Eme kiragadott példák üzenete egyértelmű. A múlt nem csupán visszaköszön, hanem a jelenkor kihívása egyben. Ráadásul a jelenség nem országspecifikus, hisz a felsorolásból az is látható, hogy számtalan nemzet érintett volt/van és sajnos még érintett lehet a jövőben is. Ami viszont a mi életünk velejárója, hogy naponta előfordulnak támadások, merényletek, de legalábbis merényletkísérletek. Felgyorsult világunk következménye lenne, vagy létezik kézzelfoghatóbb magyarázat? Egy biztosan: az információáramlás sebessége, mennyisége, kommentálhatósága és a mindezt felhasználni kész politikai akarat adódik össze, és érezzük úgy, hogy senki nincs biztonságban.

Egyszerűen kifejezve: szenzáció kell minden áron, ahol a média is eszközzé válik és erkölcsi példák felállítása helyett teret kell adjon az egyre eltorzuló narratíváknak. A médiából tájékozódás szintjéről nehéz hitelt érdemlően megérteni, hogy egy indulatba jött közszereplőt mi motivál az elszabadult retorika használata során. Pedig fontos lenne, hogy akik az alapcselekményt hírré formálják, legalább ők tegyék emberi „nyelvezetté” az egészen nyersen feltüremkedő trágárságokat. De még akkor is ott a kérdés, miként jönnek ide a merényletek, ezen elmebeteg tettek, amiről viszont feltétlen tájékoztatni kell a társadalmakat?

Mivel a celebvilágban a hírekben szerepelni ma tömegek óhaja és életük célja, a merénylet unokatestvére, a terror máris az utcán találja magát. No nem politikai gyilkosság képében, hanem ahogy a fenti példában szerepelt, egy tizenegy éves kisfiú megkéselésében. Hogy előtte verbális vita volt a sértett és támadó között, nyilvánvaló, de hogy kerül elő egy kés az általános iskola ötödik osztályában? És amikor megtörténik – egyre gyakrabban szerte Európában –, ki jelentkezik felelősséget vállalva mindezért? A sokszor szűretlen információs csatornák üzemeltetői vagy az elvadult politikai uszítók, esetleg az embert tagadó ideológiák terjesztői állnak ki a sorból lesütött szemmel, cipőjük orrát nézve? Senki nem olyan, hogy ezt belássa, magára vegye és konklúzióként felvállalja.

Az embereknek joguk van tudni mindenről, hogy mi történik – szól a média hangja. A mi felelősségünk az ország irányítása – jelentkezik be elhárító kézmozdulattal a politika. Miért és hogyan ne lenne jelen ideológiánk az emberi ellentétek között? – tárja szét kezét bármely narratíva büszke tulajdonosa.

Mert a sajtóban dolgozóknak a gyerekei is járnak iskolába, szórakozóhelyre, vagy csak sétálni szeretnének barátaikkal az utcán. És nyugodtak lehetnek, hisz sokan vagyunk, akik támogatnánk ezt a régi-új irányt, akik feltételezzük, hogy még a merénylők kezét is elvehetnénk a fegyvereikről.

A szerző titkosszolgálati szakértő, 
a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke