idezojelek

Bomlási fázisba került az unió

A brüsszeli vezetők birodalmat építenének, noha annak belső és külső gátjai is vannak.

Cikk kép: undefined

Az EU, amelybe beléptünk, már lényegében megszűnt. Jelenleg átmeneti állapotban van egy föderálisnak hazudott, formálisan hivatalnokok által vezetett hibrid birodalom felé. Hibrid, mert vezetése, „elitje” (bizottság, parlament) csupán a forma kedvéért létezik, de az átlagembereknek semmi közük ahhoz, hogy azokban az intézményekben kik és mit csinálnak. Véglegesen megszűnik a hatalom igazi gyakorlóinak azonosíthatósága, a valódi döntéshozók leválthatatlanok.

Legalábbis ez a terv, amennyiben a történelem közbe nem szól. A birodalmak erősek, legalábbis erősnek tűnnek, és biztonságot ígérnek az alattvalóknak, a birodalmi polgárság előnyeit: jólétet, jogokat, a felsőbbrendűség érzését, kiszámíthatóságot. Ha innen nézzük, az unió a birodalomépítés egyetlen feltételének sem felel meg. Az EU úgy készül birodalommá válni, hogy nincs beazonosítható birodalomépítő, a rendszernek nincs erős embere, elitje. Az igazi elit rejtőzködik, az Európai Parlament és a brüsszeli bürokrácia korrupt, hataloméhes és tehetségtelen mocsárvilága mögé bújik. Velük hajtatja végre azokat a jogi-birodalomépítő lépéseket, amelyeket a joguralom megszokásában élő emberek és államok kénytelenek végrehajtani.

Ezt az egészet nem birodalomnak fogják hívni, hanem majd a „közös értékek” Európája lesz. A „közös érdekeket” pedig elfelejthetjük. A kérdés az, van-e esély stabilizálni ezt a képződményt, amit most EU-nak hívunk. Az unió most is ezer sebből vérzik, de ha igazán jól csinálnák, akkor is csak úgy lenne esélye, ha a geopolitikai realitásokkal nem számolunk, vagyis eltekintünk a kontinens közvetlen határainál zajló folyamatoktól. De nemcsak Európa belső erőviszonyai alakulnak át gyors ütemben, hanem keleten, délen és nyugaton is teljesen új helyzettel kell szembenézni. Például azzal, hogy mindhárom irányból nagyhatalmak, régi birodalmak és új ellenségek bukkannak fel. Pontosabban a régi ellenségek újra.

Melyek az EU birodalmi törekvéseinek legnagyobb belső gátjai?

A birodalomként működő EU-nak először is le kellene gyűrnie a nemzetállamok vagy legalábbis a még létező államok ellenállását, majd a nemzetek utóvédharcát is kezelnie kellene. Úgy kellene az egyes tartományok belső kohézióját fenntartania, hogy az egyedüli hatalmi központ Brüsszelben, pontosabban a washingtoni demokrata párti vezetés kezében van. Ráadásul a globalizált világban nemcsak országok léteznek, hanem országméretű gazdasági és politikai erővel rendelkező vállalatok is. És persze olyan NGO-k, amelyek szintén az országok politikai elitjeivel összemérhető befolyásolási képességgel rendelkeznek. Célmeghatározó központjaik ráadásul nem is Európában találhatók, tehát folyamatos külső támadások közepette kellene birodalmat építeni.

Az unió elitjének birodalomépítő ambíció­ja egyszerre fakad formális vezetőinek hatalomvágyából és abból, hogy számtalan anyagi és ideológiai befolyásszerzés alanya. A látszathatalom bizonyos körülmények között valódi hatalommá konvertálható, az EU vezetői pedig ezért autonóm cselekvőnek képzelik és hiszik magukat. Akárki is erőlteti, vezényli, tervezi, menedzseli az EU birodalommá alakítását, a földrész belső tagoltsága, kulturális sokszínűsége, sok-sok erős részérdeke önmagában sem teszi lehetővé, hogy egy stabil államalakulat jöjjön létre. Az unió elitje úgy akar „még több Európát”, hogy egyetlen lényeges folyamatot sem irányít, ural, sőt még csak érdemben sem befolyásol.

Melyek az EU birodalmi törekvéseinek legnagyobb külső gátjai?

A birodalmi szintű kohéziót elvileg segíthetné a külső veszélyek elleni közös fellépés. A jogi értelemben birodalmat építő, reménybeli összeurópai elit azonban a külső veszélyek elleni fellépésben látványosan kudarcot vallott. Ráadásul nem volt képes az ezekkel kapcsolatban megjelenő külső befolyásolási kísérleteknek sem ellenállni. Az EU elvesztette az iszlám térfoglalás, vagyis a migráció elleni harcát, mert azt nem is minősítette veszélynek. Azt gondolják ott a háttérben valakik, hogy a muszlimok nem lesznek veszélyesek a birodalomra, csak a nemzetállamokra jelentenek fenyegetést. És ez utóbbi kifejezetten kívánatos is szerintük.

