségeket „ők” és „mi” között. Azt, ahogyan ők „ünnepelnek”, és ahogyan mi ünneplünk. Hogy mit jelent nekik ötvenhat és Magyarország, és mit nekünk. Ilyen vakuvillanásokkor a napnál világosabban látszik, hogy két Magyarország van: e kettő egymás mellett, párhuzamosan létezik, összefésülhetetlenül, kibékíthetetlenül.

Az úgy volt, hogy a magyarországi balliberálisok „ünnepi” rendezvényén a Molnár Áron nevű balliberális hiperaktivista (mellékesen: színész) fölkérésére egy Lili nevű lány fölolvasott a telefonjáról egy szöveget. Ettől a honi ellenzék spontán elalélt, és azóta is fölállva tapsikol, mint a jázminok.

Ízelítő a remekműből: „A generációm vállalja a felhivalkodást, hogy lesz…rjuk, ki az apa és ki az anya, csak szeresse azt a gyereket, akit a ti nemzedéketek nem mert felnevelni sem. […] Azt hiszed, ki tudod törölni a gondolkodást? A f…szt! […] Ha el sem hiszed, hogy én és mi vagyunk a jelen és a kib…szott jövő. […] Nekem soha nem az lesz az első, kedves Hír TV, hogy éppen ki-kinek a f…szát szopja teli erőből, hanem hogy vállalja-e a véleményét bárkivel szemben.” S mindezt október 23-án, a magyarok nemzeti ünnepén, lyukas magyar trikolórral a háttérben. (Beszédes: nagyjából az volt az egyetlen magyar zászló a pár ezres tömegben. Mert ennek a Magyarországnak, a kilúgozott lelkű részének ennyit jelent a haza, a piros-fehér-zöld.)

Azt írtam, egy „szöveget” olvasott föl. Belátom, ez némileg túlzás. Inkább: szavakat egymás után. A szövegeknek többnyire szokott elejük, közepük, végük lenni; olykor még értelmük is. Itt ilyesmikkel nem terhelte hallgatóságát a szónok. Ennek dacára zajos sikere lett.

Lelkendező hívei közül kiemelkedik az amerikai birodalmi propagandát résmentesen fölmondó Rácz András „Oroszország-szakértő”, aki arról tájékoztatta a magyarokat, hogy – idézem – „Aki nem képes felismerni a költészetet (mert bizony a slam poet­ry is költészet), az ráadásul még hülye is.” Nofene. Szóval ez maga a költészet, tudatja Rácz „Oroszország-szakértő” és műelemző, aki nyilván egy itt felejtett polihisztor.

Én hülye meg évtizedeken át azt képzeltem, hogy a költészet valami ilyesmi: „Megmondom a titkát, édesem a dalnak: / Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. / Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.” De hát mit tudhatott szegény Babits a versekről, a „felhivalkodásról” meg az olyan stilisztikai bravúrokról, mint a kötőszóként tálalt „f…szom”. Tudta viszont, hogy amilyen a lelked, olyan dalok pendítenek meg benned valamit. A miénkben Babits, József Attila, Radnóti, Reményik pendít – Ráczékéban meg a Lili. Szegény ember vízzel főz.

Egyébként Rácz volt az is, aki nagy buzgalmában lerántotta a leplet az egész Lili-jelenségről; arról, miért vetnek be a liberálisok egyre gyakrabban gyerekkatonákat a közélet harcterein: „Civilizált ember gyerekeket nem bánt. Soha, semmilyen körülmények között. Egyet nem érteni, vitatkozni lehet, de bántani őket nem. Ergo aki egy középiskolás diák­lányra kiabál kígyót-békát a (mégoly trágár) véleménye miatt, a »példás megbüntetést«, kirúgást, egyebeket követelve, az utolsó, gyáva, sz…r ember” – írta Rácz.

Íme, a beteg haditerv lényege! Egy – lehetőleg lány – gyerekkatonát kitolni maguk helyett a pulpitusra golyófogónak. Odalökni, hogy mondjon bármit, de lehetőleg minél alpáribbakat, minél aljasabbakat, bántson meg minél többeket, amire majd borítékolhatóan ráharap az ellenség. És amint visszalőnek, akkor magzatpózba kuporodva lehet ordítani: „aki egy középiskolás diáklányra kiabál kígyót-békát, az utolsó, gyáva, sz…r ember”. Holott a helyzet éppen fordított, kedves Rácz András! Aki egy kislányt küld maga helyett a harctérre, aki egy kislány fedezékéből támad, az a gyáva. Továbbá: sunyi és becstelen.

