A baloldali elmélet és gyakorlat a következő évtizedekben sem finomodott, illetve finomkodott. Az 1848-ban kiadott Kommunista kiáltvány egészen nyíltan fogalmazott: „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy cél­jaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.” 

Ennyit arról, hogy Marx szépeket gondolt, csak az elméletének megvalósítása csúszott félre. Sztálin nem elferdítette, hanem a lehető legtökéletesebben megvalósította a marxi elképzelést. Persze csak Lenin után, akit szintén szokás mentegetni, hogy – Sztálinnal szemben – ő jó kommunista volt (mintha létezne ilyen), aki azonban valójában szintén a terrort elméletileg helyeslő és azt a gyakorlatban is alkalmazó baloldali forradalmár volt. 

És ha esetleg azt gondolnánk, hogy a szocialisták jobbak, akkor érdemes felidézni Louis Auguste Blanqui-t, aki a XIX. századi Franciaországban egyszerre volt szocialista teoretikus és gyakorlati forradalmár, és aki szerint „az egyetlen gyakorlati, az egyetlen biztos eszköz az erőszak”, illetve aki szerint: „fegyver és szervezet: ez a haladás döntő eleme”.

Nem különbek a szociáldemokraták sem. A Blanqui halála után alig tíz évvel megalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt – hogy hazai vizekre evezzünk – megalakulásakor célként tűzte ki „a tőkés társadalmi berendezkedés felszámolását”, üdvözölte a nem éppen az erőszakmentességéről elhíresült „nagy októberi szocialista forradalmat”, és olyan békés, mindenféle erőszaktól távol álló tagjai voltak, mint Kun Béla vagy Sza­muely Tibor, aki a következő – igen megható – sorokkal tett hitet az erőszakmentesség mellett: „…szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. 

A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletáröklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoá­ziát!”. Vagy Marosán György, aki 1956. október 23-án, szociáldemokrata politikus létére az első volt – még Gerő Ernő előtt! –, aki a tömegbe akart lövetni.

És így is lett: a baloldal útját akasztófák, vér és könnyek szegélyezték. A kommunista belharcok során likvidált politikusok (Zinovjev, Kamenyev, Trockij, Rajk etc.) nem abban különböztek a fősodortól, hogy nem voltak hívei a terrornak, csak abban, hogy a baloldali belső marakodásban ők maradtak alul.

És akkor még nem beszéltünk a német Vörös Hadsereg Frakcióról, amely húszéves működése során számtalan ember életét oltotta ki terrorcselekményeivel. Ma ugyanezeket a hagyományokat folytatja az osztálygyűlöletet faji gyűlöletre cserélő, fehéreket gyilkoló, egész városokat lángba borító anarcho-kommunista BLM-mozgalom, az LMBTQ-mozgalom, az éttermeket blokád alá vonó és a húsfogyasztókat fizikailag inzultáló vegán dzsihád, és a Budapesten terrorcselekményeket elkövetett antifa – amelyhez német szociáldemokrata politikusok formálisan is kötődnek.

A múlt heti antifa támadások tehát a kétszázharminc éves baloldali erőszaktörténetnek csupán újabb epizódjai voltak. Ideje lenne kidolgoznunk valami hatékony választ, mielőtt újra a fejünkre nőnek!

A szerző közgazdász, politológus

Borítókép: Képernyőfelvétel az incidensből (Forrás: YouTube)