Az EU vezetése tökéletesen félreértette a globalizációt. Katonai erő, gazdasági patriotizmus és kulturális felsőbbrendűségi tudat nélkül akar egyenrangú félként betagozódni egy olyan világba, ahol a másik három nagy játékos, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország mindhárom eszközt csúcsra járatva alkalmazza.

Az EU-nak arra sincs válasza, hogy mi lesz akkor, ha Amerika esetleg kivonul az orosz–ukrán háborúból, és ráhagyja annak menedzselését. Ehelyett teljes erővel dolgozik egy szomszédos birodalommal való háborús konfliktus elmélyítésén, úgy, hogy sem katonai, sem gazdasági ereje nincs ennek a háborúnak a győztes megvívásához. Az unió egyedül abban bízhat, hogy túl nagy ahhoz, hogy elfoglalják és megszállják. De hatalmas részek szakíthatók le róla akár délről, akár keletről.

Az úgynevezett magországok társadalmai súlyos válságban vannak, amiről sem a helyi, sem az európai elit nem hajlandó tudomást venni. Egyre kevesebb alkalmas ember tartja fenn azokat a rendkívül terjedelmes infra­struktúrákat, amelyek a jóléti és technikai civilizáció vívmányainak működtetéséhez kellenek. Ezen országok egyikének sincs olyan hadserege, amely képes lenne legalább egy ötven kilométeres szakasz tartására a keleti fronton. Egyik sem lenne képes, még öt-tíz éves távlatban sem olyan tömeghadsereg kiállítására, amely Európa határain bevethető. Értelemszerűen ezen országok hadseregei semmiféle stabilizáló erőként nem használhatók fel belső válságok esetén sem.

Az európai technológiai ipart szétzúzta a nyersanyag- és energiaválság és az, hogy szinte kizárólag ideológiai döntések határozzák meg jövőjét. Ma egyedül a liberalizmus működik totális ideológiaként a világon.

A parlamenti demokráciák négyéves ciklusai, amelyek ötletszerűen vannak elcsúsztatva egymástól, valamint a politikailag már rendszerszerűen destabilizált tagállamok (Franciaország, Németország) szintén tervezhetetlenné teszik az EU döntéshozatali rendszerét. Magyarországot leszámítva ma nincs olyan európai ország, amelyben egy politikai irányvonal mögé tényleges (abszolút) szavazói többséget lehet állítani. Az európai magállamokat viszonylag alacsony támogatottságú pártok középszerű vezetői irányítják mindenféle, ideológiailag is heterogén, instabil koalíciókban.

Minden országban megszűnt a nemzeti minimum, a pártok ideológiailag, társadalmilag, szervezetileg sem stabil képződmények többé. Hitlerrel és Mussolinivel szemben a nyugati demokráciák még képesek voltak erős vezetőket állítani, Churchill, De Gaulle után még a kilencvenes évekig meghatározó volt a karakteres, irányt mutató, önálló politikai vezető Európában. Kohl és Mitterrand után azonban csak az ideológiai parancsokat végrehajtó, a népet ignoráló, az ideológiai, gazdasági és már kulturális háttérhatalomhoz feltétlenül hű politikusok juthatnak hatalomra. Ez teljesen kiiktatja azt a korrekciós lehetőséget, hogy a választók valódi vezetőket, az új helyzethez alkalmazkodni képes, értelmes és az emberek igényeinek megfelelő politikai irányvonalat alkotó új arcokat, igazi, alkalmas politikusokat juttassanak hatalomra. Az unió a lehető legradikálisabb antipopulizmus felé halad, semmi mást nem ígér a populusnak, vagyis a polgárainak, mint a mindent leromboló ideológia szerinti helyes cselekvést, vagyis az önfeláldozást.

A fenti problémákat természetesen nem lehet anélkül értelmezni, hogy az Egyesült Államok beavatkozását ne vennénk figyelembe. A problémák döntő része ugyanis az amerikai kulturális imperializmus következménye, ami egyszerre szolgálja a washingtoni elitek hatalmi érdekeit, de egyúttal brutálisan rombolja az amerikai társadalmat is. Amit ma az Egyesült Államok a világgal, Európával, velünk vagy az oroszokkal csinál, azt magával is csinálja, egyszerre gyarmatosítja ideoló­giai értelemben önmagát és mindenki mást is.

A történelemben mindig ugyanaz a kérdés: egy stabil rendszer átmeneti gyengeségével van dolgunk, vagy már egy bomlási fázisban vagyunk, amikor az újra kell készülnünk? A XX. század nagy változásai gyorsak voltak, mert évszázados struktúrákra támaszkodtak. Az EU azonban új képződmény, még soha hasonló sem létezett korábban. Most nem úgy tűnik, hogy új birodalomként helye van a történelem színpadán.

A szerző szociológus

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Vége az európai vakációnak

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A gyűlölet anatómiája

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Európa nem azonos Brüsszellel

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

A Cigánykirály meztelen

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.