Ott tülekednek hát most az üres ­lelkűek szegény Lili mögött: az „ismert katolikus teológus”, a Nyugati Fény nevű pöcegödör, „Csekk” Katalin meg a többiek, és a kamaszlány-pajzs biztonságából rázzák az öklüket. Hát miféle alakok ezek? Egy biztos: különleges anyagból gyúrták őket, különlegesen hitvány anyagból.

Ki kell kerülni a ravasz csapdát! Nem a bábura, hanem a száját mozgató bábmesterekre kell lőni! Nem az éppen pódiumra taszajtott gyerekekre kell haragudni: ők bármilyen korlátoltak, buták vagy éppen tenyérbemászók – mind áldozatok. Áldozatai romlott, pénzéhes családjuknak, mint például szegény Greta Thunberg, akit szülei löktek a világszínpadra felpörgetendő a klímaőrületet. A betanított svéd gyerekkatona fedezékéből aztán óriásit kaszált nemcsak apa-anya meg a családi cég, hanem a „zöld” nemzetközi felforgatókönyv ötletgazdái.

Ám a gyerekkatonák nem csupán családjuk, hanem a hatalomért bármilyen aljasságra kész, megátalkodott liberális politikai maffia áldozatai is, amely fölhasználja, kifacsarja, majd – ha unalmassá válnak – elhajítja őket.

Így járt néhány éve az a kunsági lány is, aki „bajszos f…sznak” nevezte Magyarország köztársasági elnökét, és fölszólított minden fideszes politikust, hogy „b…ssza arcon magát”. Neki is hozsannáztak egy darabig a balliberálisok, pajzsra emelték, még Timmermansszal is szelfiztették, hogy aztán – miután ráuntak – kiutálják köreikből. Így bánik tehát velük, így szipolyozza ki saját gyerekkatonáit az a bizonyos másik Magyarország.

S milyenek a mi gyerekkatonáink, a mi ifjú példaképeink? Például olyanok, mint az Apró Antalék által kivégeztetett Mansfeld Péter. Idézet testvére, Mansfeld László visszaemlékezéséből: „A bátyám, Péter egy segítőkész, vállalkozó szellemű gyerek volt. Elindult, hogy a Széna téri piacról élelmet hozzon a lakóknak, meg természetesen nekünk is. Odakeveredett valahogy Szabó bácsi közelébe, de azt mondták neki a forradalmárok, hogy nagyon fiatal, menjen haza, varrasson anyukájával egy nemzetőrkarszalagot, és akkor kap egy igazolványt. Így is történt. Édesanyám megvarrta, Péter büszkén viselte a nemzeti színű karszalagot. Állandóan kapuszolgálatra osztották be, de ez neki kevés volt, ő harcolni akart. Én úgy gondolom, hogy meg akarta bosszulni a nagypapát, aki meghalt a harcokban. Amikor Szabó bácsi meglátta, hogy Péter fegyvert kér, homlokon csókolta, és azt mondta neki: »Ilyen fiatalemberek, ilyen fiúk kellenek nekünk, a fiammá fogadlak!« Megcsókolta, és feleskette Pétert a forradalomra. Édesanyám úgy nevelt minket, hogy a szónak legyen értelme, legyen tartalma, és amire egyszer megesküdtünk, azt tartsuk is be. Hazafiasságra nevelt bennünket. Péter ezt az utolsó pillanatig, amíg meg nem halt, be is tartotta.”

Figyelik? Még ott, a vérzivatar közepette is Szabó bácsiék próbálták óvni az alig 15 esztendős gyerekembert, kapuszolgálatra osztották be, noha ő harcolni akart. Érző emberi lény nem küld gyerekeket a frontvonalba – miként tették azt övéi most szegény Lilivel. Mondom: vagyunk mi, és vannak ezek. Két világ, két Magyarország.

Borítókép: Pánkotai Lili slam poetry előadása az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által a pedagógusokért meghirdetett szolidaritási tüntetésen a Műegyetem rakparton 2022. október 23-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.