Mert halál sincsen többé. Mert nem akarunk tudomást venni róla. Mert öregség sincsen többé, méltóságos, emberi, helyette ráncfelvarrás, műmell és kitömött száj. Az van.

Nincsen többé jó és nincsen ­rossz. Ahogy igazi bűn sincsen, mert mindegyik bűn meg van magyarázva. Az ember nem felelős immáron semmiért, leginkább önmagáért nem, mindenki a körülmények áldozata.

Júdás ma nem köti föl magát, hanem elmegy a csoportos foglalkozásra.

– Szervusztok, Júdás vagyok, áruló.

– Szervusz Júdás, mi is…

És büszke hősként jön ki onnan.

Nincs többé „gondra bátor, okos férfi”, ki védi „menthetlen honát”. Ez toxikus maszkulinitás. És nincsen többé haza, otthon és család. A haza bűn, az otthon sivár, a család szivárvány.

A nemzet? Őrület, eltakarítandó.

És nincsen többé kiváló és nincsen alávaló, nincsen mindenki által elismert nagyszerűség és teljesítmény, a semmi ágán már csak a középszer ül, és a kiirthatatlan lumpenproli öntudat. Nincsen határa többé semminek, se országnak, se a szívfacsaró butaságnak. Azért üres minden szív és minden lélek, hogy a semmi annyira ne fájjon. De karácsony van még. Persze vásári komédiát csináltunk abból is, de azért még van.

Megváltó születik.

Nem figyel rá senki sem, de ő makacsul, csak azért is megszületik. Holott – látszólag – ez teljesen felesleges. 

És a Megváltó mégis megszületik, újra és újra.

Megszületik most is. A legenda nincs oda. És csak az a gyermek nem ostoba, ki csügg anyja szerelmén, saját gyermekei szerelmén, ki tudja pontosan, hogy ­fiú-e vagy lány, s akinek van hazája.

Ők, a maradék kevesek, tudják még, hogy Megváltó születik. De a Megváltó nem érettük jön e világra. Hanem az üresek, a sivárak, a semmilyenek miatt. Azokért éppen, akik nem is tudnak róla, s akiknek sem ő, sem a megváltás nem jelent már semmit sem.

Bármivel. De talán – nem adhatok én tanácsot – leginkább bizonyossággal. Hogy vannak egyértelmű, megfellebbezhetetlen, örök dolgok. Nemzetek, hazák, otthonok, családok, férfiak és nők.
S hogy a csodák nem a pillanatokban vannak, hanem az örökkévalóságban, súgd a fülükbe angyal, hogy „mélységes mély a múltnak kútja”.

A többit elvégzi majd a karácsonyéj. Talán.

Borítókép: Adventi díszkivilágítás a püspöki palota udvarában Székesfehérváron (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)