Amerika alatt a közbeszédben már jó ideje magát az Egyesült Államokat értjük. A 247 éves föderáció fajsúlyos belső szerkezeti változásokon ment keresztül ez alatt a negyed évezred alatt. A gigantikus ország ma is zakatol tovább a maga módján, de energiája, kohéziója és szellemisége már messze nem hasonlít a Washington, Jefferson, Lincoln, Theodore Roosevelt, Kennedy, Eisenhower vagy a Reagan elnökök által felépített eminens, lényegében pacifista föderációhoz.
Az Egyesült Államok egy hozzávetőlegesen százhúsz éven át tartó, hősies országalapító korszakot követően a XX. századra a tőkés világ legnagyobb vetélytárs nélküli szuperhatalmává vált. Az egész világot fenyegető amerikai parancsuralom nem kis mértékben a fegyvergyártó cégek profitéhségének köszönhetően most azonban egy olyan világégéshez vezethet, amelyet az emberiség eddigi kalandos történelme során még nem tapasztalt. Ez a mindent és mindenkit maga alá gyűrő liberális-globalista kísérleti laboratórium – amelynek legfőbb táplálója az Egyesült Államok szélsőséges demokrata párti vezetése – egyúttal véget vethet az emberi társadalmak eddigi fejlődésének.
Az Egyesült Államokat alapvetően két háború kovácsolta össze egy nemzetté: a nyolc éven át vívott amerikai függetlenségi háború (1775–1783) és a négy évig tartó amerikai polgárháború (1861–1865). A XIX. század végére megerősödött ország azonban már nem a létfenntartásért és gyarapodásért, hanem a koncért kezdett marakodni a világgal. Eddig tartott tehát Amerika aranykora erkölcsi értelemben.
A mindkét világháborúból győztesként kikerült nagyhatalom óriási gazdasági fölényre tett szert a világ többi országával szemben, birodalmi szerepe ennek folytán jelentősen megnőtt. Jó dolgában és gazdagságában azonban már nem volt képes pozitív célokat megfogalmazni és konstruktív szereplőként beilleszkedni az emberiség modern kori fejlődési szakaszába. Ettől kezdve nem együttműködni kívánt a többi nemzettel, hanem igyekezett rájuk erőltetni saját ideológiai elképzeléseit.
A menthetetlen korrózió immár beindult a végeláthatatlan kapzsiság melléktermékeként, az egykor még nemzetben gondolkodó ország szétforgácsolódik, a kevert nyelvű és kultúrájú társadalom sebesen rohan saját végzete felé. Mára az amerikai álom rémálommá fajult, az új amerikaiak, a bevándorlók milliói már nem nemzettestvérek, sokkal inkább egy nemzeti tudatot nélkülöző lakosság képét mutatják, amely populáció elsősorban fogyasztóként és demokrata választópolgárgyárként funkcionál, aberrált eszméket terjeszt és folyamatosan butul a digitális világ szekuláris nyomása alatt.
Mi történt? Hol rontottuk el? Vagyunk-e még elegen, hogy demokratikus úton megfordítsuk ezt a romlást? Vagy az ideológiai lövészárkokból kell majd ezt a végső csatát eldönteni? Esetleg épp magával a kapitalizmussal van baj? Ezek rendkívül nyomasztó kérdések, amelyekre késedelem nélkül választ kellene keresni, hiszen ez az egyre inkább megosztott és békétlen Egyesült Államok immár végstádiumban vergődik, hiszen egy konstruktív, példaértékű országból egy transzkontinentális, erőszaktól sem visszariadó kíméletlen birodalommá vált.
A transzkontinentális erőszak George W. Bush, majd Barack Obama és Hillary Clinton külügyminisztersége idején tetőzött. Ennek folytatását látjuk ma Joe Biden elnöksége alatt. A láthatóan demens, mind gyakrabban beszámíthatatlan és korrupt elnök készséges kivitelezője a háttérhatalom elképzeléseinek. Épp ezért tanácsos lenne minél előbb véget vetni a csetlő-botló hűbéres romboló elnökségi ciklusának. Ilyenkor azonban lelassul az idő, a hátralévő másfél éves regnálása alatt az elnöki székbe pottyantott öregember még képes tetemes károkat okozni a világ népeinek és maguknak az amerikaiaknak is.
Tisztelt Fehér Ház, Pentagon, képviselőház, szenátus, külügyminisztérium! Kezd rendkívül visszatetsző lenni ez a globális zsaru-szerepkör, amit önök magukra vállaltak. A világ népeinek kezd elege lenni a mindenkit kioktató, fenyítő és lenéző, felfuvalkodott hozzáállásból, amit önök a nemzetközi politikában gyakorolnak. Mi történt a párbeszéddel? Mások véleményének meghallgatásával? A konszenzusos kormányzás kialakításával? A kölcsönös tisztelet és megértés légkörének megteremtésével? Miután nemrég megtudtuk a Warren-bizottság irataiból, hogy a CIA-nek köze volt saját elnöke meggyilkolásához, nem kellene már egy kicsit azon elgondolkodni, hogy ideje lenne ezt a senki által meg nem választott, önjáró, mindent és mindenkit behálózó, határon túl is előszeretettel garázdálkodó kémszervezetet szigorú törvények által jobban megzabolázni?
Másfél év múlva az Egyesült Államok szavazói egy újabb választási kampány finisében találják magukat, amelynek során a negyvenhetedik elnököt választják meg. Ez a választás sokak szerint akár a világ sorsát is erősen befolyásolhatja. Mindez a média által tálalt társadalmi ügyek, vitapontok, kérdéskörök ütköztetése mentén fog eldőlni a nagypolitika arénájában, amelyek a következők: a gazdaság helyzete, az egészségügyi rendszer végtelen kapzsiságának megzabolázása, az egyre elmérgesedő faji alapú viszályok kezelése, a bűnözés megfékezése, az illegális bevándorlás leállítása (vagy tudatos támogatása), az abortuszkérdés, az adózás alakulása, a lőfegyvertartás szigorítása, valamint a védelmi és rendészeti kiadások.
Ezek közül szemantikai értelemben a legtorzabb elnevezés a „védelmi” kiadások kérdésköre. Tudvalevően a fegyverbiznisz az Egyesült Államokban már évtizedek óta nem védelmi, hanem egyfajta támadási stratégiára összpontosul. Nyilvánvalóan léteznek az ország fegyverkészletében korszerű védelmi célú elhárító eszközök is (Patriot rakéták stb.), de ezeket a Pentagon rendre nem a saját területe megvédésének céljából gyártatja, hanem éppen hogy imperialista céljainak megvalósítása érdekében rendeli meg.
A hídfőállás most Ukrajna, amelynek politikai szerepe nyilvánvaló, hiszen a narancsos forradalom óta egy saját magát is a liberális erőknek kiszolgáltató bábkormány vezeti ezt a zavaros etnikumú és múltú, nemzetnek aligha tekinthető országot. Az Egyesült Államok feltétele, cserébe az amerikai adófizetők által finanszírozott fegyverdömpingért, hogy Ukrajna irányítását át kell engedni a liberális demokraták ellenőrzésének. Ez lefordítva sem lehet más, mint nyílt provokáció Oroszországgal szemben. Hiába magyarázza ezt másképp a liberális háttérhatalom.
