Miért került ilyen sokszor hazánkon kívülre legbecsesebb nemzeti ereklyénk? A magyar korona tizenegy külföldi útját feltáró és bemutató, az MTA Bölcsészettudományi Központ Történettudományi Intézet által 2019-ben kiadott tanulmánykötetből kiderül, hogy a tizenegy külföldre szállítás majdnem felének hátterében háborús veszélyhelyzet állt. A négy középkori elvitel közül három esetben azonban az uralkodó halálát követő trónviszály váltotta ki a menekítést.

 A gyermekkirály röviddel Bécsbe érkezésük után hirtelen elhunyt, és András herceg, Imre öccse a királyi trón örököseként azonnal követet küldött VI. Lipót osztrák herceghez, hogy visszaszerezze a koronát. Mivel András a háborúra is kész lett volna, az osztrák herceg haladéktalanul átadta a becses ékszert a magyar követnek. Így a korona csupán mintegy két hétig tartózkodott az országhatáron kívül, s 1205. május 29-én Székesfehérváron királlyá koronázták vele II. Andrást.

 Sőt mint az említett kötetből is kiderül, már a XII. század második felére kialakult az a felfogás, illetve gyakorlat, mely egy bizonyos korona (amit akkor még nem neveztek szentnek) használatát írta elő a koronázási szertartás alkalmával. Például amikor Béla herceg (Imre és András édesapja) megválasztott királyként 1172 tavaszán hazatért Bizáncból, majdnem egy évig kellett várnia a megkoronázására, mert az esztergomi érsek megtagadta azt, s végül pápai engedéllyel kivételesen a kalocsai érsek koronázta magyar királlyá III. Bélát.
Mivel a Szent Korona a legfőbb szerepét a magyar uralkodók koronázási szertartásán töltötte be, a tizenegy hazatérése közül hét esetben elsősorban a tervezett (vagy remélt) koronázás végett tért vissza Magyarországra. Az utolsó hazatérés esetében erről már nem lehetett szó, mégis az egyik legfontosabb esemény volt. Nemcsak azért, mert a második leghosszabb távollét előzte meg, de a körülmények is egyedülállók voltak.

Másnap délután az Országház kupolacsarnokában az amerikai küldöttséget vezető Cyrus Vance külügyminiszter adta át ünnepélyesen a Szent Koronát és a koronázási ékszereket Apró Antalnak, az Országgyűlés akkori elnökének, a Rákosit és Kádárt egyaránt kiszolgáló hírhedt kommunista vezetőnek. Jobb híján neki, mert az MSZMP KB első titkárának, az elnyomó rezsim legfőbb urának a washingtoni adminisztráció képviselője mégsem adhatta át – Kádár nem is ve(hete)tt részt a ceremónián. Mint azt a két kormány 1977. december 16-i hivatalos közös közleménye tartalmazta, az amerikai nép nevében Magyarország népé­nek (!) adta vissza Szent István koronáját és a koronázási ékszereket a washingtoni kormányzat.

A korona hazatérésében az egyik főszerep a ma már 99. évében járó James „Jimmy” Carter amerikai elnöké volt, aki 1977. januári hivatalba lépésétől fogva foglalkozott az 1953 tavasza óta Amerikában őrzött magyar nemzeti kincsek visszaszolgáltatásának gondolatával. A hívő baptista elnök baráti viszonyt ápolt a világhírű baptista evangélistával, Billy Grahammel, akinek a közbenjárását kérték és meg is kapták amerikai magyar és hazai baptista vezetők. 

Végső soron azonban valószínűleg az amerikai elnök új külpolitikai doktrínája volt a döntő mozzanat, ugyanis Carter a hidegháborús szembenállás helyett enyhülést javasolt a szocialista tábor fellazítása érdekében.

Hogy a magyar nép számára mindmáig szent a korona – és nem az elmúlt királyság, hanem az ezeréves ország és a nemzet eleven szimbóluma –, az is mutatja, hogy a hazatérését követő két évtizedben több millióan nézték és csodálták meg a Nemzeti Múzeumban. A koronázási ékszerek (a palást kivételével) 2000. január elsejétől, az első Orbán-kormány döntése értelmében az Országház épületében vannak kiállítva, ahol azóta is látogathatók. Remélhetőleg mindaddig, amíg Isten kegyelméből áll hazánk.

Borítókép: A Szent Korona és a koronázási ékszerek, a jogar és az országalma a Parlament kupolacsarnokában (Fotó: MTI/Kovács Tamás)