Sajnálatos, hogy a szokásos napi rémhírek sokaságában pozitív, lélekemelő információ alig hallatszik a médiából. Ráadásul az utóbbi napokban intenzívebben jelentek meg a politikai irányultságú merényletekről szóló hírek. Washingtonban két izraeli követségi dolgozót lőttek le. Ukrajna volt és elüldözött elnökének egyik a tanácsadóját Spanyolországban érte halálos találat, amikor gyerekeit várta azok iskolája előtt.
És ha már iskola, egy tizenegy éves kisfiút késelt meg Berlinben az iskolában talán nem meglepő módon egy bevándorlóleszármazott.
Őrült és véletlenszerű egybeesések lennének ezek? Talán csak részben, mivel Izrael és Ukrajna háborús terület. Amiből következik, hogy a háborúkban szemben állók eszköznek tekintik a politikai merényleteket. Egy-egy támadást követően a közvélemény igyekszik gyorsan felejteni, saját pszichés biztonságuk okán. A média persze más, hisz abból él, hogy napirenden tartsa a szenzációt, mely igen gyakran torz irányba sodorja életünket. Egy politikus vagy ismert személy elleni sikeres merénylet azért nem vetít előre különösebb konzekvenciát – bár hírértéke megelőz minden más eseményt –, mert ritka élethelyzetnek tartjuk.
Ugyanakkor vannak figyelmeztető adatok, hisz az elmúlt 125 évben, vagyis csak a XX. század és a XXI. század huszonöt évét kiragadva azt látjuk, hogy a történelem jelzett periódusában közel 120 halálos merénylet történt. A nagy részüket politikai, vallási identitásból adódó különbség okozta, ahol a célpont és támadó ellentétes meggyőződést képviselt. Az áldozatok között volt amerikai elnök, több is.
A XX. század első harmadában pedig szerb, portugál, görög király, 1914-ben Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös, ami egyben az első világháború gyújtózsinórja is volt, hogy aztán a háborút lezáró évben, 1918-ban Gróf Tisza István magyar miniszterelnök neve is felkerüljön az áldozatok közé. De voltak merényletek Ukrajnában, Ausztriában, Oroszországban, Németföldön, Csehországban, Indiában vagy Mexikóban, ahol épp egy oroszt, Lev Trockijt öltek meg.