Vicc a 80-as évekből: „A keleti blokk három vezetője egy időben megírja és kiadja emlékiratait a következő címekkel: Jaruzelski: A Visztulától a pusztulásig. Ceausescu: Az illegalitástól az alig-ellátásig. Kádár János: Az Árpád-háztól a szegényházig.”
Ama vészterhes időkben izgatottan vártuk a szilveszter közeledtét, az év utolsó estéjén elhangzó kabaréműsort, különösen a rádiókabarékat, hogy aztán hetekig idézzünk a műsorból, átmentve a vidámság hangulatát a soron következő év szürkeségét enyhítendő. S ha elfelejtettük volna bármelyik fontos mondát a tréfáknak, bízhattunk benne, hogy a gyakori ismétlő műsorban felfrissíthetjük memóriánkat. Akkor, ott, úgy az 1980-as évek végéig. De nem ma és nem a politikai kabarénak titulált modortalan sárdobálást hallgatva. A legfájóbb, hogy ma a magukat humoristának kikiáltott megmondók próbálnak ugyan politikai humort erőltetni, de trágárságon kívül ritkán jutnak messzebbre.
Ennél nagyobb baj, hogy az utcáról eltűnt a jóízű pesti vagányság. Aki életkorából adódóan nem élhette meg a fentebb leírt nosztalgikus élményt, annak nyilvánvalóan nem is hiányzik az életéből. Nekünk – éltesebb korúaknak – elkeserítő tapasztalás a nevetésre legkevésbé sem ingerlő trágár beszéd. Az intellektuális humor ugyanis évszázados örökségünk volt.
A monarchiák korábban, az udvari bolondok idején éppúgy szolgálta a fáradt politikai gőz kiengedését, mint a későbbi korok válságai, krízisei vagy akár a háborúk pusztításai idején. Mert a vicc ereje a túlélésben segített az embereknek. Ahogy az étel a testnek, a konszolidáció a társadalom fejlődésének, a politikai szatíra a politikusoknak egyfajta igazodási pont volt/van és lehetne bármely korban.
A humor befogadása a hatalmon lévők mindennapjait könnyíti, még akkor is, ha annak nyila időnként telibe talál. Mert a hatalom személyiségrombolóvá válhat az azt gyakorló embereknél, ha nincs semmilyen lelki kontroll fölöttük. A távoli évszázadokban a lelki segítség két irányból igyekezett távol tartani a magas pozícióba jutó ember személyiségét a teljes torzulástól. A hit ereje, a keresztényi türelem és példa, valamint az udvari bolond hétköznapi intelmei. Nem tagadható, hogy időnként persze akkor is előfordult, hogy hiba csúszott az idillbe a szereptévesztésben szenvedett uralkodók részéről, amikor udvari bolondjuk fejét vették annak meggondolatlan mondatai miatt. Na ja, ez is része a veszélyes üzemnek, ha a politika kontra beavatott nép viszonyát vagy éppen érdekellentétét vizsgáljuk.