Embert, leginkább lelket próbáló lehet az is, hogy a siker nem garantált. Meglehet, hogy a többnapos akció során a mentőcsapat tagjai csak elhunyt embereket emelnek ki az összedőlt épületek romjai alól. Vagy akár tíz, húsz, esetleg harminc áldozatot is kiszabadítanak, mire egy túlélőt találnak. Sokan elintézik ezt azzal, hogy a mentőcsapat tagjainak ez a dolguk, és tudták, mire vállalkoztak. Ez is, az is igaz. De attól ezt a többnapos, szívet-lelket és izmokat megpróbáló heroikus küzdelmet nem lehet megszokni. Fel lehet rá készülni, de a borzalom a legkeményebb embert is megpróbálja. Nem kis erőt lehet viszont meríteni abból, ha sokadik próbálkozásra végre megküzdhetnek egy menthető sérültért, akit életben, a gyógyulás reményével adhatnak át az orvosoknak. A kiszabadított, végtelenül legyengült ember fáradt mosolya a fizetség.
A hősök több napon keresztül küzdenek a túlélők felkutatásáért, aztán hazatérnek. Ezt rendre akkor teszik meg, amikor nem bírják tovább, és amikor már végtelenül kicsi az esélye annak, hogy valakit még élve ki tudnak szedni a romok közül.
Itthon hősként fogadjuk őket, majd a következő napjaik azzal telnek, hogy mesélniük kell.
Mesélni holtfáradtan azokról a borzalmakról, amin keresztülmentek és amit szeretnének elfejteni, maguk mögött tudni. S ők ezt is türelmesen teszik akár napokig-hetekig. Aztán, mivel minden csoda három napig tart, egy idő után elfelejtjük a mentőcsapatok tagjait, magukban maradnak a szörnyű emlékeikkel. De jó, ha tudjuk, hogy traumák ide, borzalmak oda, ha a helyzet úgy hozza, ha valahol katasztrófa történik, újra számíthatunk rájuk! S nem a hírnévért teszik majd a dolgukat, hanem annak ellenére.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!