A háttérhatalom végjátéka

Globális robbanással fenyeget az egyre radikálisabb és korlátlanabb individualizmus.

Mindig a mérték lehet a kulcsa a békés egymás mellett élésnek. A szélsőséges eszmék és politikai nézetek rendre elbuktak a történelem során. Soha nincs indok arra, hogy egy ideológiai közösség tűzzel-vassal terjessze az eszméit, még akkor sem, ha az piros masniba van csomagolva, mint ahogy ezt az úgynevezett demokráciaexport nevű termék esetében tették. Semmilyen eszmeáramlatnak nincs egyeduralkodó elsőbbsége a földgolyón. Aki ezt gondolja, az se nem toleráns, se nem demokrata. Nekem soha nem jutna eszembe Hollandiában egy holland embernek megmondani, hogyan élje az életét és miképp gondolkozzon. Sajnos fordítva ez nem áll fenn. A nyugati eszmehajcsárok rendre kioktatnak bennünket életvitelünket és gondolkodásunkat illetően.

A konzervatív ember nem akar gyilkolni és a történelem során soha nem robbantott ki háborúkat. Mert ha ezt teszi, már de facto nem konzervatív. A szélsőséges, háborús uszító ideológiai formációk a XXI. században jellemzően Nyugaton tobzódnak. Nem is rejtik véka alá a Nyugat fő ideológusai Washingtonban és Brüsszelben, hogy bármilyen áron hajlandók nézeteiket ráerőszakolni a világ többi részére. Radikális liberalizmusuk sakkban tartja az egész világot és elviselhetetlen feszültségeket okoz szinte mindenhol.

A tömeges illegális bevándorlás például egy olyan jelenség, melynek kiváltó okait a mai napig ügyesen kendőzi el a multikulturális propaganda. Ezt a folyamatot ugyanis hamis módon „elkerülhetetlen történelmi folyamatnak” állítja be. Az osztrák Richard von Coudenhove-Kalergi 1922-ben, Bécsben alapította meg a páneurópai mozgalmat, melynek célja egy új világrend létrehozása volt. Ennek az új világrendnek vezető államai az Egyesült Államok és a vele szövetséges nyugati nagyhatalmak voltak. A páneurópai mozgalom szerint a világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció megvalósítása, majd a kevert etnikumú kontinens létrehozása lenne.

A második világháborút követően, Kalergi fáradhatatlan tevékenységének köszönhetően, a tervet elfogadta az Egyesült Államok kormánya. Ennek eredményeképpen a háttérhatalom bele is kezdett a terv végrehajtásába. Egyre többen látják, hogy az európai integráció valójában lopakodó népességcsere az euró­pai gyökerű népek ellen, tehát nincs más választásunk, mint rendíthetetlenül védeni ezeréves keresztény létünket és családjainkat. Minden egyéb alternatíva a nemzethalált jelentheti.

Hankiss Elemért nem mindenki kedvelte a polgári oldalon, de az idő távlatában utólag elismert szociológusként, nagyra becsült gondolkodóként tartjuk számon. A befejezetlen ember című könyvében az egyén középpontba állításának veszélyeiről írt. Amiatt aggódott, hogy a televízió, a reklámok azt harsogják a fogyasztóknak, hogy „nagyszerű vagy, te vagy a világ közepe, rajtad kívül semmi sem számít”. Az emberi személyiségnek ez az egyre gátlástalanabb istenítése a reneszánsz idején kezdődött, majd egyre erősödő hullámokban mára csaknem egyeduralkodó ideológiává vált.

Szüleink és nagyszüleink korában a fő parancsolat még az volt, hogy szeresd felebarátodat. Ma viszont már az, hogy szeresd önmagadat. A mai világban zajló háborúk és válságok arra utalnak, hogy lehetetlen továbbmenni azon az úton, amelyen az elmúlt száz évben poroszkáltunk, az egyre radikálisabb és korlátlanabb individualizmus felé. A fogyasztói társadalom egyszerre karnevál és haláltánc. Tele van örömmel és kiteljesedéssel, de jelen vannak benne a romlás és pusztítás eszközei is.

A kérkedő gazdagság és az elviselhetetlen nyomor közötti feszültség világszerte növekszik, s előbb-utóbb robbanással fenyeget majd. Ugyanakkor egyre nő az egymással szembeni gyanakvás és ellenérzés, amely akár gyűlöletté is fajulhat. Hogyan magyarázható meg és fogadható el, hogy a leggazdagabb ameri­kaiak egy százalékának birtokában van az amerikai összvagyon 32 százaléka? Ráadásul ez a rendkívüli szakadék jelentősen nőtt az elmúlt ötven év során.

Hazánkban a XX. század tragikus fejleményei nyomán a lakosság kiszolgáltatottnak érezte magát még a rendszerváltást követő kilencvenes években is. Maffiózók, kufárok, külföldi haszonlesők és adócsalók garázdálkodtak a magyar közéletben. Az emberek emiatt elsősorban kiszámíthatóságra és elvhű kormányzásra vágytak. A magyar lakosság bizonytalansága lényegében abból fakadt, hogy az elmúlt kétszáz évben többször is elkezdődött a polgárosodás, de újból és újból zátonyra futott. Az Orbán-kormány reményt adott ennek a társadalmi rétegnek a szélesítésére és megerősödésére.

Mindannyian tudjuk, mert ismerjük önmagunkat, hogy az ember születésénél fogva tökéletlen lény, a sok pozitív személyiségjegyünk mellett tele vagyunk hiányosságokkal és diabolikus jellemvonásokkal. De értékőrző és nemzetféltő honfitársaink azt is pontosan érzik, hogy a XXI. században mi a legnagyobb kihívás előttünk. Megmaradni, megőrizni és továbbmenni a nemzeti polgárosodás útján. Ez a konzervatív patrióta ember hitvallása. A másik oldalt, a globalista autokratákat pedig, akik az egész világot meg akarják erőszakolni eszmediktátumaikkal, kitartóan vissza kell szorítani. Ez részben rajtunk múlik, részben pedig a csodavárás művészete.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép: az Európai Parlament (Forrás: Pixabay)