Létezik egy mítosz, mely szerint a baloldali gondolat egy szép gondolat, és ha a világ a baloldali értékek, elgondolások alapján működne, az egy igazán igazságos és szép világ lenne. Éppen csak annyi a probléma – így a mítosz –, hogy a szép gondolat gyakorlati megvalósításába néha hiba csúszik, és – a jobboldal ármánykodása mellett – emiatt nem sikerült még az elméletben kitalált szép és igazságos világot megvalósítani.
Ha azonban kitartóan próbálkozunk, és a hibákat (és persze a jobboldaliakat) kiiktatjuk, akkor a gyakorlatban be fog köszönteni a szép, új, igazságos világ. A különböző baloldali politikai erők – az anarchistáktól a kommunistákon, a szocialistákon és a szociáldemokratákon át a progresszív liberálisokig – szorgosan dolgoznak ennek a világnak megteremtésén.
Legutóbb Budapestre kirándult külföldi antifa aktivisták magyar állampolgárságú baloldaliakkal kiegészülve tartottak bemutatót arról, hogyan néz ki a baloldali kísérlet a szép, új, igazságos világ megteremtésére. A büntető törvénykönyv alapján egyértelműen terrorcselekménynek minősülő kísérletben ártatlan polgárokat vertek félholtra.
A Vlagyimir Iljics Lenin újságjának nevét büszkén viselő neokommunista Szikra Mozgalom és annak országgyűlési képviselője, Jámbor András sietett közleményben tudatni a világgal, hogy elítélik az erőszak minden formáját.
Nem tudjuk, hogy gazemberségből vagy tudásbéli hiányosságokból adódóan sikerült ezt Jámbornak leírnia, aki kommunista mivolta mellett mindössze egy érettségivel büszkélkedhet, és akinek még egy – elkezdett – főiskola elvégzését sem sikerült abszolválnia.
Ideológiai alapállása és iskolázottsági hiányosságai összességében nem akadályozzák, inkább kifejezetten segítik abban, hogy maga is építse a baloldali mítoszt, mely szerint a baloldal alapvetően jó, az erőszak pedig nem más, mint a szép baloldali gondolat gyakorlati megvalósításába véletlenszerűen becsúszó hiba.
Csakhogy ez ordas hazugság. És nemcsak azért, mert Jámbor András és a Szikra Mozgalom maguk is felkorbácsolói az erőszakba torkolló érzelmeknek demonstrációikkal, vendéglátóhelyek blokád alá vonásával, a gazdagok (értsd: bármilyen magántulajdont birtoklók) ellen hangulatot keltő szlogenek nyílt utcán történő ordítozásával (miközben a szemünkbe hazudják, hogy „mi soha nem vettünk részt és a jövőben sem fogunk részt venni erőszakos akciókban”), hanem azért is, mert a baloldal – szemben azzal, amit megpróbál elhitetni a világgal – egyáltalán nem szép, nem erőszakmentes, és a megvalósítási kísérletek során rendre visszaköszönő erőszak nem valamiféle kisiklás, hanem a baloldaliság inherens része.
A baloldal története nem más, mint egy kétszázharminc éves permanens erőszaktörténet, aminek a múlt heti budapesti antifaterror nem tévedése, hanem a lényegéből következő megnyilvánulása volt.
Ráadásul a baloldal a kezdetek – az 1789-es francia forradalom – óta nemcsak a gyakorlatban nyúl újra meg újra az erőszak, a terror eszközéhez, hanem elméletben is mindig helyeselte azt. Robespierre – az első, hatalomra jutott vegytiszta baloldali politikus – szerint például „a terror nem más, mint gyors, szigorú és hajthatatlan igazságtétel, ezért tehát voltaképpen az erény megnyilvánulása”. Vagyis az első baloldali kísérlet, a „nagy francia forradalom” nem véletlenül, a résztvevők akaratán kívül csúszott bele a terrorba. A terror és az erőszak a forradalom és a forradalmi baloldal tudatosan, büszkén vállalt, szerves része volt.
A baloldali elmélet és gyakorlat a következő évtizedekben sem finomodott, illetve finomkodott. Az 1848-ban kiadott Kommunista kiáltvány egészen nyíltan fogalmazott: „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.”
